Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 30 (144. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János):
5784 helyzetűekkel kapcsolatban feszegetett kérdésre is. A hátrányos helyzetűeknek külön kvótát fogunk biztosítani a felvételi rendszerben, éppen az állami ösztöndíjjal támogatott képzésekre. Végül, az egyetemi autonómiáról engedjenek meg még néhány gondolatot. Az autonómia kérdését az alaptörvényünk pontosan rögzítette, és kimondta, kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények teljes autonómiát élveznek az oktatás, a kutatás és a tu domány területén. Ezt átvette a törvényünk és őrzi, és ebbe nem avatkozik bele. Egy tekintetben van egy megszorítás, ez a pedagógusképzés, ahol a közoktatás, köznevelés igényeit kell kiszolgálni, tehát itt lesz egy kis változás, de az egyetemi teljes szfér ában abba, hogy mit, hogyan, miként tanítanak, mit kutatnak, az állam nem fog beleszólni. De az állami felsőoktatási rendszerben, ahol az állam tartja fenn az intézményeket, állami beruházással épülnek az új épületek, tatarozzák az épületeket - mert a PPPt felejtsük el, ami tönkretette a felsőoktatást , azt hiszem, logikus és szükségszerű, hogy az állam ezeknek a vagyontárgyaknak a gazdálkodása felett rendelkezési jogot kér magának. Az egyetem tehát nem az állam az államban, hanem az egész költségvetési s zféra része, ahol az állam, igen, érvényesíteni akarja az ésszerű gazdálkodásra vonatkozó elgondolásait, miközben - nem véletlenül idéztem szó szerint a 88. § (2) bekezdését - természetesen számol azzal, hogy a felsőoktatási intézmények sajátos gazdálkodás i lehetőséggel kell hogy rendelkezzenek. Azt hiszem, hogy a kérdésekre is - talán egy kivétellel - válaszoltam. Bocsássanak meg, a neveket nem mindig írtam fel, ezért már nem emlékszem, hogy ki kérdezte ezt a jogi kari kérdést, talán GaudiNagy Tamás képvi selő úr. A válasz, azt hiszem, egyértelmű: a jogi karokon, így az Andrássy Egyetemen eddig is létezett már a masterfok utáni újabb mesterfok, ez az, amit már az ELTE is átvett, ennek akarunk kaput nyitni, hogy más módon is meg lehessen valósítani a mesterk épzést, ez más és több, mint a szakirányú továbbképzés, a szövegből legalábbis ez derül ki. Kedves Képviselőtársaim! Nagy köszönet és hála önöknek a kitartásért, a sok jó hozzászólásért, az ellenzéki képviselőtársaimnak is köszönetet mondok a jóindulatú és sokszor tárgyilagos és kritikus hangvételért. További jó munkát kívánok! (Az elnök felé:) Ugye, tisztelettel kérhetek most egypár perc szünetet? Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megköszönöm az államtitká r asszony válaszait. Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirend szerint a módosító indítványok házszabályszerű benyújtása érdekében a vita lezárására ma 18 órakor kerül sor, tehát ezért, mert így egyeztünk meg, az általános vitát elnapolom, és a munkánk at majd a nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat részletes vitájával folytatjuk. 17 óra 10 percig szünetet rendelek el. Köszönöm. (Szünet: 16.5717.10 Elnök: dr. Latorcai János Jegyzők: dr. Lenhardt Balázs és dr. Stágel Bence) ELNÖK (dr. Latorcai Jáno s) : Tisztelt Képviselőtársaim! Folytassuk a szerdai napot! A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Latorcai János) : Soron következik a tegnapi, mai napra rendelt utolsó napirendi pont vitá ja, a nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4856. számon ismerhették meg képviselőtársaim. Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés a tegnapi napon döntött arról, hogy a részletes vitához benyújtott módosító jav aslatokat egy szakaszban tárgyaljuk meg.