Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 29 (143. szám) - A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - BÁSTHY TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
5291 hogy az adatkezelőket folyamatosan ellenőrizze a mindenkori hatalom, teljesen természetes és normális. Kiterjeszteni nem feltétlenül indokolt, ráadásul duplikálni egy gyengébb változattal olyan helyen, ahol erre e gyébként erős jogosítványok vannak, az pedig álláspontunk szerint nem feltétlenül helyes és nem feltétlenül elfogadható. Ebbe a körbe tartozik a közszolgálati egyetemre jelentkező katonai hallgatók nemzetbiztonsági ellenőrzése. Pontosan tudom és értem azt a fajta szándékot, ami azt mutatja, hogy jó tudni azt, hogy a hallgató honnan jön, milyen értékeket képvisel, és milyeneket fog majd akkor, amikor kiképezzük katonává. Ugyanakkor ez a pályaválasztás, az egyetemi lét a leendő katonai pályán való munkának eg y olyan elfogadhatatlan entréeja, amit egészen bizonyosan javasolnánk újragondolni és átértelmezni. Befejezésül, tisztelt képviselőtársaim, azt szeretnénk mondani, hogy ez a törvény arra tesz még kísérletet, hogy a jelenlegi működő rendszerben stabilizálj a, illetve röghöz kösse a mostani szolgálati viszonnyal rendelkező katonákat, nevezzük őket honvédeknek, de talán helyesebb, ha szerződéses katonáról beszélek. Az elmúlt időszakban és az előző törvénynek az egyik nagyon fontos passzusa és szemléletben óriá si nagy megkülönböztetője e pontnak az volt, hogy mi azt állítottuk és azt gondoljuk, hogy a szerződéses katonai szolgálat nem egy életfogytig tartó szerep. Egyszerűen azért, mert mint ahogy a balettművészeknek van kifáradási, kimerülési korhatára, ha tets zik, amortizációs ideje, ugyanúgy igaz ez a katonákra, nem lehet szerződéssel életfogytig a rendszerben tartani katonákat, mert ha ott tartják, akkor a képességeket veszejtjük. Mi azt gondoltuk - és az volt a koncepció lényege , hogy 1520 év után, ha 1820 éves ember vállal ilyenfajta katonai szolgálatot, az gyakorlatilag menjen vissza a civil életbe, merthogy még eléggé vitális ahhoz, meg eléggé erős és már bölcs és felkészült, hogy a civil életben bármilyen szakmát, pályát választhasson, viszont már nem elég aktív, nem elég erős ahhoz, hogy azokat a feladatokat ellássa, mint amelyek egy katonának feltétlenül szükségesek. Az a fajta lehetőség, amely most eltörli ezt a húsz évet, azt jelenti, hogy korosodó, ne haragudjanak, az ezzel járó biológiai jegyeket felmutató katonákkal rendelkezünk, sok 60as, 62es, 64es hadiruházatra lesz szükség, miközben azt gondolom, hogy alapvetően mégiscsak a fizikai, szellemi állóképesség és a felkészültség a legeslegfontosabb követelmény a Magyar Honvédség katonájával szem ben, és ezt a legeslegfontosabb kötelezettséget ez a törvénytervezet nem írja elő, hanem sokkal inkább ideologizál és a múltba fordul, ezért támogatni nem tudjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűl és! Megadom a szót Básthy Tamás képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. BÁSTHY TAMÁS , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Talán megbocsátják nekem, ha ezt a fontos törvényjavaslatot tárg yalva egy személyes megjegyzéssel kezdeném (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hány éves vagy?) , hiszen katonacsaládból származom, édesapám katonatiszt volt annak idején, aki tízéves korától készült a katonatiszti pályára, majd a Ludovika Akadémia tanára volt, világháborúban zászlóaljparancsnok, a világháborút követően pedig három nyelvet tudó akadémiai tanárként segédmunkás volt, fizikai munkakörökben, tizenhat munkahelyen. Talán ha lett volna egy, a honvédek jogállását biztosító, védő, szabályozó törvény, amit tiszteletben tart a szocialista évtizedekben az akkori rendszer, akkor más lett volna a sors, a mi sorsunk is, talán nekem is más maradt volna meg a honvédségről, a katonaságról. Így ami megmaradt, az viszont bennem él életem végéig, az a mélységes tiszte let az egyenruha iránt, amit édesapám érzett már akkor is, amikor segédmunkási gúnyába öltöztették, és az a helytállás, ami a katonának a sajátja volt, és ami nem foglalkozássá tette a katonát, hanem ahogy akkor nevezték, hivatássá. Ezért volt hivatásos ka tonatiszt még akkor is, amikor ezért nagyon súlyos elmarasztalás járt.
