Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 22 (139. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjava... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
4590 helyre senki; ahol nem tudnak működtetni komoly öntözőberendez éseket, mert ugye olyan elaprózott birtokszerkezet alakult ki Magyarországon; hál’ istennek a művelési szerkezet azért nem mindenhol követi ezt a kérdést. Tehát ilyeneket ne mondjon, képviselő úr, mert nyilván rettentően ért ehhez a területhez, de azért én fel tudnék sorolni néhány prominens személyt, akivel nem ártana, ha beszélne. És azt meg nagyonnagyon fájlalom, hogy nem olvassák el az állampolgárok, illetve a különböző szervezetek által küldött leveleket, mert valamennyi képviselő megkapta az összes s zervezet levelét, amelyet ebben az ügyben írtak. És ha valakivel szembemegy az összes autó az autópályán, akkor valószínű, hogy nem az összes autós a hülye. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy kíváne valaki még a vitában felszólalni. (Jelzésre:) Igen, Lamperth Mónika képviselő asszony, rendes felszólalásra, parancsoljon, képviselő asszony! DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Ti sztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző vitaszakaszban a vízügyi igazgatásra vonatkozó módosító indítványokról beszéltünk, és csak ez kapott hangsúlyt. Ez olybá tűnhet a televízióban, a parlamenti közvetítést követő nézők számára, mintha a vízügyr ől szólna ez a törvény, de nem így van, ez a közigazgatási eljárásról, illetve egyes miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatáról szól, és nagyon sok fontos más szabályozás is van benne, bár kétségtelen, hogy ez a vízügyi területre vonatkozó szabályoz ás az egyik legkonfliktusosabb ebben a törvénymódosításban. A Magyar Szocialista Párt vezérszónokaként elmondtam az általános vitában, hogy összességében a törvényjavaslat jó irányba halad, hiszen azt vizsgálja, hogy az államigazgatási eljárást hogyan lehe tne az állampolgárok számára barátságosabbá tenni. Ez azt mutatja, hogy azon paradigmaváltás, amelyet a szocialista kormányok az új közigazgatási eljárási törvény megalkotásával elvégeztek, ennek korszerűsítési irányába akar bizonyos szempontból haladni a mostani kormány is, bár az államtitkár asszony ezt vitatta, mert ő úgy gondolta, hogy most van itt valami paradigmaváltás. Azt gondolom, elég világosan és nyilvánvalóan ennek az ellenkezőjét bizonyítottam az általános vitában. Azt mondtam, hogy ha a kormán y megszívleli azokat a módosító indítványokat, amelyeket beadunk, akkor akár meg is szavazhatjuk ezt a törvénymódosítást, de ehhez valóban az kell, hogy néhány kritikus kérdésben fogadják el a módosító indítványainkat. Ebből az egyik a vízügyi igazgatásra vonatkozik, itt Gőgös Zoltán képviselőtársam adott be módosító indítványt, de jó néhányat én is beadtam, és most erről szeretnék beszélni: ez a 8. sorszámú ajánlási pont alatt lévő módosító indítvány. Ez pedig a nyilvántartásokkal kapcsolatos. A személyazo nosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és azonosítási kódok használatáról is szól itt egy szabályozás. Csak hogy érthető legyen ez a dolog: egy úgymond összekapcsolási nyilvántartás előkészítése vagy megalapozása zajlana ezzel a módosítással, ami ugy e arról szólna - igyekszem tényleg nagyon közérthetően elmondani , hogy a különböző hatóságok különböző nyilvántartásokat vezetnek, az egyik hatóságnak ilyen típusú nyilvántartásra van szüksége, mondjuk az APEHnek, bár most már nem így hívják, Nemzeti va lamicsodának (Gőgös Zoltán: Nemzeti Adó- és Vámhivatal.) - Zoli mondja, igen, tehát az APEH utódának , de vannak más hatóságok is, közegészségügyi és járványügyi nyilvántartástól kezdve egyéb nagyon fontos hatósági nyilvántartásokig. Ezeknek az összekapcs olása összekapcsolási kóddal - ami azt jelenti, hogy adatvédelmi szempontból vigyáz arra, hogy minden hatóság csak ahhoz a nyilvántartáshoz férjen hozzá, amihez neki jogosítványa van - egy értelmes dolog, mert az a célja ennek a változtatásnak, hogy az áll ampolgároknak minél kevesebbszer kelljen adatot szolgáltatni, hiszen ami már egy állami hatóságnál ott van adat, azért ne hajkurásszák az állampolgárt, hogy