Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 13 (153. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Balczó Zoltán):
7283 Az Országgyűlé s a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 268 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett elutasította. A 337. pontban Dúró Dóra és mások a 62. § (5) és (6) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy a pedagógus hetente kötelezően 22 tanórát tartson, ezen felüli munkavégzéséért pedig helyettesítési díjban részesüljön. Ennek alternatívája szerepel a 339. pontban, amelyet Lázár János terjesztett elő. Először a 337. pontról, a Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módo sító javaslatot 56 igen szavazattal, 265 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította. A 339. pontban Lázár János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 264 nem ellenében, 1 tartóz kodás mellett elutasította. A 341. pontban Pánczél Károly és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 224 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elutasította. A 356. pontban Sági István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 266 nem ellenében, 51 tartózkodás mellett elutasította. A 359. pontban Sági István és mások javaslata következik. Kér em, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 14 igen szavazattal, 267 nem ellenében, 46 tartózkodás mellett elutasította. A 361/1. pontban Pósán László és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a m ódosító javaslatot 31 igen szavazattal, 289 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította. A 363. pontban Dúró Dóra és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 43 igen szavazattal, 268 nem ellené ben, 12 tartózkodás mellett elutasította. A 371. pontban Tapolczai Gergely javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 261 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította. A 385. pontba n Lázár János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 300 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett elutasította. A 388. pontban Sági István és mások javaslata következik. Kérem, szavazzan ak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 88 igen szavazattal, 233 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította. A 390. pontban Földi László javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 ige n szavazattal, 277 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elutasította. A 393. pontban Osztolykán Ágnes javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 231 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett elutasította. A 396. és a hozzá kapcsolódó pontokban Lázár János javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)