Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 5 (147. szám) - A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
6290 a családom fenntartásához szükséges élelmiszert. És pont erről van szó. A túlgondoskodó államot meg kell szüntetni. Azt a rendszert meg kell szüntetni, hogy szabadjára engedjük a szociális juttatáso k rendszerét. Ugyanis sajnos az ezekben részesülőknél kialakult egy, a szociális segélyezésből megélhetési formát választó iszonyatosan nagy réteg. Ez az egyik oldala. A másik oldala pedig az, hogy nagyon sok esetben azzal kellett szembesülnünk, hogy az em berek nem elég érettek arra, hogy a nekik juttatott szociális juttatásokat arra a célra fordítsák, amire kapták. Ők erre nem képesek. Itt adóforintokról, esetleg egyéb más rászorult rétegek juttatásának a megvonásáról van szó - így kell mérlegelnünk , és igenis alakítsunk ki egy olyan keretrendszert, olyan feltételrendszert, hogy az adott juttatást arra az adott célra tudja költeni, amire kapta. Tehát ha a gyermekjog után járó szociális juttatásról van szó, abból ne sört, hanem, mondjuk, csokoládét meg ken yeret vásároljon az élelmiszerboltban. Ez nem stigmatizálás, hanem ésszerűsítés, és mondhatnánk úgy is csúnya átkosbeli kifejezéssel élve, hogy egyfajta népnevelő jellege is van. És igenis szankciórendszert kell meghatározni, kereteket kell meghatározni, é s a segély odaadásával nem kell elengednünk a segélyezettek kezét, hanem segítenünk kell őket abban, hogy ezzel is egy normális életforma és egy normális értékrend kialakításával újra integrálódni tudjon azok körébe, akik nem szorulnak rá ilyen jellegű jut tatásokra. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Kettő percre megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vágó képviselőtársam, ugye azzal a logikával meg egyetért és tudunk közös pályát futni a gondolkodásban, hogy az a jó, ha a munkavállalók és a munkaadók önmagukról is gondoskodnak, vagyis a munkaadók a munkavállalóikról. Ön is másfél százalékot fizet be, és mások is a saját megszerzett jövedelmük után azért, hogy ha ön személy szerint elveszíti a munkalehetőségét, akkor biztosított legyen, ha meg nem veszíti el, akkor más váljon szolidaritási alapon biztosítottá. Csak azt akarom mondani, hogy ezeknek a befizetéseknek a nagyságrendje a tavalyi esztendőben mintegy 180 milliárd forint volt . Ebből a szolidaritás elve alapján felhasználásra került mintegy 135 milliárd forint, 45 milliárd forint pedig elment a büdzsé más irányába, miközben egy olyan változtatási rendszert vezetett be ez a kormány nem is oly régen, hogy a kilenc hónapos maximál is futamidejű munkanélküliellátást három hónapra zsugorította. Magyarul, ha a 135 milliárd egyharmadát vesszük, jövőre majd ki fog fizetni 4045 milliárdot a beszedett 180 milliárddal szemben, mert ott viszont egy petákkal nem csökkentette a befizetendő j árulékok mértékét. Ez nincs rendben! Talán ebben közös pályát lehet futni, mert akkor azoknak a megmaradt pénzeknek, ha nem a szolidaritás elve alapján történő biztosítási jellegű pénzkifizetésként jelenik meg, akkor a munkaerőpiachoz illesztetten akár a m egváltozott munkaképességűek, akár a rokkantellátáshoz illesztett források kiegészítését kellene szolgálni, és nem a kormány elhibázott döntéseinek a fedezetéül kellene pénzügyi forrásként rendelkezésre állni. Ebben talán egyet tudunk érteni, és ha igen, a kkor egy lépéssel előbbre vagyunk. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Jakab István) : Kettőperces felszólalásra következik Vágó Sebestyén, Jobbikképviselőcsoport. VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik) : Köszönöm szépen. Kicsit megijedtem, hogy Gúr Nándor képviselőtársam a rra céloz, hogy én egyetértek a kormány szociálpolitikai intézkedéseivel és irányával, mert abszolút nem értek vele egyet. Persze természetesen vannak olyan irányvonalak és olyan csapásvonalak, amelyekkel egyet tudok érteni. Mint már mondtam, a túlgondosko dó állam megnyirbálásáról meg az egyéb