Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 23 (140. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SPALLER ENDRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
4640 És végül szót kell ejtenünk arról, hogy ez a mostani szakképzés egy kicsit máshogy duális, mint ahogy a mostani rendszer hozza létre. Van egy állami része és van egy magánszféra. Azt lát juk, hogy a jó szakokat alapvetően a magánszférában lehet megtanulni. Többnyire úgy működik a dolog, hogy valaki elvégez egy szakképző iskolát, ami mondjuk, kevésbé piacképes, és ezt követően a magánszférában elvégez egy piacképes szakot. Vagy azt látjuk, hogy azokat a céges tréningeket is, amelyeket ma az állami szakképzés nem tud becsatornázni, ezek a szakképző intézmények végzik. Vagy azt is látjuk, hogy ezek a szakképző intézmények időnként bizony olyan szakokat is meghirdetnek, amelyek mögött gyakorlat ilag semmilyen szaktudás nincsen. Mondok egy példát: egyszer egy interjút készítettem olyanokkal, akik turisztikai szervezőket képeztek, egy évben 200 hallgatót. Kérdeztem, hogy a gyakorlati képzését mennyire tudják ezeknek a hallgatóknak biztosítani. Azt mondták, hogy a papír rendben van. Én ennek akkor örültem persze, de hogy ennek mi értelme van, ez egy másik kérdés. A következő probléma a valódi pályaválasztás kitolása. Utalok itt Sós Tamás úrra, ő is említette ezt a problémát. Az volt ennek a célja, em lékezzünk vissza, hogy mobilitási csatornát jelentsen az, hogyha egy kicsit tovább tudnak közismereti tárgyakat tanulni, és később kezdik el magát a szakképzést. (9.50) Azt mondták, hogy addig megélnek a fiatalok, addig el tudják dönteni, hogy pontosan mih ez is értenek, mit szeretnének, hogy ez jelent egy olyanfajta alapot, hogy aztán majd több mindent tudnak tanulni. Az kérdés, hogy ez bejötte. Én nem látom, hogy ez így lenne. A megoldás ezzel szemben az, hogy minél előbb szakmát kell adni a gyermeknek. U gye, itt Sós Tamás úr is említette, hogy 2030 évesek is még igazából gondolkodnak rajta, hogy mihez kezdjenek a saját életükben. Ez valóban így van. Az a kérdés, hogy ebből mi a megoldás: az, hogy az állam finanszírozza, hogy ők addig hadd gondolkozzanak, és esetleg a sokadik szakképzést is megszerezzék, és nem tudom, milyen módon, ebben az állam szerepet vállal; vagy inkább az a megoldás, hogy adunk nekik egy szakképzést, megpróbáljuk őket abba az irányba terelni, hogy valamerre induljanak el valamilyen ú ton, és természetesen előbbutóbb módjukban lesz ezt megszerezni, vagy a moduláris képzések miatt ezen korrigálni, váltani. Azt gondolom, minél előbb szakmát kell adni valakinek, már csak azért is, mert itt az előbb pont a mobilitási csatornát említettem, a szakképzés egyik feladata ma is ugyanaz, mint ami a szocializmusban volt. Ugye akkor, emlékszünk rá, különösen a nagyvállalati rendszer miatt volt egy olyanfajta rendszer, hogy a szakképzetlen szülő esetleg a gyerekét be tudta adni egy szakmunkásképzőbe, vagy ha szakmunkásképzőt végzett korábban a szülő, akkor be tudta adni egy szakközépiskolába, és a gyerek szépen a társadalmi mobilitási csatornán haladt előre. Ugye, ma már ezek a szálak egy picit jobban összekuszálódtak, de maga az alapfeladat, hogy egy fajta iskolán keresztüli mobilitási csatorna legyen, és egy viszonylag gyorsabb mobilitási csatorna, megmaradt ma is. Idekapcsolódik az is, hogy lesz egy komoly pályaorientáció. Azt ne felejtsük el, hogy a társadalom bizonyos rétegeiből ma bizonyos piackép es szakok egész egyszerűen nem látszanak. Hogy egy bolti előadó látjae minden esetben, hogy az ő gyerekéből hogyan lesz egy vállalatnál középfokú informatikus, ma nem teljesen egyértelmű. Arról nem is beszélve, hogy ha a szülő esetleg szakképzetlen, esetl eg régebb óta munkanélküli, ezekből az élethelyzetekből nem mindig látszik az, hogy a gyerek hogy tudna kitörni. Nem biztos, hogy családon belül ez megoldható, ezért kell egy komolyabb pályaorientáció szerintem. És hát, ugye a megoldás az, hogy piacképes s zakmát kell adni. A jó struktúra az, ami évről évre képes igazodni. Korábban szóltam arról, hogy állam kontra magánszféra. Korábban ezt a magánszféra látta el, a magán szakképző intézmények, úgyhogy indokolt az, hogy ebben az állam szerepet vállaljon. Ugye , jó fenntartó, különösen a gyakorlati helyek vonatkozásában a kamara, a jó szervező, mondjam inkább így. Ott tudják azt, vagy ott tudják azt összegyűjteni, hogy mire is van igény valójában. A tanműhely ad egy alapot, majd az a cél, hogy ezt céges környeze tben végezzék el
