Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 12 (170. szám) - „Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról” szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
1508 Úgy gondolom, hogy maga a javaslat már önmagában ellentmondást hordoz, hiszen a javaslat írja le, hogy amely a régi hagyom ány szerint a betakarítás kezdetének napja és a parasztság ünnepe volt, és valóban így van, ez az az ünnep, ami a parasztságnak talán még a mai napig is az egyetlen igazán autentikus gazdaünnepe, hiszen a többi vagy egyházi, vagy állami ünneppé vált az idő k során, vagy eredendően az volt. Úgy gondolom, hogy ez talán, ami a legjobban kötődik a mai napig a gazdákhoz és a vidéki emberekhez. Ezért gondolom, hogy talán nem ez a nap lenne a legszerencsésebb egy ilyen tragédiának, egy ilyen elnyomó rendszernek az egyik példátlan elnyomássorozatának a megemlékezésére. Mi csak példaképpen nyújtottuk be a június 27ét, mert úgy gondoltuk, hogy ez az előterjesztő eredeti szándékához közel áll, de mégis más módon kötődik az üldözéshez (Az elnök a csengő megkocogtatásáva l jelzi az idő leteltét.) , mégpedig az indoklásban ezt részletesebben kifejtem, úgyhogy kérem, hogy inkább ezt a javaslatunkat támogassák, mint az eredetit. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) (22.40) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlé s! Nem látok ebben a pillanatban… - de látok, Zakó László most jelentkezett. ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik) : Köszönöm, rövid leszek. Mindig azt hittem, valaki azért reagál erre. Azért egy kicsit furcsa, hogy egy szomorú történelmi eseményről hozunk egy határozati ja vaslatot; az esemény volt szomorú, és a betakarítás, aratás napját rendeljük hozzá. Az én felfogásomban ez egy kicsit olyan, minthogyha június 4ét, az ország megcsonkolásának az emléknapját nem június 4én, hanem mondjuk, ha a sebészeknek lenne valamilyen világnapjuk, amikor csonkolnak vagy darabolnak, akkor tartanánk. Ezt egy kicsit disszonánsnak érzem, mert ha ez egy emléknap, akkor tényleg egy olyan napot kellene találni erre, mint amit javasoltunk. Sajnálom, hogy valóban belekerült egy gépelési hiba a javaslatba, mert a technika ördöge azt írta, hogy a progresszív mezőgazdaságfejlesztési járulék kivezetésének napja, és kivetésének napját szerettünk volna írni, de ez már egy késő eszmélés volt, ezért elnézést kérünk. De ha már a bizottságokban jól értel mezték, amit írni szeretnénk, és nem támogatják, akkor most nem adtuk be a gépelési hiba nélküli változatot. Még egyszer mondom, gondoljunk bele, egy ilyen megemlékezésre érdemes, méltó napot pont PéterPálra tesszük, holott június 27ére, éppen László nap jára esne a progresszív mezőgazdaságfejlesztési járulék kivetésének napja, talán jobban illene a határozati javaslat szellemiségéhez, ha ezt a napot támogatnánk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szé pen. Nem látok több jelentkezőt. Először lezárom a vitát, és így megkérdezem Varga László képviselő urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra előterjesztőként. Igen, kíván. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Úgy, ahogyan az általános vita zá rszavában, először is szeretném megköszönni azt az együttgondolkodást és együttérzést, ami minden frakció részéről megnyilvánult, most is, illetve a módosító javaslatok beadásakor is. Gőgös képviselőtársamnak, Zakó képviselőtársamnak és a többi képviselőtá rsamnak is jelzem, ahogyan személyesen mondtam is: ma a kulturális bizottságban kialakult egy olyan négypontos határozati javaslat, ami figyelembe veszi azokat a módosítókat, legalábbis egy részüket, amelyek elhangzottak vagy írásban beadták. Holnap még a mezőgazdasági bizottságra vár az, hogy kapcsolódó módosító javaslatként valóban a szavazás előtt kialakuljon és bekapcsolódjon. Ebben az egyik pont a Gőgös képviselőtársam által a H/4484/8. számú módosítóban található megszövegezés,