Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 12 (109. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Szávay István (Jobbik) - a külügyminiszterhez - “Miért nem tesz hónapok óta semmit a kormány a szlovák állampolgárságuk elvesztésével fenyegetett felvidéki magyarok érdekében?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár:
74 tudunk csak megállapodást kötni Szlovákiával. Másodrészt valóban üdvözölnünk kell azt a bátor kiállást, amit az említett személyek Gubik László kezdeményezésére tanúsítottak, de meg kell em lítenünk a révkomáromi nagygyűlést is, illetőleg az Alkotmánybíróság előtti kezdeményezést is, ezt erkölcsi támogatásunkról és politikai támogatásunkról is biztosítjuk, és előbbutóbb el kell jönniük a nemzetközi fórumoknak (Az elnök a hozzászólási idő let eltét jelzi.) . Azt gondolom, annak már nincsen túl távol az ideje, hogy megkezdődjön a nemzetközi fórumokon is a fellépés. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Szávay István képviselő úr, egyperces visz onválasz. SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm szépen. Ez a szokásos sóder volt, államtitkár úr, remélem, minél többen hallották az érintettek közül. Ön ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre, hogy mit tettek ez ügyben, két dolgot tudott elmondani, amit f olyamatosan szajkóznak az elmúlt 20 év nyomorult, kudarcra ítélt külpolitikáját folytatva: azt, hogy párbeszédre van szükség; nagyszerű, ezt tudjuk, egyetértünk vele. Meg azt mondta, államtitkár úr, hogy bíznak abban, hogy sikerül ezt a vitát rendezni. Áll amtitkár úr, ebben nem bízni kellene, ebben tenni kellene valamit, ez az önök felelőssége! Nem tett a kormány ez ügyben semmit, erről nem hallottunk. Nem használták ki az uniós soros elnökséget arra, hogy ezekre a problémákra, például erre vagy a székely a utonómiára, vagy bármi másra ráirányítsák a figyelmet, helyette inkább a cigánystratégiára voltak büszkék, és ugyanezt a megalkuvó, meghunyászkodó, a szomszéd népek érzékenységére tekintettel lévő vagy folyamatosan ezt figyelembe vevő külpolitikát folytatj ák. Nem ezt a választ vártam el öntől, államtitkár úr, nagyjából sejtettem, hogy ez lesz, de bíztam benne, hogy valami konkrétumot is hallhatok öntől azzal kapcsolatban, hogy mit kívánnak tenni, ténylegesen tenni, nyomás alá, diplomáciai nyomás alá helyezn i Szlovákiát (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.), vagy bármilyen módon tiltakozni az ellen, hogy onnan magyar állampolgárokat a ’40es éveket meghazudtoló, megismétlő módon esetleg majd kiutasítsanak. Nagyon sajná lom, nem tudom ezt a választ elfogadni, államtitkár úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Németh Zsolt államtitkár úr, egy percben. NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár : A tisztelt képviselő úr nyugodjon meg, én úgy gondolom, a romastratégiának semmi köze nincsen ehhez a kérdéshez, amiről most beszélünk. Ha egyetlenegy konkrét javaslatot megfogalmazott volna ebben az elmúlt jó pár percben, hogy mit vár el a magyar kormánytól, akkor előrébb lennénk, én pedig megfogalmaztam azokat a diplomáciai irányokat és kereteket, amelyek között föllépünk. Tehát egy kicsi nyugodtságot, higgadtságot szeretnék javasolni önnek, képviselő úr, ez diplomácia, ez külpolitika, és az eredményre kellene koncentrálni. A magunk részéről nem adjuk föl a remé nyt, hogy a felvidéki magyarság is élhet a kettős állampolgárság áldásaival. Úgy gondolom, azok a példák, amelyeket itt ön is fölsorolt, Dolnik Erzsébet, Kassai Gyula, Gubik László példája, a magyar politika erőfeszítései és a felvidéki magyar politika erő feszítései is ebbe az irányba mutatnak, és nincs értelme itt egy belső (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.), egymásra való sárdobálással ezt a közös erőfeszítést fékezni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)