Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 24 (122. szám) - Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
1915 A lényeg, tisztelt képviselő úr, hogy a beteg változatlan hatóanyagú, jó gyógyszert kap, ami olcsóbb a betegnek és olcsóbb az adófizetőknek. Elmondható, hogy a bevezetett új intézkedések hatására fokozódott az árverseny, a gyógyszerárak csökkenése pedig kedvező a betegek és a biztosító számára egyaránt. Az új szabályozással lefolytatott első árverseny 20 milliárd forint éves megtakarítást eredményezhet. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormányzó pártok sorai ban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen. A válasz elfogadásáról nem tudjuk megkérdezni a képviselő urat, mert ebben a műfajban erre nincs lehetőség, majd egy másik időpontban, máshol. Mindenesetre most a kérdések végére érkezvén, negyedórás szün etet rendelek el, utána szavazásokkal folytatjuk. Kérem, hogy ezt a frakciótársaiknak is jelezzék. Tehát 18 óra 15 perckor találkozunk itt az ülésteremben, addig sétáljanak egy jót! (Szünet: 18.01 - 18.16 Elnök: dr. Ujhelyi István Jegyzők: dr. Lenhardt Bal ázs és dr. Tiba István) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Jó szándékkal kérem a kormánypárti frakciókat, hogy a képviselőiknek jelezzenek - a szavazások következnek. Egyúttal az sem baj, ha ellenőrzik, kártyájuk megfe lelő pozícióban vane a gépben; nem az öltönyben, nem a nadrágban, nem a padon, hanem bent a gépben. Ha látnám a Fidesz frakcióvezetőjét, aki ilyenkor szokta jelezni azt, hogy hogy érzi, elkezdhetjüke a szavazásokat, akkor most keresném a tekintetét. Elke zdhetjük a szavazásokat - ennél korrektebb eljárásban nem tudok az önök munkájában partner lenni. Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Most részletes vitára bo csátás következik. (Zaj.) Egy kis csendesedést hadd kérjek önöktől! Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/4658. számú törvényjavaslatot. Kérem, sza vazzanak most! (Szavazás.) A Ház 183 igen szavazattal, 65 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta a javaslatot. Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megye i önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló T/4659. számú törvényjavaslatot . Szavazzanak most! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: 200 igen szavazattal, 70 nem szavazat ellenében, tartózkodás n élkül részletes vitára bocsátották a javaslatot. Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló T/3525. számú törvényjavaslatot . Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.) A ja vaslatot 208 igen szavazattal, 71 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátottuk.