Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 24 (122. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZABÓ REBEKA (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP):
1919 javaslatot, és őket is arra kérem, hogy ne tartózkodjanak, vagy mondjanak igent, vagy pedig nemet mo ndjanak, ha ennyire határozott véleményük van a vidékfejlesztésről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Szabó Rebeka képviselő asszony, az LMPfrakcióból, ugyancsak kettő percben. SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszö nöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi egyetértünk a szóban forgó javaslat irányával és a céljaival, hiszen azt a komplex vidékfejlesztési megközelítést tartalmazza, amit ugye az LMP már megalakulása óta következetesen hangoztat, és azt is üdvözöljük, h ogy az MSZP belátja a jelek szerint, hogy az általuk kitalált, és a Fidesz által továbbgondolt közmunkaprogram nem fogja a vidéket kihúzni a munkanélküliség és a kilátástalanság helyzetéből. Ugyanakkor egy határozati javaslatnál azért egy kicsivel több kén e ahhoz, hogy elhiggyük, hogy az az MSZP, amely húsz éve a nagyipari, a természetet és a helyi közösséget kizsákmányoló és az exportra termelő nagybirtokosok és a zöldbárók pártján áll, és kormányon is nagyjából ezt a politikát követte, most hirtelen a fen ntartható és a lokális érdekeket szolgáló gazdálkodást támogatná. Itt örömmel hallom, hogy Gőgös Zoltán maga is egyetért ezzel a határozati javaslattal, csak kicsit csodálkozom rajta, mert a jelen parlamenti ciklusban is számos vitánk volt már hasonló témá ban, illetve azt illetően, hogy vajon a piacgazdaság farkastörvényei kelle hogy meghatározzák a vidékfejlesztést, és most szemmel láthatóan Harangozó Gábor is erre hivatkozott. Mindenesetre ami problémánk még ezzel a tervezettel, az az, hogy nem javasol k onkrét megoldásokat, csak különböző intézkedésekre szólít fel igen rövid határidővel, ezért azt gondoljuk, hogy a javasolt pontok lóhalálában történő kidolgozása helyett inkább ezeket a határozati pontokat szinte teljesen lefedő, és több mint egy éven át e lőkészített, egyeztetett és jelentős társadalmi támogatást élvező kormányzati vidékfejlesztési stratégia kerülhetne végre a parlament elé, és arról vitatkozhatnánk. Addig is, amíg ez megtörténik, minden fenntartásunk ellenére támogatni fogjuk a tárgysoroza tbavételét ennek a javaslatnak, mert azt gondoljuk, hogy ez a helyi gazdaságfejlesztés és a komplex vidékfejlesztés téma van olyan fontos, hogy minden alkalmat megragadjunk arra, hogy erről itt a Házban vitatkozzunk. Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.) E LNÖK (dr. Ujhelyi István) : Több frakciót nem látok bejelentkezve, így megkérdezem Harangozó Gábor képviselő urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra az előterjesztők nevében, kettő percben. (Harangozó Gábor: Igen.) Igen, öné a szó. HARANGOZÓ GÁBOR ( MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Varga Gézának szeretném mondani, hogy szándékosan nem külföldi példát tettünk be az indoklásba, hanem hivatkoztunk olyanra, amit Magyarországon mindenki ismer. Mindannyian tudjuk, hogy a rendszerváltás előtt nem vol tak ezek a problémák meg a magyar falvakban, mert volt szervezés, és volt integrátori erő, ami életben tudta tartani vagy szervezni tudta a magyar falvakat. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) A háztáji azért halt ki a magyar vidékről, mert ma nincse n meg az az ÁFÉSZ felvásárló rendszer, ahová be lehetett vinni annak idején a húsz tojást meg a két disznót. Ezért tettünk javaslatot arra, hogy létre kell hozni azt az integrátori rendszert, ami tudja segíteni a falvakban termelt javaknak az összegyűjtésé t, feldolgozását és értékesítését, és nem kell félremagyarázni azt, amit mi javasoltunk. Szabó Rebekának szeretném mondani, hogy egyrészt köszönjük szépen a támogatását a javaslatnak, másrészt a Magyar Szocialista Párt nem a nagyipari kizsákmányoló mezőgaz daság mellett áll, hanem mi azt mondjuk (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) , hogy az egymásra épülő mezőgazdasági szektorok integrációjából lehet versenyképes és fenntartható mezőgazdaságot csinálnunk egyszerre. A jövedelemtermelést sem lehet megölni , viszont olyan rendszert kell