Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 12 (109. szám) - A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - MILE LAJOS (LMP):
147 a módosító indítványnak néhány tartalmi elemét, talán elfogadja tőlem, h ogy viszonylag tiszta szándékkal közelítünk ehhez a kérdéshez. Az általam benyújtott és a Hörcsik Richárd képviselőtársam által kezdeményezett módosító indítványhoz a következőt terjesztettem még be. Az ajánlatkérő köteles olyan gazdasági szereplők részére ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. A “feltehetőleget” szándékosan emelte ki a tör vényjavaslat tevője, hiszen csak olyat szabad bevonni az ajánlattevők közé, akik azt a munkát jó szinten, jó minőségben és határidőre el tudják készíteni. A másik javaslatára vonatkozóan, hogy 3 avagy 5 ajánlattevő szerepeljen, megértem a transzparenciára vagy a verseny tisztaságának megőrzésére vonatkozó indítványát, azonban úgy gondolom, hogy akár 3, akár 5 javaslattevő is lehet, ha azt tisztátalan szándék vezérli. De háromból is lehet kiválasztani olyan vállalkozót, aki határidőre, tiszta módon el tudja készíteni azt a beruházást. És még egy fontos: talán az előbb nem beszéltünk róla. Ezek a beruházások, amelyek most a forrás lehetővé válásával megnyílnak, akkor tudnak teljesülni, ha a tél beállta előtt készülnek el. Decemberben vagy december végén, januá rban, februárban nincs miről beszélnünk, hiszen nem alkalmas a kinti időjárás arra, hogy ezeket a munkákat elvégezzék. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mile Lajos képviselő úr következik rendes felszólalásra. Para ncsoljon, képviselő úr! MILE LAJOS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hörcsik Képviselő Úr! Ígérem önöknek, hogy e meghitt, kései órán a retorikai, politikai készlettárból a tömörítéssel fogok élni leginkább. Először is a Lehet Más a Politika már a közbeszerzési törvény módosításának tárgyalásakor az általános vitában elmondta a legtöbb fenntartását. Ezek leginkább az átláthatóságra, a nyilvánosságra, a társadalmi ellenőrzésre vonatkoztak, és meg kell mondanom, hogy ez az indítvány eze n a helyzeten nem javít. Bennem nincsenek ilyen feltevések és feltételezések, amelyek itt elhangzottak. Nem szeretek rossz szándékot feltételezni eleve senkiről, de annyiban megegyezhetünk, hogy az umbulda esélyét, az esetleges korrupciós lehetőségeket nem csökkenti ez a javaslat, tehát ilyen szempontból a helyzet semmit nem javult. A következő: lehet, hogy itt félreértés volt az értelmezésben, hogy most vis maior helyzetről beszélünke vagy az árvizek megelőzéséről, tehát melyek azok a beruházások, amelyek ennek az indítványnak a középpontjában állnak. Egészen biztos, hogy két szempont egymással nincs egy súlycsoportban. Az egyik az időre hivatkozik, arra, hogy fel kell gyorsítani a folyamatot, ezért kell előrehozni a január 1jei hatálybalépést megelőzően minél közelebbi időpontra a hatályosulást, mert sürget az idő, szükség van a meglévő források minél okosabb bevonására a rendszerbe, hadd ne mondjam végig az érveket. Itt nekem is vannak fenntartá saim ezzel kapcsolatban, hiszen ha most a legjóindulatúbb verziót feltételezem, hogy az árvizek megelőzéséhez elvégzendő munkálatok szükségessé teszik ezt a fajta módosítást, akkor viszont már nagyon el vagyunk késve. Nagyon el vagyunk késve, hiszen egy aj ánlattételhez nagyon komoly előkészületekre van szükség, hogy annak az ajánlatnak a tartalma megfelelő legyen, az adott beruházásra összpontosítva pontos legyen, ahhoz komoly előkészületekre van szükség. Most írunk szeptember 12ét, azt hiszem, lassan 13á t, tehát ez a fajta kényszer, ami az idő sürgetését veszi alapul, az számomra is egy kicsikét necces. A másik szempont az összeghatár. Ha az hangzott volna el akár az indoklásban, hogy itt arról van szó, hogy olyan beruházásokról beszélünk, ahol a 80 milli ós összeghatár nem tartható, hanem ezt fel