Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 28 (160. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés volt országgyűlési képviselő (Schmidt Ferenc /Fidesz/) haláláról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
707 Tehát nincs az a tízéves stratégia, amelyre a kormány a választás után hivatkozott, ez már csak nyolcéves lehet a legjobb esetben is. De azt, hogy ősszel nem került ide a Ház elé, csak tetézi az, hogy amikor megk aptuk a tavaszi menetrendet, akkor lázasan keresgélni kezdtem, hogy ez hol szerepel, és mikor kerül erre sor, hogy kellőképpen fölkészülhessünk erre, nos, a tavaszi menetrendben sem találtuk. Ez már több mint botrányos, hogy tízéves stratégiáról beszélni, miközben abból két évet úgy halasztunk el, hogy nem tudjuk az indokát. Nagyon örülnék, ha államtitkár úr ezt meg tudná mondani. Nagyon fontos volna ez a keret, hiszen a birtokpolitikai irányelveket ígéri a javaslat. A javaslat ismert, és ismerjük ezt a jav aslatot, ugyanakkor ha megnézzük a birtokpolitikai irányelveket, amelyre hivatkozik az el nem fogadott nemzeti vidékstratégia, és megnézzük azt, hogy az NFA milyen feltételekkel írta ki most ősszel a földbérleteket, akkor azt látjuk, hogy a 300 hektár, ame ly mint egyfajta optimum jelenik meg a nemzeti vidékstratégiában, ezekben a kiírásokban már 1200 hektárra engedi. Egy egyszerű számtanpéldát javasolnék minden tisztelt képviselőtársamnak a figyelmébe: ha 300 hektárban rögzítenénk az optimális birtokméretet , és a 4,5 millió hektárt vesszük figyelembe mint szántóterületet, akkor 15 ezer gazdálkodóról beszélünk; ez nem fogja önöknek azt a 100200 ezer munkahelyet biztosítani. Ha ugyanakkor azt látjuk, hogy keretstratégia nélkül, de kúszik fel ez a hektárszám 1 200 hektárra, ami a pályázati kiírásokban mint felső határ szerepel, akkor 34 ezer gazdálkodóról beszélhetünk. Felhívnám a figyelmet, hogy ez nem fogja megoldani, nem teljesíti azt a célt, amit a kormány kitűzött maga elé. De fontos volna tudni ezt a kere tstratégiát azért is, mert a közös agrárpolitikának a 2013 utáni időszakra vonatkozó vitája most zajlik. Tehát ahhoz, hogy a gazdálkodók erre fel tudjanak készülni, hogy ebben a vitában részt tudjanak venni, fontos volna tudni a kormány tízéves nemzeti vid ékstratégiáját, és abban elhelyezve a birtokpolitikát és sok minden mást. Nézzük a magyar föld védelmét, hogy ez hogyan jelenik meg: nos, ez nem jelenik meg. Vihar előtti csend van a moratórium lejárta utáni időszakról is (Az elnök csenget.) , és félünk att ól, hogy a külföldieknek szabad lesz a préda (Az elnök csenget.) , esetleg ezt majd korlátozzák úgy, hogy az EUn kívüli külföldieknek. Ez semmiképpen nem elfogadható számunkra. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szép en, képviselő úr. A kormány nevében Ángyán József államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy azzal kezdte a f elszólalását, hogy azért volt olyan intézkedése is a kormánynak, ami az önök megítélése szerint pozitívnak minősíthető. Azt hiszem, hogy sok ilyen intézkedése volt, és ezt a magyar gazdatársadalom tudja leginkább igazolni. Én is kiemelném a piacépítéssel é s a piactisztítással, az élelmiszerpiac építésével és tisztításával kapcsolatos lépéseinket. Szeretném megemlíteni, hogy a közétkeztetést kivettük a közbeszerzési kötelezettség alól. Egy több száz milliárdos piac a közétkeztetési piac, és mindenekelőtt a p iaci oldalról kell megteremteni a magyar mezőgazdaság jövőjét, ennek az előkészületei folynak a továbbiakban is. “Egészséges helyi élelmiszert a közétkeztetésbe” címen egy program kapcsolódik a vidékstratégiához, amelyet közösen dolgozunk ki a többi tárcáv al. Itt szeretném megemlíteni a másodlatos élelmiszervizsgálatot, amit a képviselő úr nem említett, vagyis megvizsgáljuk, Magyarországon milyen élelmiszereket is hoznak forgalomba, hogy tudjuk, hol milyen élelmiszerek landolnak ebben az országban, és ha o lyan élelmiszerről van szó, amely nem felel meg a hazai szabványoknak, visszafordítjuk ezeket a tételeket. Azt hiszem, ez is nagyon fontos