Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 27 (114. szám) - Az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
826 rendőri állományt, emellett a közmunkaprogramok eddig vi szonylag jól működő rendszerét teljes mértékben felszámolták, és jelen pillanatban nem látjuk, hogy jövőre ebből mi fog történni, felszámolják az iskolákat, felszámolják az egészségügyet; pont ez az a cselekvés, amely azt fogja eredményezni, hogy az embere k egyre inkább elvesztik a talajt a lábuk alól, egyre inkább kiszolgáltatottakká válnak, és egyre inkább ebből a kiszolgáltatottságból az uzsorások felé tudnak csak menekülni. Ez az, amin változtatni kell, és nem a Btk.n kell rajta pörögni kéthetente, mer t sajnos a Btk. most már olyan, mint egy átjáróház, kéthetente módosítjuk. Ettől függetlenül sajnos az elmúlt egy évben nem lett két hét alatt rend, de még huszonkétszer két hét alatt sem lett rend, hanem a helyzet sajnos 2010 áprilisában szinte már ehhez képest idillinek számít, mert olyan állapotok vannak lenn például DélBaranyában, illetve BorsodAbaújZemplén megyében. Az LMP elmondta, hogy mi az a megoldás, amivel meg lehet állítani ezt a problémát, mi az, amivel az uzsora ellen fel kell lépni. Három dolgot javasolunk. Először is el kell indulni a közösségi rendőrség felé; a visegrádi négyek országai közül egyedül Magyarország az, ahol még nem történt meg, hogy közösségi alapra helyezzük a rendőrséget. Ez az, amely felé el kell indulni. Erre az LMPnek van egy kidolgozott javaslata. Fel kell hagyni azzal a rossz rendszerrel, amelyben a rendőrség jelen pillanatban működik. Látszik, hogy így eredményt nem lehet elérni. Ezt ki kell egészítenie annak, hogy egyrészt nem nevezzük Kádárhuszároknak és ingyenél őknek a rendőröket, hanem valóban megbecsüljük őket mind anyagilag, mind pedig társadalmilag, és valódi életpályamodellt és lassan, de biztosan növekvő béreket biztosítunk számukra. Ez tehát az első: a közösségi rendőrség, illetve a rendőri fizetések meger ősítése. Másrészről akciócsoportot javasoltunk. 2010 februárjában javasoltuk azt, hogy központi akciócsoporttal kell felvenni az uzsorások ellen a küzdelmet, hiszen pont azért, mert a helyi közösségekbe az uzsorások annyira be vannak épülve, hogy lényegébe n nagyon sok helyen csak papíron létező kmbseket, máshol viszont magukat a kapitányokat tartják sakkban, illetve függőségben, ezért központról kell olyan erőt és olyan tapasztalatot bevetni a helyi szinteken, amely valódi áttörést tud elérni. Nagyon örülü nk annak, hogy a rendőrség keretében most ez a központi akciócsoportnak legalább egy csírája elkezdett megvalósulni; reméljük, hogy ehhez minél több erőforrást és minél több lehetőséget biztosítani fog az ORFK, illetve a BM, mert látjuk azt, hogy ez az, am i megoldást tud elérni. A harmadik rész: viszont meg kell erősíteni az önkormányzatok szociális erejét, meg kell erősíteni azt, hogy az önkormányzatok például átmeneti hiteleket tudjanak adni azoknak az embereknek, akik bajba jutnak. Azért vannak uzsorások , mert rájuk sajnos igény van, mert jelen pillanatban önök kihúzzák az emberek lába alól a talajt, és ezeknek az embereknek hitelre van szükségük. Nem azért mennek az uzsorásokhoz, mert jókedvükben ezt szeretnék csinálni, meg annyira szeretnének 200300 sz ázalékos kamatokat fizetni, hanem azért, mert egyszerűen szükségük van rá. Ezt a szükséget kell megszüntetni. Ezért kell megerősíteni a szociális államot, és ezért kell pont az önkormányzatoknál azokat a lehetőségeket és erőforrásokat megerősíteni, amivel a helyi lakosokat segíteni tudják. És természetesen ennek kell kiegészülnie egy zöldfordulat keretében munkahelyteremtéssel, hiszen csak segélyekből nem lehet a vidéki népességet felemelni, munkahelyeket kell teremteni. Azonban amit önök az egész kormányzá sukkal művelnek, az pont az ellenkezője. Pont az ellenkezőjét látjuk, azt látjuk, hogy minden olyan dolgot, amely védelmet nyújt az emberek számára vidéken, önök szétvernek. Szétvernek, mert el kell venni a pénzt, hogy a gazdagok zsebébe dughassák, a saját társadalmi bázisuk zsebébe dugdoshassák a több százezer forintokat. Erről van szó. Emellett hiába nagyon jó kezdeményezés ez a Btk.módosítás, amit - még egyszer mondom - támogatni fogunk, semmit nem fog elérni, ez innentől kezdve levegőhámozás. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) :