Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 14 (154. szám) - A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GRUBER ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
7557 létrehozásáról rendelkezik. Szakmai berkekben vita folyt arról, hogy ez egy klasszikus kar, avagy egy klasszikus kamarai feltételekkel bíró szervezet. Úgy vélem , hogy a jogszabálytervezet kellő mértékben és kellő pontossággal eligazít bennünket ebben a kérdésben. A kar létrehozásának kiemelt célja, hogy olyan közös értékalapú, egységes hivatásrend kialakítására kerüljön sor, amely hozzájárul a közigazgatás működé se iránti állampolgári bizalom megerősödéséhez. Ennek érdekében a kar által ellátott érdekképviselet tágabb értelemben és tágabb tevékenységi kört fed le, mint az érdekvédelem. És talán az előbb említett fél mondatomra is magyarázat ez a megfelelés. A telj es közigazgatás szakmai törekvéseit kell és hivatott ez előmozdítani. Tevékenységének a célja az együttműködés és az érdekkiegyenlítés a nemzeti érdekekkel összhangban. A törvényjavaslat ennek figyelembevételével határozza meg a kar feladatát, amely a korm ánytisztviselői hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben az érdekképviselet, a kormánytisztviselői kar tekintélyének védelme, konzultáció a kormánytisztviselők foglalkoztatása és hivatásgyakorlása feltételeit befolyásoló jogszabályok megalkotásában, eti kai eljárás lefolytatása, díj alapítása, szakmai konferenciák szervezése, valamint tagjai számára jóléti, szociális és egyéb kedvezményes szolgáltatások nyújtása. Az említett, tulajdonképpen komplex célok megvalósítása érdekében a tagság valamennyi kormány tisztviselő számára kötelező, a kormánytisztviselői jogviszony feltétele. Külön szeretném itt hangsúlyozni, hogy a kar létrehozása mellett megőrzésre kerül a központi és helyi szinteken egyaránt a szociális partnerekkel való érdekegyeztetés is. Tehát nem helyette, hanem ez mellett történik ez az érdekegyeztetés, és itt is lesznek természetesen ehhez kapcsolódóan változások. Ezek közül kiemelkedik, hogy a központi érdekegyeztetés eddigi két fóruma egységesítésre kerül, és közszolgálati érdekegyeztető fórum néven működik a közigazgatási szervek, valamint a közszolgálati tisztviselők érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, valamint megfelelő megállapodások kialakítása céljából. A törvényjavaslat nem eredményezi a szakszervezeti jogok cs orbulását, különösen figyelemmel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO alábbi egyezményében foglaltakban, és itt most eltekintenék a 136os egyezmény, illetve a 154es egyezmény citálásától, mindenesetre úgy vélem, hogy az ebben foglaltakkal valóban pár huzamos, és megfelelő módon van a törvényjavaslatban ez szerepeltetve. Természetesen az életpályamegújítás érdekében változik a jogviszony néhány tartalmi eleme is, átalakul a teljesítményértékelés rendszere. Nagyon fontos, hogy a karriermenedzselési rend szer kialakításra kerüljön, amelyben az erőforrástervezési, a személyzetfejlesztési és ösztönzési módszerek együttesen, egymással koherens kapcsolatban állva kerülnek alkalmazásra. Ezek együttesen biztosítják majd, hogy a jobb teljesítmény elismerése a k arrier kibontakozásán keresztül magasabb díjazásban fejeződjön ki. Fejlesztésközpontú egyéni teljesítményértékelésben a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúllyal kell megjeleníteni a munkamagatartás, a hozzáállás jövőbe mutató értékelését. Azt hiszem, hogy e z egy olyan példamutató szándék ebben a javaslatban, amit nemcsak itt, hanem az élet más területén, a munka világának más területén is hasznos lenne minél gyorsabban bevezetni. A rugalmasság érdekében megszűnik az ügykezelők illetménytáblája, a továbbiakba n a munkáltató garantált bérminimum, illetve az illetményalap hatszorosának körüli mértékben meghatározott felső korlát keretei között állapítja meg az illetmény összegét, figyelembe véve a szolgálatban eltöltött időt is. Azt hiszem, hogy ez szintén egy el őremutató és megfelelő életutat biztosító rendszerré válik. A munkaköri pótlék bevezetésének lehetősége lépést tesz a munkaköralapú rendszerre való áttérés irányába. A munkaköri pótlék bevezetésére a javaslat szerint 2012. július 1jétől kerülne sor. A tör vényjavaslat rögzíti a kormánytisztviselői hivatásetikai alapelveket és kötelezettségeket. Azt hiszem, ezt nem lehet elég hangsúllyal kiemelni, hiszen minden közszolgálatot ellátó