Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 14 (133. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3610 élenjárt ebben a vadprivatizációban. Mi éppen arra törekedtünk mind a ’982002 között időszakban és mo st is, hogy inkább állami tulajdonba vegyünk vissza olyan ingatlanokat vagy állami fenntartásba vegyünk olyan intézményeket, amelyeknek egyébként nem voltak jó gazdái akár az önkormányzatok, akár az elhibázott privatizációs szerződések kapcsán a magántulaj donosok. Tehát egyáltalán nem törekszünk erre, sőt ez a törvényjavaslat kifejezetten szeretné bebetonozni a sportlétesítmények sportcélú hasznosítását, hiszen azt is kimondja, hogy sportlétesítményeket csak sportcélra lehet hasznosítani, ez alól felmentést egyedül a sportért felelős miniszter vagy az ő képviseletében az államtitkár adhat. Megkérdezhetnénk Czene Attila államtitkár urat, hogy az elmúlt másfél évben hány ilyen engedélyt adott ki. Meggyőződésem, hogy igen limitált ennek a száma. Az is csak abba n az esetben lehet, ha a régóta sportcélra nem használt ingatlant vagy az abból befolyó összegeket sportcélú beruházásra fordítják. Tehát egyáltalán nem ez a cél, és nincs privatizáció, hiszen üzemeltetésre adunk át vagy adhatunk át állami szintről szövets égi szintre vagy nonprofit szervezeti szintre. Ez a gyakorlat egyébként működik az önkormányzatoknál, ahogy Szalay Ferenc képviselőtársam elmondta. Mondhatnék pécsi példát is, hiszen Pécsett a városvezetés egy százszázalékos önkormányzati tulajdonú nonprof it zrt.be vitte a sportvagyonát, és láss csodát, jelentős megtakarításokat tudott elérni ezáltal, mert sokkal eredményesebben tudja költségtakarékosabban üzemeltetni, és a város az itt keletkező több tíz millió forint megtakarítást egyébként a sport támog atására tudta visszafordítani. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kétperces, Gúr Nándor képviselő úr, MSZP. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Most nagyon furcsa lenne, ha ennek a törvénynek a tárgyalása kapcsán elkez denénk a privatizációról beszélni, ezért nem is célom, de annyit szeretnék Bánki Erik képviselőtársam felé jelezni, hogy ha végignézzük 1990től négyéves etapokra bontva a privatizációk mikéntjét, akkor e vonatkozásban van egy ’982002es időszak is, amely mértékadó módon szerepet játszott e tekintetben. (22.00) Nem akarok én itt, mondjuk, 12 állami gazdasággal meg egyéb más ügyekkel foglalkozni, mert nem ide tartozik, csak azért jelzem, hogy talán nem ebbe az irányba kellene elvinni. Én inkább gyakorlója v agyok a történetnek a sporttal kapcsolatosan, mint annyira ismerője, mint elnök úr, ezért inkább csak kérdeznék. Az teljesen világos számomra, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a törvénytervezeten keresztül milyen jogosítványrendszerekkel ruházódik fel. Azt hiszem, az is átlátható, hogy a versenysport tekintetében milyen áldozatokat kívánnak vállalni, vagy az utánpótlásnevelés vonatkozásában, engem talán a legvége érdekelne, elnök úr, hogyha ebben segítene. Az olvasatom kapcsán kevés információhoz jutottam, a szabadidősport tekintetében szeretnék többet látni attól, mint amit képes voltam kiolvasni ebből a törvénytervezetből. Még egy dolog, mert nem csak kritizálni akarom azokat a folyamatokat, amik zajlanak. Én személy szerint azt mondom, helyes az az út, a mely az iskolai sporthoz, az iskolai tanórákhoz illesztetten be kívánja vezetni a mindennapi testnevelésórákon való részvétel lehetőségét, és a szükségszerűségét is megrajzolja. Remélem, hogy ez nemcsak illúzió marad, hanem meg is valósul. Köszönöm szépen, és hogyha tud segíteni azokban a kérdésekben, azt megköszönöm. Köszönöm szépen, elnök úr. (Juhász Ferenc tapsol.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Vissza a bejelentett felszólalói listára: Szilágyi György, Jobbik, ez most normál hozzászólás. SZILÁGYI GYÖRGY (J obbik) :