Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 11 (118. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1289 Az viszont eléggé félő, és kiszámíthat atlanná teszi a rendszert, hogy nincsenek továbbra sem határidők. Ez eddig is eléggé aggasztó volt, és az ügyeknek a több évre elhúzódását, akár néhol az évtizedet megközelítő elhúzódását eredményezte, de ez egy olyan kvázi szuperbíróság esetén, ahová egye di ügyekben fognak az állampolgárok mintegy legfelsőbb fokhoz - ha szabad így fogalmaznom - fordulni, ez már eléggé félelmetesen hangzik, hogy ezeket a határidőket csak úgymond az ésszerűség közé szeretnénk beszorítani. Azt tudjuk, hogy még a konkrét határ időket sem szokták általában sajnos a leterheltség miatt a bíróságok betartani, ha viszont nem is szabunk akármilyen hosszú vagy akármilyen nevesített határidőt, akkor ebből nyilvánvalóan sokkal könnyebben ki tudnak csúszni. Az, hogy, mondjuk, egy Alkotmán ybíróság esetében mennyi az ésszerű határidő, vagy mennyi az ésszerű határidő egy elsőfokú bíróság esetén, nyilvánvalóan változhat vagy különböző időintervallumok közé tehető, de nem lepődnék meg, ha az Alkotmánybíróság esetében az eddigi gyakorlatot figye lembe véve ez jóval hosszabb határidőként, akár több évben mérhető határidőként vonulna be a joggyakorlatba, ami szerintem viszont ezzel a törvénnyel és az alaptörvénynek a szellemiségével is ellentétes lenne ebben a formában. Tehát ezt mindenféleképpen el kellene kerülni, és valamit tenni kellene, hogy ez konkretizálásra kerüljön. Elhangzott az is, hogy a még nem jogerős döntések ellen is az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, amennyiben közvetlenül és súlyosan sérül valakinek az alaptörvényben biztosított joga. Ez szintén üdvözölhető dolognak tűnhet, azonban ha ezt kiegészítjük azzal, hogy a határidők nincsenek lefektetve, illetőleg egy másik körülménnyel, hogy itt mindig szubjektív mérlegelésnek a kérdése, hogy mi a közvetlenül és súlyosan sérülésnek a me ghatározása - ez valószínűleg ott a hivatalban vagy jobb esetben maguknak az alkotmánybíróknak a közreműködésével kerül előzetesen eldöntésre , ezt nem látjuk kellően tisztázottnak, tehát erre is valamiféle szabályozás kellene, és kíváncsi leszek, hogy a gyakorlatban ez hogyan fog működni. Itt akár a főtitkári szűrésre és elutasításra gondolhatunk, ami szintén egy nagy kérdőjel: ez valóban csak technikai megoldásokra fog szorítkozni, vagy adott esetben hol lesz az a határ, ahol ez már egy politikai döntés - a politikait most az alkotmánybírókra vonatkozót értem, tehát akkor így fogalmazok, ahol érdemi jogi döntés szükségeltetik , tehát az ne a főtitkári szinten szűrődjön ki. És mi van abban az esetben, ha elutasításra kerülnek olyan ügyek, amelyekben mondj uk, érdemi döntést kellett volna hozni? Egy apró észrevétel, de talán fontos lehet, hogy nem találtam itt az utalást arra - azonkívül, hogy tudjuk, hogy erről van szó , hogy itt sarkalatos törvényről van szó, tehát ez a törvény szövegezésében… (Dr. Répáss y Róbert közbeszól.) Akkor ezek szerint benne van, Répássy államtitkár úr majd meg fogja mutatni, de én ezt hangsúlyosabban, hogy mondjam, belevenném, akár a törvény címébe is, hiszen azt hiszem, ez szintén megkönnyíti azoknak az állampolgároknak a dolgát, akik szeretnék értelmezni egy kicsit az egész jogrendszerünket és annak a felépítését. Nem baj, ha ez közérthetőbben és könnyebben megtalálhatóan szerepel benne. Végül a fő aggályokra szeretnék rátérni, ami nekünk is a legnagyobb fájdalmunk, ezt GaudiNag y Tamás képviselőtársam már megemlítette. Ez nem más, mint az utólagos normakontroll leszűkítése. Természetesen tudom, hogy ez az alaptörvényből táplálkozik, egyébként ott is tiltakoztunk, tehát az alaptörvény vitájában is elmondtuk, hogy ez bizony nem egy járható út, hogy az országgyűlési képviselők esetében 25 százalékra csökkentjük azoknak a számát, akik ezzel élhetnek. Már önmagában az sem lett volna tökéletes megoldás, ha országgyűlési képviselőkre szűkítjük ezt a kört, hiszen meg kellene adni ezt a le hetőséget bármely állampolgárnak. Egy komoly jogvédelmi eszköz volt az actio popularis intézménye, ami ilyen formában országgyűlési képviselőket sem illet meg, akiknek a törvények elfogadása és az alaptörvénnyel való összhangjuk fölötti őrködés lenne a cél juk. Ez különösen elkeserít minket, de erre lehet azt mondani, hogy ez már az alaptörvény vitájában és annak elfogadásakor eldőlt.
