Országgyűlési Napló - 2011. évi téli rendkívüli ülésszak
2011. december 28 (160. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés volt országgyűlési képviselő (Schmidt Ferenc /Fidesz/) haláláról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
702 adatbázist építenek az új ellenállókból, azt önök a tör vényesség határainak - hogy úgy mondjam - a határmezsgyéjén mozogva nem tették meg. Ami pedig újítás volt ezen: nagyon sok performansza volt már eddig is az LMPnek különböző politikai akciók kapcsán, de ez volt az első, amihez egy hivatalos szervet, a ren dőrséget használták; arra használták a rendőrséget, hogy még látványosabb, még hangzatosabb legyen az önök médiaakciója. Önök nem kockáztattak sokat, tisztelt képviselők, egy darab megfázást kockáztattak ezzel, hiszen Magyarország egy demokratikus jogállam , önök nagyon jól tudták, hogy semmifajta bántódásuk nem eshet ezután, csupán a híradók lesznek tele az önök performanszával, ezen kívül semmi más következményre nem számíthattak. Vannak igazi ellenállók köztünk itt a parlamentben egyébként: Wittner Mária, aki tizenegynéhány év börtönt kockáztatott; Horváth János, akit halálra ítéltek a nácik, vagy Murányi Levente, akit szintén deportáltak. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ők valódi ellenállók, ők mondhatják azt, hogy a demokráciáért küzdöttek valaha is; de önök csak egy médiavágóképre voltak képesek ebben a helyzetben. Az önök alkotmányos kötelezettsége akkor a vita lett volna. Ahogy ön is mondott példákat, én is hadd mondjak: azért az LMP elképzeléseit a FideszKDNPkormánytöbbség több területen megvalósít otta, aminek most önök ellen akarnak állni. Nézzük! Például az alaptörvényben olyan széles körűek a harmadik generációs környezetvédelmi alapjogok (Derültség az LMP soraiban.) , amelyek párját ritkítják az európai alaptörvényekben. A GMOmentességben szinté n az LMP elképzelését tette a kormánytöbbség kétharmados törvénybe, alaptörvénybe. A szemétimport szintén egy közös célunk volt, amit mi valósítottunk meg, pedig önök is a zászlajukra tűzték; és úgy, ahogy a plazastop területén, más törvényekben is megvaló sult az, amiért az LMP is küzdött. Ami azonban a legszánalmasabb volt talán a múlt pénteki performanszban, azok a szocialista katasztrófaturisták (Derültség a kormánypártok soraiban. - Nyakó István: Na végre!) , akik szinte lestopolták a rendőrautókat, hogy hogyan kéredzkedhetnek fel egyikremásikra (Derültség. - Balczó Zoltán: Taxit kellett volna…) , hogyan lesz róluk is egy fotó, amint éppen ott ülnek, és kérték, hogy szállítsák már el őket akkor a Gyorskocsi utcába, hogy legalább ennyi bekerülhessen a sajt óba, és láthatóan egy láthatósági mellényes rendőrrel való közös fotóért nagyobb összeget meg is adtak volna, hogy ez megtörténjen. Hadd idézzem, hadd idézzem fel itt Schiffer András LMPelnöknek, frakcióvezető úrnak egy korábbi mondatát. (Németh Szilárd I stván: Összejátszik Gyurcsánnyal!) 2011. május 21én mondta ön a HVGnek ezt a mondatot: “Kizárt, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel.” (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások: Óó! - Németh Szilárd István: Együttműködtek folyamatosan, Gyurcsány vezérli őket! - Nyakó István: Mint a Fidesz a kisgazdákkal!) Ez a pénteki akció (Lukács Zoltán: Mint a főnököd Torgyán Józseffel!) , ez a pénteki akció azonban összeláncolta önöket (Lukács Zoltá n: Bence, neked jobbra! Rendezői bal!) a szó fizikai és átvitt értelmében is, hiszen ott voltak, közös láncon voltak. És tudja, képviselő úr, mindenki maga dönti el a politikában is, hogy kivel láncolja össze magát: azzal láncolja össze magát 2011 karácson yán, aki 1989ben a kommunista rendszer fenntartásáért küzdött és azon az oldalon állt, vagy azzal láncolja össze magát, aki akkor egy demokratikus jogállami Magyarországért küzdött, és akkor a rendőrökkel is szemben állt. Önök döntik el, hogy Gyurcsány Fe renccel vagy a kormányoldal vezetőivel láncoljáke össze magukat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Lukács Zoltán: Tapsoljatok, mert már csak ti tapsoltok! Ti tapsoltok gyerekek, senki más!) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtit kár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Simicskó István képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt: “Ki kivel van?” címmel. Öné a szó, államtitkár úr.