Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 11 (118. szám) - A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
1353 (16.10) A NAV megalakulására fél év állt rendelkezésre, és az ellenzéki pártok figyelmeztettek, hogy ez nem lesz e legendő, most látjuk, hogy ez be is következett. Egyébként nem értem, hogy az akkori törvény kapcsán miért nem tudtuk módosítani azt a harminc törvényt, amit a jelenlegi törvényjavaslat módosítani kíván. Én az egészben azt látom, ami egyébként a Fidesz tör vénykezésére igenis jellemző: a lóhalálában meghozott törvénykezés néha olyan selejtmunkákat eredményez, aminek utána a jogrendszer egésze, illetve a jogalkalmazók látják kárát. A másik irány, amit Balla képviselőtársam mondott, hogy nincs célja, politikai célja a javaslatnak, én ennek a felvetésnek a megalapozottságát már ott nem látom teljesen világosan, illetve megalapozottnak, amikor elmulasztották az érdekegyeztetést az érdekelt szakszervezettel. Úgy gondolom, hogy ez a meg nem történt egyeztetés nagyo n is beleillik abba a folyamatba, amivel immár másfél éve szembesülünk. És azt, hogy ez a javaslat nem jár érdeksérelemmel, azt előttem szóló szocialista képviselőtársaim már igen részletekbe menően taglalták, de néhány részletet én is szeretnék kiemelni. Itt a más szolgálati helyekre való átvezényelhetőség kapcsán a pénzügyőrökre sokkal szigorúbb rendelkezések fognak vonatkozni, mint a rendőrökre. Ugyan itt hallottuk, hogy nem lehet összehasonlítani a rendőrségi, illetve a pénzügyőri állományban dolgozókna k a munkakörülményeit, én azonban azt gondolom, hogy valamennyi hivatásos állományban dolgozó esetében törekedni kéne arra, hogy egységes munkakörülmények között dolgozhassanak, hiszen ez különböző feszültségeket, a belső rendszerben való feszültségeket is eredményezhet, amiről úgy gondolom, hogy semmiképpen nem kívánatos. Tehát a más szolgálati helyekre való átvezényelhetőség lehetősége a pénzügyőrök esetében háromévenként 12 hónap, míg ez a rendőröknél összesen 6 hónap, tehát feleennyi idő. Nagyon fontos még, hogy a 3 hónapon túli átvezényléshez a rendőröknél szükséges a hozzájárulás, míg a pénzügyőröknél ezt a hozzájárulást nem követeli meg a mostani törvényjavaslat. Szintén nem értem azt, hogy a szolgálati viszony módosítása ellen miért nem élhetnek pana szjoggal a pénzügyőrök, miért csak bírósághoz fordulhatnak. Egyszerűen nem látom azt, hogy a jogrendszerben milyen aggályokat vetne fel, ha ez a joguk a pénzügyőröknek is meglenne. Itt egy elég furcsa dologgal találkoztam a 9. §ban, ami kimondja, hogy túl szolgálati pénzt csak abban az esetben kapnak majd a pénzügyőrök - és hadd idézzem , “ha a túlszolgálat pénzbeli megváltásához szükséges pénzügyi fedezet előzetesen biztosított”. Nem tudom, államtitkár úr, ha esetleg ezt tudná kicsit pontosítani, hogy ez mit is jelent, ezt kinek kell biztosítani, honnan fogják megtudni az állományban levők, hogy akkor most ők a túlórájukat meg fogjáke kapni valaha pénzben, esetleg szabadságmegváltással; nem értem, hogy ezt a gumiszabályt miért kellett belevenni ebbe a tör vényjavaslatba. Összességében annyit tudok elmondani, hogy ez a törvényjavaslat nem véletlenül nem került egyeztetésre a szakszervezettel, hiszen nagyon komoly érdeksérelmekkel járhat a pénzügyőrökre. Én kérem, hogy azonnal kezdjék meg az egyeztetést az ér dekképviseletekkel. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Gúr Nándor képviselő úr következik kétperces felszólalásra. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én igazából azért k értem most szót, mert arra szeretném kormánypárti képviselőtársaimat buzdítani, hogy akkor most beszéljük meg, vitatkozzunk róla, nézzük meg. Én mondok valamit, önök pedig nem mondanak semmit rá, magyarul önök úgy gondolják, közben telefonálnak és teszik a dolgukat, ami fontos, önök úgy gondolják, hogy beterjesztik a parlament falai közé a törvénytervezetet, és ezzel le van tudva minden. Az már nem számít, hogy eltérő munkavédelmi előírásokat, szabályozási rendszert alakítanak ki, az már nem számít, hogy pá lyáztatás nélkül lehet majd vezetőket kinevezni, az sem számít, hogy a szolgálati