Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KORONDI MIKLÓS (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1594 feladatokat a saját intézményén belül is, és rendszeresen le tudja folytatni azokat az önkormányzati vagy társadalmi egyeztetéseket, amik szükségesek ahhoz, hogy tisztességes közösségi közlekedés legyen ebben az országban. Tehát a közlekedésszervezői irodahálózat megszüntetése mellett állunk. Egy kivétel van, ez pedig a közlekedési szövetségek kérdése. Itt sajnálatos módon a politika bugyraiban és a főváros meg az országos politika harcában a Budapesti Közlekedési Szövetség elvérzett, ugyanakkor vidéken számos olyan kezdeményezés van, amiből i genis lehetne tisztességes, regionális kiterjedésű közlekedési szövetséget csinálni. Tehát ezt viszont a törvénybe bele kell foglalni, és a Közlekedési Szövetségnek a közlekedésszervezési feladatot akkor az ellátásért felelős természetesen át tudja, és át is kell adnia. Ami pedig a tisztelt Közlekedéstudományi Intézet mint közlekedésszervezői háttérintézmény munkáját és azt a botrányt illeti, amit itt a 414 vasúti járat tervezett megszüntetése jelent, azt pedig nem tudom máshogy minősíteni, mint az önök kor mányzati politikája elleni szabotázsnak. Ott ülnek olyan urak, akiknek nem az önök politikájának végrehajtása a célja, hanem valami teljesen más célja van, és minduntalan megpróbálják becsomagolni ugyanazt, amit már megtettek fél évtizeddel ezelőtt is, val amilyen új köntösbe. Most ez a köntös éppen az a köntös, hogy a Bzmotorvonatokat, amik egyébként lassan már roncsok, és nagyon el kellene azon gondolkodni, hogy milyen műszaki eszközökkel lehetne vidéken tisztességes, kötött pályás közlekedést teremteni, hogyan lehetne például használt járműveket beszerezni és elfogadható színvonalon szolgáltatni, ezeket akarják átvinni a főbb vonalakra a mozdonyos vontatás kiváltására, és azt mondják, hogy ez a tökéletes megoldás. Egyébként ők már az újranyitásná l is elkövették ezt a szabotázst. Emlékezzenek vissza, amikor 2010 júliusában úgy indultak meg a vasútvonalak, hogy napi két járat volt, mert ezek az urak éppen akkor ott úgy gondolták. Tehát ezt az intézményt ebben a formájában nem szabad fenntartani, és akik felelősek azért, hogy időről időre elszabotálják a kormányzati politikát, és nem tisztességes megoldást adnak a közösségi közlekedés finanszírozási problémáira, le kell vonni a tanulságot, és meg kell tőlük szabadulni. Az időm a végére jár, úgyhogy ez t újabb felszólalásban fogom folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kettőperces reagálásra következik Korondi Miklós, a Jobbik képviselője. KORONDI MIKLÓS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Engem nem Bödecs Barna képviselőtársam késztetett felszólalásra, hanem azok a kifejezések, hogy hatékonyság, hatékony, egész nap ezt hallottuk. És a harmadik fejezetnél, az együttműködési kötelezettség szabályozásánál is szerepel ez a kifejezés, amely előírja, hogy a közforgalmú személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltatók, valamint a személyszállítási szolgáltatási tevékenység üzemeltetői kötelesek a személyszállítási szolgáltatási tevékenységek hatékony ellátása érdekében egymással együttműködni. Ezért kérdeze m az államtitkár urat, hogy a hatékonyság alatt mit kell érteni: a vállalat profitját, vagy az utasok érdekeit? Hiszen volt olyan vasúti vezető a MÁVnál, akit kifejezetten zavartak az utasok, hiszen nélkülük is lehetett közlekedni a vonatoknak, és ennek e llenére megkapta a prémiumát. Kérdezem, hogy mi történik, ha mégsem működnek együtt. Hiszen ennek a törvénytervezetnek az egyik legalapvetőbb hibája, illetve hiányossága az, hogy szankciókat nem alkalmaz, szankció nélküli kerettörvény, márpedig félő, hogy enélkül az előírások nem lesznek elég hatékonyak és betarthatóak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Lamperth Mónika, az MSZP képviselője. Öné a szó, képviselő asszony. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) :