Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 27 (114. szám) - Az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János):
818 Hiszen miről szól? Korlátlanul enyhíthető lenne azoknak a bűnözőknek a büntetése, akik az áldozatoknak okozott vagyoni hátrányt megtérítenék. Ha ezt most így elfogadnánk, bár lehet benne logika, mert ny ilvánvalóan lehet erről vitázni, ez alapvetően azt jelentené, hogy mindenki nyugodtan uzsorázzon, legfeljebb majd visszafizeti a pénzt a sértettnek, és akkor innentől kezdve el van rendezve az egész. (14.40) Tehát ez már Zuschlag Jánosnál sem nagyon jött b e. Tehát azt kérem, gondolják meg, biztos, hogy jóe így ez a módosító javaslat, mert ez nálunk eléggé kiütötte a biztosítékot így önmagában. Külön megjegyzem, hogy az LMP is nyújtott be egy módosító javaslatot. Csak megjegyezném, hogy az LMP arra alapozza a módosító javaslatot - hozzá kell tennem, joggal , hogy helyben a rendőrök sok esetben összejátszanak az uzsorásokkal vagy félnek az uzsorásoktól. Ez elsősorban kis vidéki településeken jellemző vagy fordul elő. És ebben igaza is van természetesen. És a zt kívánják, hogy magasabb fórumon, az ügyészséghez vagy a nemzeti nyomozó hivatalhoz lehessen megtenni a feljelentést. Nos, csak megjegyzem az LMPnek, hogy amikor mi a csendőrségről beszélünk, akkor pontosan leírtuk azt is, hogy a csendőrség felállításáv al ez megoldható lenne, vagy csökkenthető lenne az, hogy összefonódjanak adott esetben az alvilággal vagy féljenek az alvilágtól, mert a mostani körzeti megbízotti rendszer működtetése során ez nem biztosított, gyakorlatilag azon múlik, hogy valaki a bűnöz őkkel szemben fel mere lépni, hogy mennyire, mondhatnám így, tökös legény, és akkor van rá esély, de ha nem, akkor nincs esély. Még egy fontos javaslat. Valóban, az uzsora elterjedése a szegénységgel nagymértékben összeköthető, nem egyértelműen mindig ez áll a háttérben, de összeköthető. Azzal, ha megszűnik az uzsorázás, nem kapnak kölcsönt valóban a vidéki szegény emberek, attól még sokkal jobb nem lesz a helyzet, sőt adott esetben még rosszabb is lehet még ennél is egyébként. Ezért mindenképpen azt javas oljuk, hogy gondolja meg, fontolja meg a kormányzat egy valódi szegények bankjának a felállítását, hogy az ilyen elesetteknek is kölcsönöket lehessen nyújtani, de állami segédlettel. Mert ugyan erre is volt már próbálkozás vagy van már próbálkozás, fogalma zhatnék úgy, ugyebár 2010 nyarán indult el a Kiútprogram, amely 400 millió forintot kívánna kihelyezni ilyen célra, na de, kérem szépen, éppen most volt a zárszámadási törvény, ahol az ÁSZ egyértelműen leírta, hogy a Kiút Program Nonprofit Közhasznú Zrt. számára kifizetett támogatás elszámolása során 33,8 millió forint összeg elfogadása dátum nélküli teljesítményigazolással történt meg. 2,3 millió forintos üzemanyagszámlával el sem tudnak számolni. Tehát mindjárt felmerül a kérdés, hogyan is működik ez az egész rendszer, ami eddig ki lett találva, és egyébként teljesen elégtelen. Tehát én arra kérem a kormányzatot ezen a területen is és önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy nézzenek utána, hogy ez a program is hogyan működik, és állítsanak fel egy valóban működőképes, korrupciómentes programot a vidéki szegény emberek megsegítése érdekében. Ugyanis úgy gondoljuk, hogy ha ez az anyagi teher csökken, akkor nyilvánvalóan vissza lehet szorítani az uzsorát. És még egy fontos gondolat. A törvényjavaslatban úgy s zerepel a kitétel, hogy “aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a megállapodás kötelezettjét, illetve annak hozzátartozóját hátrányos helyzetbe hozza” , most nem idézem tovább; mi a “különösen aránytalan” részt szeretnénk kivenni, mi azt szeretnénk, ha egy valódi iránymutatást lehetne szabni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , egy olyan iránymutatást, amit a miniszterelnök úr sz abott, egy 30 százalék körüli THMben lehetne ezt pontosan szabályozni, hogy mi az, ami már különösen hátrányt okoz a mai helyzetben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) :