Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 27 (114. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi ... - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
776 b írságokat kell kivetni, amelynek az elrettentő ereje kétségbevonhatatlan, és amely elveszi a kedvét a multibűnözőnek attól, hogy Magyarországon folytassa az eddigi tevékenységét. A fogyasztói csoportok esetében ugyanígy egy nagyon egyszerű szankciórendszer rel nem a visszaesőket kellene folyamatosan monitorozni, vizsgálgatni, hanem egész egyszerűen kitakarítani a magyar piacról azokat, akikkel probléma van, hiszen látható az is, hogy a fogyasztói csoportok számával és a velük kapcsolatos visszaélések, az ezz el kapcsolatos panaszok számának a 2010. évi növekedése arra utal, hogy a korábbi beavatkozások lényegében nem vezettek eredményre. Tehát itt sokkal erősebb nehéztüzérséggel kellene csatába indulni, és még egyszer mondom, a bírságolás teljes rendszerének á talakításával. Ami fellelhető a jelentésben, és szintén egy olyan pont, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, ez a folyamatos szabadpiaci verseny mármár dogmaszintű mantrázása, amely lehetőleg minden állami beavatkozás és szabályozás nélkül kell hogy me gvalósuljon, és ez pedig a neoliberális gazdaságpolitika egy vezető eleme. Maga a verseny semmit nem fog megoldani, ugyanis egy teljesen hihetetlen és hiteltelen téveszme. Egész egyszerűen arról szól, amit versenynek hívnak Magyarországon, hogy az ezerszer erősebb letörli a térképről a sokkal gyengébbet, tehát ez az erősebb kutya elvének érvényesülése, hogyha kicsit profánabbul szeretnénk megfogalmazni. Magyarországon nincs verseny, az utóbbi évtizedekben sem volt jellemező a verseny; sem kereskedelmi, sem beszállítói, sem alvállalkozói, sem mezőgazdasági, sem multiszinten nem lehet versenyről beszélni Magyarországon. Látható az is, és már a versenytörvény sugalmazásai alapvetően hibásak, amikor azt mondja, hogy az erőfölénnyel éljenek nyugodtan azok, akikne k van, csak ne éljenek vele vissza. Pedig pontosan arról lenne szó, hogy Magyarországon, egy tisztességes verseny keretein belül a magyar termelőt, a magyar vállalkozót kell és kellene olyan helyzetbe hozni, hogy lehetővé váljon számára egyáltalán az, hogy konkurálni tudjon az agyontámogatott idegennel, külföldivel, aki sokszor ingyen kapta az önkormányzattól az ingatlant, aki adókedvezményeket kapott, aztán a cégérátfestés után újabb adókedvezményeket kapott, aztán eljuthattunk oda, hogy a Holcim és egyéb Magyarországra bejövő társaságok esetében egyegy új munkahely 5 millió forintba került, vagy 8 millió forintba került. Ez nem verseny, kérem szépen. Milyen versenyről beszélnek? Mi a versenynek ez a szabadpiaci dogmatizálása, ami azt próbálja sugalmazni, hogy majd a verseny megold nekünk mindent? Semmiféle verseny nincs Magyarországon, ezt szögezzük le, ami van és ami tapasztalható, az a hazai háttérbe szorítása szinte minden esetben. A korrupció tekintetében is elmondhatjuk, hogy ez igaz, a 90 napos, 180 napos fizetési határidők ismeretében is, amelyek a törvényi tiltások, az újabb szabályozások ellenére is még mindig jelen vannak, a körbetartozásokra ez szintúgy igaz, és át lehet menni úgy Budapesten vagy Budapest környékén egy hídon, hogy annak az alváll alkozói, építői közül lényegében senki nincsen kifizetve, és több tulajdonos kellett hogy öngyilkos legyen. Milyen versenyről beszélünk? Magyar beszállítókat, vállalkozókat versenyeztetünk, hogy részt vehessenek nagyberuházásokban, nem fizetik ki őket, és aztán hallgatnak a fogyasztóvédők, hallgatnak a hatóságok, hallgatnak az állami szervek, és nem történik semmi. Ez az a szabad verseny, amit annyira dogmatizálni kellene? Nem hiszem. Az is egyértelműen látszik, hogy a GVH, a PSZÁF, a fogyasztóvédelem - és elsősorban itt most a GVHra gondolok - eszközrendszerének, forrásrendszerének erősítése valóban óriási lehetőségeket rejt magában, adott esetben 34szeres hatékonysági mutatókkal, szorzókkal, és igenis korlátlanul lehetne növelni addig az erőforrásellát ottságot, ameddig az eredményesség ezt alátámasztja. Ezzel kapcsolatban azt hiányolom, hogy a konkrét vizsgálatok, a konkrét mutatószámok megvannake, amelyek bizonyítják egy hasonló hatósági szerv hatékonyságát, tehát hogy mennyi plusz erőforrás bevonásáv al mire lenne képes adott esetben a Gazdasági Versenyhivatal. Egyáltalán magának a GVHnak lehetne egy olyan kiegészítő szerepe, amely újfajta mutatószámok meghonosítására gondol, és ezen gondolkozik.
