Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 23 (140. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KARVALICS OTTÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz):
4697 szakképzési rendszerünkkel, változtatásért kiált. És itt van egy törvénytervezet, amelyik ezt a változtatási igényt jeleníti meg, és teszi kézzelfoghatóvá. Azért nem értem néhány képviselőtársunk kritikáját - és kicsit szeretnék csatlakozni Babák képviselőtársamhoz mondanivalómmal , főként, ha az MSZPsek közül szólalt meg a kritizáló, hiszen ott volt nekik nyolc évük az elmúlt két ciklusban, ha látták, hogy prob léma van - és azt mondják, hogy látták , akkor miért nem tettek érte valamit. Úgyhogy én a helyükben hallgatnék inkább jóindulattal, ha valami hibát látnak benne, javítási szándékot mutatnék a részükről, és nem a törvénytervezet kidobását szorgalmaznám, m int ahogy ők ezt teszik. Két dologhoz szeretnék hozzászólni, egyrészt csatlakozva Karvalics képviselőtársunk mondanivalójához és néhány előtte szólt képviselőtársam mondanivalójához, amelyik a manuális képzést, a gyakorlati képzést próbálja előtérbe helyez ni úgy, hogy természetesen a közművelődési tárgyak képzése, oktatása nem szorulhat háttérbe azokon a területeken, ahol erre szükség van. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert ha visszaemlékszünk, néhány évtizeddel ezelőtt a magyar szakmunkás a piacon - nem csak a magyar piacon, a külföldi piacon is - nagyon keresett munkaerő volt, és nemcsak azért, mert kimagasló szaktudása volt, amit egyébként a szakmunkásképző intézetekben szerzett meg, hanem azért, mert ez a szakmunkás kreatív is volt mellette, tehát nemc sak az adott szakmát sajátította el, hanem ha valami probléma merült fel, ami esetleg közvetlenül a saját szakmájához nem is kapcsolódott, meg tudta oldani, gondolkodásra volt képes, mert nemcsak egy szűk látókörrel rendelkező ember volt, hanem széles látó körű szakember volt, esetleg más szakmákra is átlátott. Ez azért volt így, mert abban az időben, amikor egy érettségi bizonyítvány vagy pedig egy szakmunkásbizonyítvány mellett kellett dönteni szülőknek és gyermekeknek, sokszor - éppen azért, mert presztí zse volt a jó szakmunkásnak - a szakmunkásbizonyítvány mellett döntöttek. Ezt kell visszahoznunk, ezt a presztízsét a szakmunkásnak, a szakmunkásbizonyítványnak, és ennek a presztízsnek a visszahozatalára ez a törvénytervezet jó alapot nyújt. Ugyanis hog y próbáljuk visszahozni azt az elveszített presztízst? Úgy, hogy megpróbáljuk a piaci szereplőket bevonni az oktatásba, hogy nagyobb szerepet kapjanak a gyakorlati képzésben, egyáltalán abban, hogy a szakmunkástanuló a gyakorlatban, az életben, piaci körül mények között tudja elsajátítani a szakmáját. Ezért fontos az, hogy a piaci szereplők közvetlenül részt vessenek magában a szakképzésben. És itt térnék át a tiszkek szerepére, mert a tiszkekről szeretnék néhány szót szólni. Két nagy hulláma volt a tiszkala pításoknak, az első - ahogy én tudom - nem járt a legnagyobb sikerrel, viszont akkor, amikor a második hulláma elindult a tiszkek megalakításának, ott, ahol jól döntöttek, szerintem egy olyan struktúrát sikerült felállítani, amelyik segítségével a mostani törvénytervezetnek megfelelő elképzelés, szándék és cél megvalósítható. (14.00) Ha nem veszik önzésnek, akkor hadd hozzam saját példánkat, a nagykanizsai tiszket példaképpen. Amikor dönthettünk, hogy milyen formában hozzuk létre a tiszkünket, akkor négyfé le változat közül választhattunk, s úgy döntöttünk, hogy nemcsak szakképző intézményeket vonunk be, hanem gazdasági társaságokat is, olyanokat, amelyek tanműhelyekkel rendelkeznek, amelyek a szakoktatást ipari körülmények, céges körülmények között, a szakm unkástanulókat az életbe víve tudják bemutatni a napi gyakorlatot. Így egy vegyes rendszer jött létre, amelyben intézmények és cégek vannak, és ahogy Göndör István mondta a felszólalásában, egy olyan település által fenntartott intézmény, szakképző iskola és általános iskola, amelyik hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozik. Tehát nemcsak egy város szakképző intézményeit és jó néhány cégét vontuk be, hanem térségben gondolkozva, a szűk térséghez tartozó egyik település szakképző intézményét is. Ennek segítségével sikerült elérni, hogy azok a cégek, amelyek csatlakoztak a mi tiszkünkhöz, a saját utánpótlásukat - ahogy Karvalics képviselőtársam is mondta , a saját szakemberigényüket, a saját szakemberutánpótlásukat ki tudják nevelni az olyan munk akultúraelvárásoknak megfelelően, ami nekik fontos, amit ők a saját cégükön belül kialakítottak. Úgy néz ki, hogy ez a rendszer működik.
