Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1606 Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni. Látom, Fónagy államtitkár úr válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is tudom hirtelen, az ötórás vita bizonyítja, h ogy egy olyan kérdés van az Országgyűlés előtt, ami részben közérdeklődésre, ugyanakkor közfelelősségre is számot tart. Több hozzászóló utalt rá, de engedjék meg, hogy azért összegezzem, hogy miről is beszélünk. Beszélünk naponta 8 millió utasról. Ebből ne m egészen 2 millió a helyközi és több mint 6 millió a helyi utas. Beszélünk naponta 3100 vasúti szerelvényről. Beszélünk naponta 6500 autóbuszról, ami közel 40 ezer járatot bonyolít le naponta. Beszélünk évi 550 milliárdról, ennyit költ el a magyar közössé gi közlekedés jól, rosszul, muszájból, előrelátóan vagy vitathatóan. Beszélünk több mint 70 ezer ember munkahelyéről, ez a közvetlen közlekedésben foglalkoztatottak száma. Nyilvánvaló, hogy a járulékos érdekeltek száma ennél lényegesen több. Beszélünk egy olyan területről - ezt a mai vita is bizonyította , amelynek a szabályozását, jelenlegi helyzetének az értékelését és előrelépését - és ezt örömmel mondom - senki nem tartotta feleslegesnek. Számos hozzászóló volt különböző politikai környezetből, különbö ző szakmai hozzáállással, különböző érzelmi vagy szocializációs helyzetből, de egyik országgyűlési képviselőtársam sem mondta azt, hogy erre nincs szükség vagy ez egy felesleges dolog. Tehát azt hiszem, hogy ez önmagában is egy eredmény. Nyilvánvaló, hogy részben pártállástól, részben az elmúlt évek, évtizedek megítélésétől függően számos vélemény hangzott el. Engedjék meg, hogy csak a leglényegesebbeket emeljem ki, hozzátéve azt, hogy a részletes vita során természetesen az itt felmerült számos szakmai kér désre is igyekszünk választ adni, vagy ahol az indokolt és szükséges, azt befogadni. Az első ilyen általános kérdés: mi legyen előbb, a koncepció vagy a törvény? A törvény lóge a levegőben, mert nincsen közlekedéspolitikai koncepció, vagy pedig a törvényh ozás nem tud mihez igazítani? Van közlekedéspolitikai koncepció, készült egy 2003ban. Minden múltbéli felhang nélkül mondom, hogy ezt 2001ben és 2002ben tulajdonképpen még az első Orbánkormány készítette elő, lényegében 2003ban is nagyjábanegészében ugyanazok a kollégák vitték tovább és készítették el. Ez a 20032015re szóló közlekedéspolitikai koncepció volt, amelyet 2007ben meg kellett újítani. Ismert önök előtt, hogy 20072013 az EU költségvetési időszaka, és 2007ben, amikor a magyar fejlesztési elképzeléseket, terveket Brüsszel befogadta, akkor igényelték, hogy erre az időszakra egy külön közlekedésfejlesztési koncepció készüljön. Ez 2007ben elkészült, tehát jelenleg él ez is. Jelenleg is folyik, és remé nyeink szerint 2012 végére, 2013 elejére elkészül egy átfogó nemzeti közlekedéspolitikai koncepció, amely igen helyesen, részben a meglévő, a múlt által hozott és meglévő közlekedési infrastruktúrával, a jelenlegi helyzettel foglalkozik, és figyelembe vesz i mindazt, ami egyébként mindegyik oldalról a mai napon is elhangzott. Ugyanakkor nekem szent, szilárd meggyőződésem, személy szerint is meggyőződésem, hogy a koncepció a levegőben lóg a törvény nélkül. A törvény az a biztos alap, amire lehet koncepciót gy ártani; a törvény az, ami megmondja, hogy egy adott államnak mi az elképzelése egyegy területtel, jelen esetben a közösségi közlekedéssel kapcsolatban. (15.10) Kérem, gondoljanak csak olyan alapkérdésekre, hogy a magyar állam közfeladatnak tekintie a köz össégi közlekedést, hajlandóe közszolgáltatás keretében azt részben vagy egészben finanszírozni, mennyire vállal kötelezettséget ennek a fejlesztéséért, mennyire tartja az állam magára nézve azokat az általános, az egész világot foglalkoztató elképzelések et, mint az egyéni és a
