Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 28 (142. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KONTUR PÁL (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz,
5161 Országgyűlés. Ez ugye hat- és nyolcórás munka, hat- és nyolcórás foglalkoztatásról van szó. Azt gondolom, hogy amit ön az előbb elmondott, ez biztosan megnyugtató, de ha j ól éreztem, ezzel kapcsolatban egyébként konszenzus volt, illetve élvezte a szakmai támogatását a parlamenti pártoknak. Áttérve, Gúr képviselő úr egy nagyon fontos dolgot mondott, miszerint hogyan született meg a munka törvénykönyve, és nagyon örülök, hogy most a vitának e szakaszában erről megemlékezhetek. Ez szerintem ahhoz a részhez tartozik, amiről beszélünk, hiszen ugye nagyon fontos érdekképviseleti szervezetek - az MSZOSZ, a Liga, a Munkástanácsok - vettek részt azokon a tárgyalásokon, amelyeken a N emzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére magam részt vehettem, aztán később más szakszervezetekkel, ágazati szakszervezetekkel, más konföderációknak a képviselőivel mint Fideszfrakció tudtunk beszélni. Szeretnék arra emlékeztetni - és látom, hogy szűk ös lesz a kettő perc, majd a következő kettő percben tudom folytatni a dolgot , hogy nagyon fontos és értékes felvetések születtek a későbbi frakcióval történt egyeztetéseken, és remélem, hogy későbbi ajánlási pontokban, megfelelő helyen tudok is erre maj d reagálni, reflektálni. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kontur Pál képviselő úr következik kétperces hozzászólásra. KONTUR PÁL (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, egy teljesen új mentalitást szeretnénk a vállalkozók körében me ghonosítani, mert amit elmondtam, nekem ez egy fixa ideám, hogy a vállalkozónak úgy kell vállalkozni, hogy nem spekulálni, nem bizonytalan ügyletekbe belemenni, mert az én munkahelyemre, ha én vagyok ott a munkavállaló, nekem vigyázni kell, hiszen az érték et én teremtem őneki, tehát együtt hozzuk létre az értéket, ha úgy tetszik, az ő vezetésével, az ő szerszámaival, minden, de én dolgozom, tehát énnélkülem nincsen. Tehát neki nem csak gazdasági érdeke kell hogy legyen, az ki van zárva, őneki erkölcsi, és h a úgy tetszik, szociális gondolkodása is kell hogy legyen. Van ilyen vállalkozó, ismerek ilyeneket, hála istennek, és szeretnénk, nem szeretnénk, akarjuk, hogy ez így legyen Magyarországon, és a munkavállalónak is pedig ugyanúgy, ahogy ő dolgozik, felelőss éggel kell lenni azért a cégért. Itt Magyarországon az a baj, hogy farkaskapitalizmus jött ide, ami már nyugaton talán nincsen, de ’90ben sajnos ez jött ide, a szélhámosok sokasága - nekünk a kapitalizmusból is a rossz jutott , tehát ezt kell megváltozta tni. És ha én munkavállaló vagyok, akkor nekem is úgy kell gondolkodnom, mintha én tulajdonos is lennék, tehát vigyáznom kell a tulajdonosnak, a cégemnek az érdekeire, akár a műhelyben a munkaeszközökre, az ajtókat nem töröm össze, és a munkámat rendesen v égzem. (5.00) Tehát egy teljesen más világot szeretnénk, illetve akarunk. Az, hogy a kedves képviselőtársam a szociális enciklikát említette, meg a Máté evangéliumát, nagyon helyes. Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt elmondta (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , ugyanis ettől csak sokkal jobb ember lesz, sokkal többet foglalkozzon ezzel. Az evangéliumot, a Bibliát, az Újszövetséget, az Ószövetséget is lehet lapozgatni, és attól mindegyikünk jobb lesz. (Az elnök ismét csenget.) Akkor egészen te stvérien fogunk itt összeülni. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : És ez még mindig a törvény célja. Horváth Zsolt képviselő úr, Fidesz! DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az ajánlás 3. számán szer eplő módosító javaslatról akartam egy mondat erejéig megemlékezni. Ezt Szili Katalin nyújtotta be, és azért tartom fontosnak, mert úgy érzem, ez a módosító javaslat alátámasztja a képviselőtársaim által benyújtott és a 2.