Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 28 (160. szám) - A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
778 körülmények között történt, aki időnként olvassa a Szentírást, az pontosan tudja , nos én nem azt mondt am, hogy Jézus vallást alapított, mert abban igen sokan egyetértenek, hogy ő a vallásalapítót jelölte ki, amikor azt mondta Péternek, hogy e kősziklára fogom alapítani az egyházam. Sok mindenen el lehetne vitatkozni, de azon biztosan nem, hogy az ezer nem szent szám. (Varga László: Szentek a 3 ezer, az biztos!) A protestánsok azért ennél lehetnének egy kicsit nagyvonalúbbak is. Ha valakinek, nekik igazán illenék ennél nagyvonalúbbnak lenni pont azokkal az egyházakkal szemben, amely egyházak éppen azt az uta t járják, amelyek a protestánsok kínkeservesen jártak végig. De nem utolsósorban végül is arról kell szólnom, ami az én számomra igazán fontos. Félreérti képviselő úr mind a mondandóm, mind pedig a javaslatom. Én nem azt mondom, hogy a ’90es törvény helye tt nem kell most egy új törvény. Ezt egy szóval sem mondtam, ezt kár lenne belemagyarázni, mert ez már egy kicsit afféle szófacsarás lenne. Én azt mondom, hogy ezt a törvényt kell a lehető legjobbá tenni. Ez a törvény a mostani formájában is elfogadható sz ámomra, még azzal együtt is, hogy nem a bíróság fog dönteni, hanem egy elég alapos indokolás alapján - jó volt ez az indokolás, sok mindent el is tudok belőle fogadni - egy kétlépcsős elfogadás legyen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, majd folytatom. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Sajnos, képviselő úr, a reagálás két percéből egy valóban teológiai vitával elvett némi időt, amiről előzőleg azt mondták, hogy nem a parlamentben kéne lefolytatni. Akkor most megadom a szó t ismételt kétperces felszólalásra a képviselő úrnak. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Hogy befejezzem: az én számomra az igazán fontos az a bizonyos 6. § (1) bekezdés. Itt súlyos félreértés van köztünk. Természetesen nem gondolom, hogy egye tlen világvallást is ki lehetne vagy ki kellene zárni a lehetőségekből. De az én javaslatom nem zárja ki. Nem kiveszem a természetfelettire, hanem vesszővel folytatom az Istenre irányulóval. Ha fordítva lenne, akkor mi történne? Ha ezt hagyom ki, akkor önm agam hagyom ki! (Szászfalvi László: Ez felsorolás!) Pontosan erről van szó, képviselő úr, hogy az egy felsorolás. Ettől fogva ez is igaz és mindkettő igaz. Irányulhat bármelyikre, nem zárja ki egyik a másikat. Nem zárja ki! Ha egy nagy világvallás a termés zetfelettire irányulót akar és ez az ő hite, miért ne tenné? Elfogadom. De azok a nagy világvallások, amelyek Isten felé törekszenek, talán ők is benne lehetnek ebben a törvényben. Itt van köztünk a sarkalatos különbség. Úgy gondolom, ez valóban csak úgy h idalható át, ha mindenki átgondolja az álláspontját, és végiggondolja, az lehetetlen, hogy azért, hogy ne sértsek meg egy másik nagy világvallást, kihagyom a saját hitem alapját. Ez így nem megy, következésképpen gondolják végig még egyszer ezt az álláspon tot. Úgy van, ahogy államtitkár úr mondta, ez egy felsorolás. Mindkettővel lehetséges az egyházalapítás. Mindkettővel, de magunknak nem ajánlanám a természetfelettit, mert képviselőtársam igen jól mondta, innentől kezdően aztán valóban az ufóhívők is előke rülhetnek - azokból van elég sok , elég természetfelettik, és innentől kezdve gyakorlatilag azt kell mondanom, nagyon nehéz lenne gátat szabni arra, hogy az éppen miért nem az a természetfeletti, amire mi gondoltunk. Következésképpen azt gondolom, hogy ez az utolsó nagy téma, amiben azért jó lenne szót érteni. ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Lendvai Ildikó, az MSZP képviselője. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az 5., 11., 15. ajánlási számon, és a 19., 21., 22. ajánlási számon - utóbbiak egymással összefüggenek - szereplő módosító indítványaink érdekében szeretnék szólni. (15.30)