Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 6 (169. szám) - Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavasl... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1272 Képviselőtársaim, én ezt egy rendkívül rossz, elhibázott gazdaságpolitikának tartom. Csak azért, hogy megértessem önökkel, hog y miért megy az ország gazdaságpolitikája rossz irányba, ezért hoztam fel ezt az adatsort, illetve ezért mondom azt önöknek, hogy nézzék meg, hogy hol tart Magyarország azoknál az adónemeknél is, amelyek az árukat és szolgáltatásokat terhelő adóknál jelent keznek. Az árukat és szolgáltatásokat terhelő adók tekintetében ugyanis Magyarországon a legmagasabb az adóterhelés az összes OECDtagállam között. Képviselőtársaim, ezt a legmagasabb adóterhelést, amely már 2010ben is OECDrekordot jelentett, önöknek sik erült egy európai uniós rekordot jelentő 27 százalékos áfával megfejelniük, és most jelenleg ott tartunk, hogy van egy eleve túladóztatott gazdaság, amire egymás után rakosgatják rá a többletterheket. Ezzel a törvényjavaslattal ott tartunk, hogy önök oly m ódon egyszerűsítik majd az adórendszert, hogy a vállalkozásoknak azért, hogy eleget tudjanak tenni a kötelezőnek tekinthető kormányzati elvárásoknak, azért, hogy az önök elhibázott adójavaslatából adódóan ne csökkenjenek tovább a dolgozói bérek, egy újabb pályázati rendszerben kell részt venniük, kitéve magukat a vesztés esélyeinek, annak, hogy nem fognak ezekhez a pályázati forrásokhoz hozzájutni, és kitéve magukat annak, hogy egy újabb bürokratikus folyamattal kell szembesülniük az egyszerűsített adórends zer jegyében. (16.30) Képviselőtársaim! Végezetül csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy amit most önök csinálnak, az tökéletesen az ellenkezője annak, amit ígértek. Amit most önök csinálnak, az tökéletesen az ellenkezője annak, amire a magyar gazd aságnak valóban szüksége volna. Azt kérem az államtitkár úrtól, hogy próbáljanak egykét termelő céggel beszélni Magyarországon, nézzék meg azt, hogy a termelő szféra mennyire nehéz helyzetben van jelenleg, és próbálják megérteni azt, hogy ha a magyar term elő szférát nem sikerül megerősíteni - márpedig ezek a javaslatok garantálják azt, hogy a vállalkozások számára többletjövedelem nem keletkezik, sőt nagyobb lesz az adóelvonás , akkor a magyar gazdaság versenyképessége tartósan romlani fog. Én ennek a meg értését kérem és várom a kormánytól. Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr, és külön köszönöm, hogy öt percnél befejezte. Kérdezem tisztelt képviselőtá rsaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Czomba Sándor államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Czomba Sándor bólint.) Igen, megadom a szót, parancsoljon, államtitkár ú r! DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Számos olyan fontos elem hangzott el a mai napon az általános vitában, amit - úgy gondolom - fontos lereagál ni. Burány Sándor képviselőtársam már nincs itt, ő úgy kezdte, hogy két tudós ma nyilatkozott, és nyilatkozataikban a mostani bérkompenzációval kapcsolatban negatív felhangok jöttek. Engedje meg, a címét olvasom ennek a nyilatkozatnak: Fontos, hogy a kormá ny felismerte, javítani kell a legalacsonyabb keresetűek bérszínvonalát, és emelni kell a minimálbért. Hát, erről ennyit, hogy a tudósok mit nyilatkoztak. De ami lényeges és számos felszólalás - gyakorlatilag azt mondom, azt látom, ellenzéki oldalról az eg ykulcsos adórendszerre lett kihegyezve ez az egész mai vita, és inkább az adórendszerről, mintsem a bérkompenzációról szólt. Képviselőtársaim! Lehet, hogy az önök olvasatában az egykulcsos adórendszer - hogy mondjam - hanyagolható, szükségtelen, rossz, és vissza kell állni a progresszív adózásra. Mi meg azt mondjuk,