Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. december 1 (145. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései című törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - MENCZER ERZSÉBET (Fidesz):
5868 maguknak a hódító világhatalom önként es helytartói, azzal, ahogyan az egy szobába összeszorított, a polgári lakásból leválasztott középosztálybeli magyar családok sorsa alakult, miközben az elfoglalt vagyonba beterpeszkedett az ávós szomszéd elvtárs, akinek naponta újabb és változatosabb forg atókönyveken járt a feje, hogy a koncepciós perekben egyre tökéletesebben kiszolgálhassa a Bástya elvtársak történelmi megrendeléseit és elvárásait. Látják, egy filmet emlegetek, egy fikciót, de a magam számára emögött nagyon is ott volt a valóság, még jóv al később, a puha diktatúra utolsó éveiben meg a rendszerváltás első éveiben is, amikor édesapám a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezetének az élén a kárpótlás kérdéseivel foglalkozott. Rövid akarok lenni, minderről csak annyit mondok, hogy bármennyit is sikerült azoknak tenniük, akik az emberi jogok irányába akarták helyrebillenteni a történelmet, még mindig nagy a fennmaradt emberi tartást, becsületet, a hazafiság társadalmi elismerését illető történelmi adósságunk. És egy olyan Európához tartozva, amely az emberi jogok alapján áll, ráadásul napjainkban valutaválság is fenyegeti, és minden összefoglaló megállapítja róla, hogy demográfiailag elöregedett. Ennek az öreg földrésznek a középkeleti területén - és ez nemcsak a z egykori államszocialista, Varsói Szerződés- és KGSTtagországokra áll, de ezekre mindenképpen - a pártállami hatalom hosszú évtizedeken keresztül egy sajátos politikát folytatott. Híveit, kollaboránsait, akik hajlandóak voltak Kádár elvtárssal együtt soh a ki nem mondani Nagy Imre nevét, azzal jutalmazta meg, hogy még akkor is, amikor számára már feleslegessé váltak, amikor új kádereiknek kellett a hely, akkor idő előtti nyugdíjba küldte őket magas ellátással, és így biztosította eltartásukat. Ha történelm i folyamatában nézzük ezt, nézzék akár tőlünk nyugatabbra eső irányból, azt fogják látni, hogy a mi jövőnk kárára tették. Miközben felvállalták a szovjet tábor kísérleti nyulának szerepkörét, amikor kapcsolatokat kerestek a nemzetközi pénzügyi szervezetekk el, látszatra a moszkvai reakciótól tartva amiatt, hogy belépnek a Nemzetközi Valutaalapba vagy kölcsönt vesznek fel a Világbanktól. A kölcsönt az internacionalista gyakorlatnak megfelelően herdálták el. Többek közt tartós és nívós eltartást biztosítottak azoknak, akiket vagy így akartak megjutalmazni, vagy már nem volt rájuk szükségük, de azt akarták, mindenki lássa, hogy kinél van az osztogató hatalom. A nemzet, az ország, a haza ügyéért meghurcoltak sorsa, még ha ártatlanságukat ittott egyegy pecsétes papírral el is ismerték, nem rendeződhetett. A felmentő, megsemmisített ítéleteket az érintettnek azzal adták át, hogy soha senkinek nem beszélhet róla, és ha családjának, hozzátartozóinak jót akar, akkor ezt komolyan meg is fogadja. Hát így tettek az én s züleim is. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, ennek nyomán nem lehet tehertétel átlátni, hogy egy olyan európai államközösség tagjaként, amely az egyetemes emberi jogi nyilatkozatot alapjogi chartaként tiszteli, ezzel a közelmúlttal is szembe kell néznü nk. A megújult, immár önkényuralmi, külföldi nyomás nélküli, több évtizedig tartó, “ideiglenes” jelzőjétől megszabaduló alaptörvényünk, alkotmányunk szabályozást kell nyújtson, törvényi keretet ehhez a szembenézéshez. Ha ezt a folyamatot nemcsak a Lajtán t úli irányból szemléljük, hanem mondjuk, a Dunán vagy a Tiszán túlról is, akkor is anakronizmusnak tűnik, hogy a társadalmi igazságtalanság, a kommunista politikai kliensjutalmazás egykori döntései változatlanul fennmaradjanak. Amit pártállástól függetlenül a politikai gyakorlatról folyó vitákban tetten lehet érni, az az indulatoktól elhatárolt elemzésekben nagyon gyakran úgy hangzik, hogy a történelmi hiba attól él tovább, hogy a megítéléseknél a kettős mércét alkalmazzák. Ebben általában egyetértés szokott lenni. A törvényjavaslat - mint az indoklásból is kiviláglik - ezt a kettős mércét szeretné meghaladni, helyrebillenteni. Személyesen is tudatában vagyok annak - hiszen a kárpótlás korántsem tökéletes folyamata során magam is láttam , hogy emberi életeke t, sorsokat utólagosan nem lehet megváltoztatni. Hogy az igazságtétel folyamata csupán jelezheti azt a politikai törekvést, hogy a haza, a nemzet vagy az ország legalább utólag elismeri hozzá hűséges fiainak és leányainak a méltatlan elviselt szenvedését, sorsát, hogy legalább a leszármazóknak, fiaiknak és unokáiknak ne kelljen szembesülniük azzal az érvvel, hogy az elnyomás és a megszállás haszonélvezői ma is köszönik szépen, jól vannak, aki meg rossz helyen volt rossz időben, hát az viselje el a
