Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 27 (114. szám) - Az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZŰCS ERIKA (MSZP):
832 Az utolsó elem, amit kiemelek, hogy bizony, azt is jelzik ezek az események, hogy a társadalmi szolidaritás meg lehetősen szakadozik. Több oka van ennek, és én nem arra a társadalmi szolidaritásra gondolok, ami ilyen buksisimogató - hogy ó, szegény, nehéz helyzetben van, neki mindent szabad, nekünk kell magunkat megszaggatni, hogy neki jobb legyen , hanem arra a fa jta társadalmi szolidaritásra, amiben, azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk, mert a jogok és kötelezettségek egyensúlyán és harmóniáján alapul, és aki ezt az elvet a maga életvitelében, a maga körülményei között érvényesíti, akkor azt gondolom, az érde mes a társadalmi szolidaritásra. Sajnos az elmúlt másfél évben a politika kirakatában nagyon gyakran megjelenő bűnbakképzés, a nehéz helyzetbe került, szociális jövedelmekből élő emberek élettörténetének kriminalizálása mindennapos lett. Értem én azt, hogy ez valószínűleg egy korábbi, túlságosan is megengedő társadalompolitikának a visszahatása, amiben nekünk van felelősségünk, bár azt gondolom, ezt enyhíti az, hogy 20082009ben a politika más irányt vett, és elkezdődött ezeknek az intézkedéseknek a megala pozása, az első változatoknak, törvényeknek a megalkotása, amelyeknek a gyakorlati tapasztalatok alapján történő módosítása, mint például ez is, időszerű, célszerű és ésszerű, és ezért támogatjuk is. De azt gondolom, egyúttal ezek a dolgok azt is jelzik, h ogy nekünk itt a törvényhozóknak mindenképpen ezeket a társadalmi folyamatokat nagyon körültekintően, tárgyilagosan kell végiggondolni, és méltányos megoldásokat kell alkalmazni annak érdekében, hogy hosszú távon is eredményes legyen az intézkedés. (15.40) Miért is ez a hosszú felvezetés, hiszen önök is elmondtak olyan példákat, amiket én is ismerek és meg is értek, hogy szociális segélyosztáskor megjelenik a nyugati autóval az uzsorás, aki vagy maga is fölveszi a szociális segélyt, vagy ha nem, akkor elves zi a kártyát és fölveszi a pénzt. S elhangzottak olyan mondatok is, amelyek arról szóltak, hogy ezek az emberek abszolút nem tudnak gazdálkodni, és rögtön a kocsmába vagy a játékgépbe viszik a pénzt. Biztos van ilyen eset is, de azt gondolom, hogy ez az ál talánosítás megengedhetetlen. Ilyen társadalomszemlélet alapján nem lehet normális, működő és eredményeket hozó törvényeket alkotni, mert nem igaz, hogy ma Magyarországon csak az a család, az az ember van bajban, aki felelőtlenül gazdálkodik, elszórja, elg épezi, elissza a pénzét, legyen az munkajövedelem és/vagy plusz szociális jövedelem, és ezért szorul az uzsorásra. Ha ez így lenne, akkor ez a törvény rendben is lenne, mert akkor megszűnik az uzsorás, nincs pénz ilyesmire, és a többiből lehet rendezni a r ezsit, a gyerekek taníttatását meg mindent, amire szükség van. Ez azonban nem így van. A Fideszfrakcióból is elmondták, a Jobbikfrakcióból és az LMPfrakcióból is, hogy vannak olyan családok, ahol a legfelelősségteljesebb gazdálkodás mellett sem elegendő a jövedelem arra, hogy a család szerény megélhetési költségeit fedezzék. Tehát nem elég az egyik oldalon az uzsorásokkal foglalkozni, ennek akkor lesz valódi hatása, ha a kormány folytatja a törvényjavaslatok készítését, és benyújt olyat, amely az előbb e mlített társadalmi szolidaritási felfogás, azaz a kötelességek és jogok egysége alapján a pénztelenséget is megpróbálja enyhíteni. Sőt a vita még inkább rávilágított arra, hogy a helyzet rendkívül bonyolult, mert két dolgot kell megcsinálni. Egyrészt az el adósodott családokat kiszabadítani az uzsorás karmából, másrészt megakadályozni, hogy visszasüllyedjen és ugyanilyen helyzetbe kerülhessen. Azt gondolom, erre nem válasz az, amit nagyon sokszor hallunk, hogy dolgozni kell, ez egy munkaalapú társadalom, és aki dolgozik, az majd előrehalad, ha pedig valami gondja van, akkor a bank segít neki. Ebben a Házban nagyon sokszor elhangzott, hogy Magyarországon számolatlanul vannak olyan családok, ahol generációk nem látták a szüleiket dolgozni, és nem azért, mert ne m akartak, legalábbis nagy részben nem feltétlenül azért, mert nem akartak, hanem azért, mert hiába akartak, nem sikerült. A rendszerváltás után 18 évvel történt egy váltás a foglalkoztatáspolitikában, amikor rájöttünk arra, hogy ha a vidéki gazdaságfejles ztés eredményeire várni kell - márpedig a legnagyobb elszántság és pénz mellett is ez egy hosszú távú folyamat , akkor az államnak foglalkoztatóként be
