Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 8 (150. szám) - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István):
6715 Ez azonban nyilvánvalóan nem akadályoz meg bennünket abban, hogy egy olyan szabályrendszert dolgozzunk ki, egy olyan törvényt fogadjunk el, ami a jelenleginél lényegesen átláthatóbb, sőt mondhatom, hogy átlátható, világos rendben szabályozza a képviselők munkafeltételeit és a képviselők jövedelmi viszonyait. Egyébként a jelenleginél semmiképp sem drágább, és bizonyos elemeiben, vagy azt tudom mondani, hogy jórészt már megfelel egy lényegesen kisebb, 200 fő alatti, valószínűleg 199 fős parlament szabályának is. Úgy láttam, hogy a javaslatnak ezen elemeit egyébként sem a Jobbik, sem az LMP képviselői nem cáfolták. Nem cáfolták azt, hogy a jelenlegihez képest egyébként ez egy komoly előrelépés, hogy kizár sok olyan lehetőséget, amely visszaélésre adott okot. E rről Göndör képviselő úr, mondjuk, nem szívesen beszélt volna, de mintha az előző ciklusban egy képviselő házaspárt épp a szocialista frakcióból érintett volna ez a történet, akik egyébként rendelkeztek közös budapesti lakással, mégis mind a ketten felvett ék a költségtérítést, s a többi, s a többi. Nyilván arról is elfelejtett beszélni, hogy azt az egyébként kis létszámú fideszes képviselőt, aki a dupla költségtérítést egyébként jóhiszeműen vette fel, mindenki visszafizette, és pluszban még egyébként nagyon komoly etikai büntetést is kellett fizetni; tehát az, hogy nem érte volna semmilyen retorzió őket, az enyhén szólva túlzás. Azt gondolom, hogy a javaslat a javadalmazás tekintetében is fontos előrelépés, de legalább olyan fontos a munkafeltételek megterem tése esetén. Göndör képviselő úr is beszélt róla, hogy milyen helyzet volt Nagykanizsán, meg milyen helyzet van most. Azt gondolom, hogy az nagyon helyes, ha nem a polgármester jóindulatától vagy kevésbé jóindulatától függ az, hogy egy egyéni választókerül eti országgyűlési képviselő hogyan és milyen feltételek mellett tudja egyébként az önkormányzat infrastruktúráit használni, hanem a törvény rögzíti. Azt gondolom, hogy ez fontos minden egyéni kerületi és minden listás képviselő számára is, legyen az egyébk ént kormánypárti vagy ellenzéki. Jelen esetben úgy látom egyébként, hogy ez inkább az ellenzéki képviselők számára jelent nagyobb jogbiztonságot, lévén a polgármesterek nagyon jelentős része kormánypárti, és ennek ellenére tesszük ezt a javaslatot. (13.20) Az elhangzott kritikákra, már amelyeket érdemes figyelembe venni - és itt nyilván nem a Szocialista Párt kritikáira gondolok , nyitottak vagyunk. Nyitottak vagyunk a hatálybalépés idejére, nyitottak vagyunk az úgynevezett benzin- vagy üzemanyagkártyaels zámolással kapcsolatos kérdések fölvetésére és sok olyan apró részletkérdésre, amelyeket egyébként joggal vetettek föl jobbikos vagy LMPs képviselőtársaink. Törekedni fogunk a megegyezésre, várjuk az ilyen irányú módosító javaslatokat, de meggyőződésünk, hogy egy sokkal jobb, sokkal tisztességesebb és egy sokkal átláthatóbb rendszert kell teremteni mindannyiunk számára annak érdekében, hogy a választópolgárok és - többen említették már - a bulvársajtó lehetőség szerint minél kevesebbet a képviselők javadal mazásával és minél többet a munkájával tudjon foglakozni. Én ehhez kérem képviselőtársaim segítségét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel a z előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Az államháztartásról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Jakab István) :