Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 24 (122. szám) - Szabó Imre (MSZP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Nemzeti együttműködés a nemzeti parkokban?” címmel - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
1905 bírósággal előzetes letartóztatásba civileket, ez nem igaz, többek között 24 személlyel szemben nem tettek ilyen indítv ányt, más eljárásokat pedig éppen az ügyészség szüntetett meg. Köszönöm. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Egyperces viszonválasz illeti meg a képviselő urat, GaudiNagy Tamást. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm, legfőbbügyészhelyettes úr a tájékoztatást. Örömmel hallom, ezek szerint, ha jól hallom, most az ország nyilvánossága tudomást szerezhetett arról, hogy Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt végre meggyanúsította az ügyészség, csakhogy az a probléma, hogy ötéves elévülésű a legtöbb katonai bűncselekmény, amely miatt eljárás indítható. A kérdésem az, hogy ezek szerint megállte, megakadte az elévülés, nemcsak vele szemben, hanem az akkori REBISZ vezetőségével szemben és az akkori összes rendőri vezetővel szemben, illetve Gyurcsány Ferenccel és társaival szemben? Viszont vissza kell utasítanom részemről azt a kijelentést, hogy az ügyészség törvényesen járt el. Igenis számos esetben, 2006 őszi ügyekben futószalagon indítványozták az előzetes letartóztatást, koncepciós eljárásokban vettek részt ügyészek. Kérdezem: mikor távolítják el Falvai Zsoltot a Budapesti Nyomozó Ügyészség éléről, és mikor távolítják el Konkoly Csabát a Központi Nyomozó Főügyészségről, akik kőkeményen részt vettek a bűncselekmények eltussolásában, és futószalagon emeltek vád at olyan civilekkel szemben, akik nem követtek el semmit? Igenis, enélkül nincs garancia az igazságtételre. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : A legfőbbügyészhelyettes úrnak egy perce van a viszonválaszra. VARGA ZS. ANDRÁS legfőbbügyé szhelyettes : Köszönöm. Képviselő úr, meg tudom ismételni: az az állítás, hogy futószalagon történtek volna ezek az eljárások, nem igaz. Kétségtelen, történtek olyan indítványok, amelyek alapjául szolgáló bizonyítékok később, az indítvány megtétele után me gkérdőjeleződtek, ezeket a későbbiekben, a megkérdőjeleződésük után az ügyészség értékelte. Arra viszont szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy az ügyészeknek rendkívül nagy számú, korábban soha nem tapasztalt számú ügyben kellett indítványt ten niük néhány óra alatt. Csak egy számot hadd mondjak: van olyan ügyészi szervezet, amelyik két nap alatt összesen 77 ügyben tett indítványt, miközben a teljes korábbi esztendőben összesen 125 volt. Ez nyilván nem mentség, éppen ezért a legfőbb ügyész úr elr endelte azt a vizsgálat eredményeként, hogy fel kell készülni a rendkívüli helyzetek kezelésére. De összességében azt tudom mondani, hogy történtek hibák, ezeket a hibákat nem rejtegetjük, de arról nincs tudomásunk, hogy itt tudatosan valamilyen szabálytal anságot követett volna el ügyész. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések végéhez értünk, áttérünk a kérdésekre . Szabó Imre (MSZP) - a vidékfejlesztési miniszterhe z - “Nemzeti együttműködés a nemzeti parkokban?” címmel ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :