Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 15 (134. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. NEMÉNY ANDRÁS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3701 Tekintettel arra, hogy többféle szemléletmódot képviselünk a bizottságban, és az ország soksok helyéről választottak minket a parlamentbe, így abba a bizottságba is, külön hangsúlyoztuk, hogy nagyon sokféle értéket és - jó értelemben mondom - nagyon sokféle helyi érdeket kell majd megjeleníteni ebben a törvényben. Ez mindannyiunk számára nagy f eladat. Ennek körében azt a soksok erőfeszítést, amelyet a kisebbnagyobb települések, önkormányzatok, fenntartók vagy nem önkormányzati fenntartók, hanem alapítványok, egyházak tettek a közoktatási intézmények működtetéséért, fenntartásáért, mindenképpen figyelembe kell venni. Külön hangsúlyoztuk, hogy folytatni kell azt az értékőrző és értékteremtő pedagógiai munkát, ami a településeken folyik. Tekintettel arra, hogy foglalkoztatási és munkaügyi bizottságról van szó, szakmai megközelítésben azt hangsúlyo ztuk, hogy a magyar és az egyetemes értékek mellett a foglalkoztatásban, a munkaerőpiacon hasznosítható tudás és képesség megszerzésére, illetve annak megalapozására kell majd nagynagy hangsúlyt fektetnie a törvénynek, illetve annak a mindennapi működteté sében. Többen is felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ország megújításában több elemben, több törvényben kell egyszerre - így a szakképzési törvényben, majd a felsőoktatási törvényben, illetve a helyi önkormányzatokat érintő törvényben - fontos döntéseket h ozni. A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat tárgyalása kapcsán nyilván egyfajta kitekintéssel kell lennünk a most készülő törvényekre is. Kérdések természetesen fogalmazódtak meg, de az elmúlt hetekbenhónapokban sok kérdésre, illetve sok felvetésr e - mint például a párhuzamos osztályok kérdésére, ha szabad most az idő rövidsége miatt egyszerűen csak így fogalmazni - sikerült megnyugtató választ kapnunk. Tekintettel arra, hogy a bennünk meglévő, illetve hozzánk eljuttatott kérdésekre kellő idő áll r endelkezésre, illetve a keret alkalmas arra, hogy ezeket a kérdéseket meg tudjuk beszélni és adott esetben közösen módosítani tudjuk, a bizottság összességében 12 igennel - tehát FideszKDNPtöbbséggel - és 6 nem szavazattal a nemzeti köznevelésről szóló t örvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartottuk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A foglalkoztatási bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Nemény András képviselő úr ismerteti. Parancsoljon, képviselő úr! DR. NEMÉNY ANDRÁS , a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Minimum furcsa, de fogalmazhatunk úgy is, skizofrén dolog az, hogy amikor az ellenzéki frakció tagjai megfogalmazzák kritikájukat a nemzeti köznevelésről szóló törvényről, akkor a Fideszkormány volt oktatási miniszterét, az oktatási bizottság jelenlegi elnökét is idézik, le galábbis néhány gondolatában. Olyanokra gondolok, mint hogy az egész napos iskolában csak a napközi változik meg, ami azt jelenti, hogy ebben a formában valódi tartalom nélküli az egész napos iskola gondolata. Valamint azt is mondta, hogy nem tisztázott az iskolafenntartás kérdése és az életpályamodell sem jó így, ebben a formájában nem ad válaszokat. Persze, az MSZPfrakció e nélkül a tudás nélkül, ezek nélkül a gondolatok nélkül sem támogatná a javaslatot, és erre elég sok okunk van. A legfontosabb okunk talán az, hogy nem értünk egyet azzal, hogy 16 évre szállítja le a tankötelezettség felső határát ez a törvényjavaslat, hiszen így 1215 ezer fiatalt tesz ki az iskolából szerintünk a semmibe, hiszen ezek a gyerekek a munkaerőpiacon szakképzettség nélkül e gészen biztosan nem fognak tudni elhelyezkedni. Károsnak tartjuk azt is, hogy nyolc év felett nem maradhatnak az óvodában a gyermekek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek nem egyformák, és van, akinek több időre van szüksége ahhoz, hogy iskolaérett legyen.