Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 3 (128. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
2805 rendszeren keresztül és így tovább, előbbutóbb mind megteremtik annak a keretfeltételeit is egyébként, hogy ezekben a térségekben a vállalkozások nagyobb számban települjenek le. Ez teszi lehetővé, hogy egyre több embernek tudjanak ott munkát adni, és azon keresztül tudnak majd ezek a térségek felzárkózni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen, államtitkár úr. A következő napirend előtti hozzászólás a szocialista frakcióé, azon belül is Varga László képviselő ú r jelentkezett: “Nyugodt évek” címmel. Öné a szó, képviselő úr, ötperces időkeretben. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon hosszú ülésezési időszakon vagyunk túl, és még nem is vagyunk a végén, hiszen pénteken is lesz ülés. A költségvetést tárgyalta az Országgyűlés, az adójogszabályokat és minden olyan kérdést, amely nagyon is érinti a jövő évet, ezáltal az emberek mindennapjait. Egy nagyon kemény költségvetést terjesztettek az Országgyűlés elé, amely a frakciónk szerint az elszegényedés költségvetése, egy nagyságrendileg 1000 milliárdos megszorítást tartalmaz, 450 milliárdot adóemelések tekintetében, illetve a többit kiadáscsökkentés tekintetében. Ezt két dologgal indokolták ala pvetően. Az egyik az euróválság kérdése, amelyről eszünkbe jutott az a régi, sajnos tragikomikus vicc, hogy ha az eurózóna válságban van és a szakadék felé halad, akkor mi a forinttal előttük járunk a szakadék felé vezető úton, mert semmi nem indokolja azt a 4050 forintos árfolyamromlást, amelyet még ebben a tekintetben el kell könyvelnünk, és éppen rekordokat döntöget az euróárfolyam. A másik indokuk az államadósság elleni küzdelem volt, amely egyébként egy legitim cél is lehetne, ezzel mindenki egyet tud na érteni. Azonban azok a lehetőségek, amelyek önök előtt megvoltak, a magánnyugdíjpénztárak államosítása, a jegybanki tartalékok tekintetében 4 százalék volt az államadósságon belül a tétel, illetve az önök által okozott lakáshitelezési rendszer, a forint támogatott hitelek kamatai, mindmind azt mondatták velünk, hogy bizony lett volna önöknek lehetőségük komolyabb államadósságcsökkentésre, de folyó kiadásokra költötték a jegybanki tartalékot meg részint MOLrészvényekre, úgyhogy el lehet mondani, hogy a vagyon komoly felélése történt, és nő az államadósság. A két, önök által legitimnek tartott cél tehát nem tekinthető legitimnek. A valódi okot mi abban látjuk, hogy a társadalompolitikájuk okoz egy nagyon komoly konfliktust. Több mint 500 milliárdot rendez tek át már az idei évben is a szegényektől a gazdagokhoz, és ez jövőre folytatódik - ez a valódi oka annak, hogy önöknek be kellett terjeszteni az elszegényedés költségvetését. Ez az elszegényedés költségvetése rossz az aktívaknak, hiszen jövőre gyakorlati lag már a többgyermekesek is nagyon sok jövedelmi sávban kevesebbet fognak hazavinni, és nyilvánvalóan a szegényeknek nagyságrendekkel tovább csökken a bérük, és reálértelemben meg katasztrofálisan, mert önök 4,2 százalékos inflációval kalkulálnak, ami per sze lényegesen nagyobb lesz. Az egészségügy, a szociális szféra és az oktatás is mindmind áldozata ennek a költségvetésnek, és áldozatai azok a társadalmi csoportok, amelyek persze nem igazán képesek saját maguk az érdekeik védelmére, ezáltal a nyugdíjren dszer, a nyugdíjasok társadalma is áldozata ennek a költségvetésnek. (8.30) A magánnyugdíjpénztárak államosítása nyilvánvalóan bizonytalanabbá tette a későbbi nyugdíjak kifizetését, és önök behoztak egy javaslatot a korhatár előtti nyugdíjak elvételére, jo gosultságok átalakítására, amely ellentmond az önök választási ígéreteinek. A szolgálati nyugdíjak megvédésére tettek ígéretet, és arra tettek ígéretet, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. Jelzem, hogy ez nem