Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 30 (161. szám) - Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZŰCS LAJOS jegyző: - ELNÖK (Jakab István): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
824 hiszen elmondtuk abban a 12 órás vitában, hogy NIBEKnek ebben a formában, ilyen jogkörökkel való létrehozása a szép új világ birodalmát, egy olyan szupertitk os szolgálatot hozna létre, amely benézhetne mindenhova, minden titkot kifürkészhetne. Szerencsére az utolsó percben azok a nemzetbiztonsági érvek, amelyek hatottak, és amelyek nyomán Kövér László javaslatait elfogadta a Ház, majd most Demeter Ervin benyúj totta a 28 pontból álló ajánlási pontjait, lényegében kivégzik, kiirtják ebből a törvényjavaslatból a NIBEKet, és számunkra ez egy nagyon szimpatikus, elfogadható dolog. Nyilván olcsó poén lenne, ha most azt mondanám, hogy akkor meghallgatták az érveinket , mert mi erről beszéltünk a 12 órás vitának több mint felében, a másik felében pedig, ha már záróvitában vagyunk, elmondom, hogy miről beszéltünk: az arceltakarás tiltásáról és büntetéséről tüntetésen és sportrendezvényen. Az a megdöbbentő dolog van most itt, kedves képviselőtársak, és országvilág előtt el kell mondanom, hogy ez a törvényjavaslat szemünk láttára egy új lex március 15e, olyan, amilyet Gyurcsányék csináltak. Megmondom, hogy miért, azt hiszem, hogy ezt nem kell hosszan magyarázni. Ha valaki nek van valami érzéke a sport vagy a tüntetések lélektanához, a gyülekezési joghoz, akkor nyilvánvaló, hogy egy nevetséges abszurditásnak, egy kafkai vagy bármilyen groteszknek tekinthető az, ha büntetni kívánjuk azokat az embereket, akik akár politikai me ggyőződésből, akár poénból, akár azért, mert fáznak, eltakarják az arcukat egy tüntetésen, vagy eltakarják az arcukat egy sportrendezvényen anélkül, hogy bármilyen közveszélyeztető tevékenységet fejtenének ki. Magyarul: van, aki jobban behúzza a sapkát, va n, aki fázik, és egy fradista sálat tesz az arca elé, vagy éppen ezt teszi egy MTKsállal - még azt is megengedjük, hogy MTKsál is lehet , de a lényeg az, hogy ettől függetlenül ennek a szabálynak a beemelése a magyar jogrendbe… Meg kell mondanom őszinté n, hogy nagyon sok mélyrepülést éreztem már, tapasztaltam már, de hogy pontosan önök, akikkel együtt tüntettünk nagyon sokat, az önök tüntetőit, az önök megemlékezőit verték, az ő szemüket lőtték ki Gyurcsány pribékjei, üldözték őket, rengeteg rendszerelle nes tüntetés volt az elmúlt nyolc évben. Ez sokban hozzájárult ahhoz, hogy végül is összedőlt Gyurcsány rendszere, és tényleg el is tűnt innen a parlamentből is; most már majdnem eltűnt, de még itt van a helye, sajnos. Remélem, hogy nemsokára szavazhatunk a mentelmi jogáról a terrorcselekmény miatti büntetőügyében a 2006 őszi vérengzések miatt. Visszatérve: nem szabad ezt az utat folytatni. Tudják, hogy mit tapasztaltam az alkotmányügyi bizottság mai ülésén? A szabálysértési kódexbe - amit múlt héten fogado tt el az Országgyűlés jobbikos ellenzés ellenére , bár voltak jó elemei, voltak rendpárti elemei, belekerült ez a sálarceltakarásos módosító javaslat. Magyarul: 2012. áprilistól az új szabálysértési kódex tartalmazni fogja az arceltakarás tilalmazását tü ntetésen és sportrendezvényeken, így ettől az időponttól kezdődően akár Orbán Viktor, akár Kontrát Károlyálarcban nem lehet jogszerűen kimenni az utcára, mert igenis, bilincsben fogják elvezetni ezeket az embereket, és 150 ezer forintos, akár 300 ezer fo rintos bírsággal vagy 60 nap elzárással is sújthatják őket. De önöknek ez nem elég: az átmeneti időszakban, ami idéntől, mostantól áprilisig tart, önök ezt a szabályt a jelenleg hatályos szabálysértési törvénybe is szeretnék beemelni. Miért? Azért, mert tu dják, hogy tavasszal hatalmas népmozgalmak fognak indulni, ha így folytatják tovább. Nagyon szeretném, ha megállnának ezen az úton. Ugyanazt csinálják ilyen szempontból, végigéltem, mint a Gyurcsány, Bajnairendszerben, ahol mindig azt csinálták, hogy ha volt egy veszélyes társadalmi mozgás, akkor hoztak egy olyan korlátozó szabályt, amelytől azt remélték, hogy majd visszahőköl attól a nép, az ellenállás, de ezzel csak szítják az ellenállást, tehát egy ilyen szabálynak a most hatályos szabálysértési törvén ybe való beemelése egy agymenés. Másrészt még egyszer elmondom önöknek - sokszor elmondtuk már , hogy Németországban, ahol hatályos ez a bizonyos arceltakarásos szabály, tömegesen verik a rendőröket, olyan káosz van a német tüntetéseken, hogy ennél nagyob b már nincs Európában. Elértek valamit ezzel a szabállyal Németországban? Az égvilágon semmit.