Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
1579 A közszolgáltatások mennyiségi és minőségi alapfeltételei a 27., 28., valamint a 38. §ban szerepelnek, amelyek kritikára adnak o kot, hogy hogyan fogják biztosítani, hogy minden település számára az elsődlegesen menetrend szerinti közlekedéssel lesz biztosítva a személyszállítás, amikor erre vonatkozó garanciákat nehéz találni. Vagy a menetrend előkészítésével kapcsolatos szabályok kérdése túl nagy körvonalat biztosít a későbbiek számára, mondván, hogy a személyszállítási közszolgáltatások biztosítása során a következő szempontokat kell érvényre juttatni: ésszerű munkamegosztás a közlekedési módok között - ezt korábban nagyon ellenez ték, hogy az autóbusz és a vasút között bármiféle munkamegosztást érvényesítsenek ; szempont a közpénzek lehető legtakarékosabb felhasználása, ez valóban közérdek, tényleg ezt érvényesíteni kell; együttműködést kell megvalósítani a szolgáltatók között, el kell érni a legkisebb költség elvét, véleményünk szerint ezt versenyeztetéssel lehet; és cél a legmagasabb szolgáltatási színvonal, a kötött pályás közlekedés előnyben részesítése, alapvetően környezetvédelmi szempontok alapján. Ezek a rendelkezések sajno s egymással ellentétes szempontokat határoznak meg, hiszen vagy a legkisebb költség elve szerint és az ésszerű munkamegosztás elve mentén járnak el, vagy pedig előnyben részesítik a kötött pályás közlekedést; mindenesetre hatástanulmányok és versenyeztetés nélkül ezek nehezen tehetők átláthatóvá. Szeretném összefoglalni azt is, hogy a munkáltatói költségtérítés, amely a 36. §ban van, egy előremutató javaslat lehet, ha valahol másutt vagy ebben a törvényben rögzítésre kerül, hogy ez nem mehet az egyébként a dómentesen biztosított kafetéria rovására. Mert ha elfogadjuk azt, hogy a munkába járás elemi feltétele a közösségi közlekedés igénybevétele, akkor vagy ilyen mértékben, vagy más mértékben, ezen lehet vitatkozni, de az egy támogatható elképzelés, hogy ebbe n a munkáltató vegyen részt, de ne úgy, hogy ezzel az adóköltségei is növekedjenek, illetve a dolgozóknak a summa keresete, nettó keresete, nettó jövedelme és a kafetériajuttatások mértéke ne sérüljön. Tehát én azt hiszem, hogy ez egy előremutató dolog leh et, ha nem egy ilyen einstandként zuhan rá a vállalatokra, hanem a kormányzat adózási kedvezmény keretében biztosítja ennek az ellentételezését. Szeretném a javaslatainkat is összefoglalni a hátralévő, nagyon rövid időben. Mi úgy gondoljuk, hogy meg kell t eremteni a közlekedéspolitika és más szakpolitikák közötti összhangot, közlekedési, fejlesztési, ipari, kereskedelmi, foglalkoztatási, oktatási, szociálpolitikai és környezetpolitikai szempontok figyelembevételével. Meg kell határozni, hogy mi az elvárt sz olgáltatási volumen, hogy később, amikor éles helyzet adódik, ne akkor alakuljon ki erről vita. A valós utazási igények alapján komplex megközelítést kell érvényesíteni, hogy mit és hol, milyen gyakorisággal kíván biztosítani az állam. Ésszerűen kell megha tározni, hogy a szükséges szolgáltatásokat hogyan és milyen feltételek mellett lehet a leghatékonyabban biztosítani - ezt szerintünk a hatástanulmányok és a versenyeztetés szolgálják. Úgy kell kialakítani a szolgáltatások megrendelésének szervezeti és dönt ési eljárását, hogy az abban részt vevő szereplők azt és annyit rendeljenek meg, amire és amennyire valóban szükség van. Összehangolt pályafelújítások, fejlesztések, járműbeszerzések és fejlesztések kellenek, és egy olyan díjpolitikát kell kialakítani, ame ly egyszerre szolgálja a költségvetés terhelésének a mérséklését és a megfizethető, versenyképes árak kialakítását. Ehhez kívánok sok sikert a tárcának. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. Dr. Fónagy János: Köszönjük szépen! Felírtam mindegyiket!) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk a rendes felszólalásokat. Tukacs István képviselő úr következik, az MSZP frakciójából. Parancsoljon, képviselő úr! TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képvis előtársaim! Miután a politikai indulatok a kétpercesek kapcsán el szoktak pöfögni, a vitának ez a fázisa néha már nem túl érdekfeszítő. Ennek ellenére a hozzászólásomban megpróbálom néhány olyan ügyre ráirányítani a figyelmet, amelyben a