Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 12 (109. szám) - A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
152 ahogy Rambóéknak kellett volna bekeríteni az oroszokat, úgy bekerítették önök saját magukat ezáltal, illetőleg egy futballhasonlat is eszembe jut szokás omhoz híven: ez az eset ahhoz van közel, amikor a focistát csak a labda zavarja és azon kívül semmi más. Ilyeneket nem lenne szabad előterjeszteni, meg kellene gondolni, vagy ha már önök elé teszik, de nem önök írják, meg nem önök gondolják végig, hanem es etleg aláírásra, esetleg statisztikai szemlélettől hajtva is önök elé terjesztik, és önök csak egyszer aláírják, akkor olvassák végig, hiszen kellemetlen helyzetekbe kerülnek, ezeket pedig mindenképpen hasznos lenne elkerülni. Ha szeptember 1jén megindult ak volna ezek az eljárások, annyira profi lenne az előkészítettség meg a szakapparátus működése, akkor lassanlassan a 10 napos határidőt figyelembe véve túl lehetnénk a bontási szakaszon, és lassan a bírálati szakaszba lehetne juttatni ezeket a közbeszerz ési eljárásokat, de legalábbis ebben a hónapban ezeket vígan le lehetne folytatni, vagy ha már önöknek valóban ennyire fontos - és ezúton is visszautasítom Ódor képviselőtársam azon szavait, miszerint mi diszkriminatívan el akarjuk venni bizonyos település ek biztonsághoz való jogosultságát, erről szó nincsen, ez tőlünk rendkívüli módon távol áll , akkor kivételi körbe kellett volna még erősebben helyezni, és akkor ezeket a vitákat nem itt kellene lefolytatni, de higgye el nekem, hogy ha az elmúlt 21 eszten dő nem olyan lett volna, mint amilyen, akkor még lenne hajlandóság, mutatnék hajlandóságot az irányba, hogy elhiggyem, hogy itt semmi másról nincsen szó. Nincsen szó százalékok visszacsúsztatásáról, nincsen szó bizonyos pártkasszák feltöltéséről, hanem szí ntisztán és vegytisztán csak arról van szó, ami egyébként egy támogatható és ha úgy tetszik, szent cél, hogy több település, harmincegynéhány település lakói életének, testi épségének, vagyonának védelme, csak az a 21 esztendő, tudja, képviselő úr, bőven adott nekünk okot a kétkedésre és a gyanúra, mint az előbb említett, tavaly október 4én benyújtott törvényjavaslat is, amivel azóta is folyamatosan visszaélnek. Nem élnek, hanem visszaélnek ezekkel a lehetőségekkel, ugyanúgy, mint ahogy visszaéltek korább an az MSZP és az SZDSZ politikusai. Köszönöm. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel felszólalásra többen nem jelentkeztek, megkérdezem Hörcsik Richárd urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Hörcsik Richárd nemet int. ) Nem kíván. Így az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. A Magyar Honvédség részletes bontású lét számáról szóló 106/2007. (XII. 6.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (dr. Latorcai János) : Soron következik a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) országgyűlési ha tározat módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést H/3837. számon megismerhették képviselőtársaim. Most megadom a szót Simicskó István államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces idő keretben. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy fontos hatáskörével élhet a Magyar Országgyűlés, hiszen a Mag yar Honvédség létszámáról és belső arányairól szóló országgyűlési határozati formában állást foglalt arról, hogy mekkora legyen és milyen bontású