Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 27 (125. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2012. évi költségvetési törvényjavaslatáról, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2012. évi költségvetésének tervezetéről eg... - DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - JUHÁSZ FERENC (MSZP):
2387 Ki gondolta volna, hogy az ÁSZ elnöke, Domokos László azt fogja ír ni, egy olyan papírt ír alá helyesebben, amely ennek a költségvetésnek a megalapozottságát kérdőjelezi meg? Ki az, aki fel merte volna vállalni korábban - egy Járai Zsigmondon kívül , hogy azt mondja az önök kritikája nélkül, hogy tudniillik ez a költségv etés már most egészen bizonyosan korrekcióra szorul? Maga az entrée tehát egyértelműen a saját belső körből történő üzenet folytán is az, hogy a költségvetéssel baj van, baj van nagyon sok tekintetben, és ha erre önök nem képesek figyelni, akkor azt gondol om, hogy a későbbiekben még több baj, még nagyobb probléma lesz. Tudják, a flaszteren terjed egy vicc, nem túl bántó és rövid is, éppen ezért engedem meg magamnak, nevezetesen: a kis nyúl szalad ki az erdőből hihetetlen gyorsasággal, és kérdezi tőle a sün, hogy hova nyuszika ilyen gyorsan; mondja, hogy szaladok, mert a Fidesz gyűjti be az erdőben a medvéket; na de nyuszi, te nem vagy medve, szól a sün; igen, de ők döntik el, hogy ki a medve. (12.20) Ez a fajta politikai logika, az a fajta politikai gondolko dásmód, amely arról szól, hogy én mondom meg, hogy mi a helyes és mi a jó, hogy én mondom meg, hogy ki a bűnös és ki nem, az a politikai gondolkodásmód, amely arról szól, hogy ha Járai Zsigmond az ellenzéket kritizálja, akkor az nagyon is helyénvaló és elf ogadható, ám ellenben ha a mi költségvetésünkről mondja az ab startnál, hogy ez módosításra szorul, akkor ez már lehetetlen. Hoffman képviselőtársam az imént hosszasan idézte a jegybankelnök álláspontját. Ha a jegybankelnök álláspontja Hoffman képviselő úr mondandóját segíti, akkor azt bunkósbotként használja a politikai ellenzékkel szemben, ám ellenben nem veszi észre, hogy ugyanez az ember ugyanezt az álláspontot, meg még ennél durvábbat megfogalmazza a jelenlegi költségvetéssel kapcsolatosan. Azt szeretn ém kérni, képviselőtársaim, hogy ne mérjenek kettős mércével. Ne gondolják azt, hogy egészen bizonyosan megdönthetetlen, cáfolhatatlan, egyetlen tiszta igazság az, amit mondanak, mert egyébként a közvélemény, a való élet és az igazság nagyon sok tekintetbe n megkérdőjelezi annak a tartalmát és igazságát, amit önök állítanak, és amit önök mondanak. Amikor azt mondom, hogy fájdalmas jajszót szeretnék hallatni, akkor alapvetően a költségvetés egy területére vonatkoztatva tenném meg, de rögtön az elején hadd mon djam, nagyon egyetértek azokkal, akik azt mondják: hiába a számok némi emelkedése, aki az egészségügyben, az oktatásban, a szociálpolitikában, a munka világában él, dolgozik, az meg fogja érezni a saját bőrén, hogy nagyon nagy problémák vannak. Ennek a köl tségvetésnek, azon túlmenően, hogy a kisebb jövedelműek egészen bizonyosan a vesztesei - ám ellenben a nagyobb jövedelműek nem , van egy olyan szakmai terület, amit egészen biztosan ki lehet nevezni az egyik legfőbb vesztesnek, ez pedig maga a honvédelem. A sors furcsa iróniája, hogy éppen az a terület, amely a nevében viseli azt a jelzőt, amit erre a költségvetésre raknak, azt mondják, hogy országvédelmi költségvetés, miközben egyébként éppen azzal nem foglalkoznak és arra nem szánnak minimális összeget s em, ami egyébként az ország szuverenitásának letéteményese. Az imént hivatkoztam arra a kettős gondolkodásra és kommunikációra, amit önök az elmúlt hosszúhosszú években már képviseltek, most engedjenek meg néhány példát. Akkor, amikor két évvel ezelőtt 31 0 milliárd forint volt a védelmi tárca költségvetése - most terveznek 240et, csak a pontosság kedvéért, azaz 70 milliárd forinttal kevesebbet , akkor önök azt mondták, hogy ez hazaárulás. Hazaárulás, mert az ország szuverenitását veszélyezteti az a kormá ny, azt mondták, hogy ez a nemzet becsületét sérti, azt mondták, hogy ez tarthatatlan, a katonáknak és mindenki másnak a kiárusítása. Tisztelettel kérdezem, kedves képviselőtársaim, hogy és akkor ez most mi. És akkor most hogyan viszonyuljunk ahhoz a kezde ményezéshez, amelyet önök fogalmaztak meg?