Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 10 (117. szám) - Szabó Rebeka és Szilágyi László (LMP) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Hány érdekcsoport van a vidékfejlesztési tárcánál, avagy ki fog végül földet bérelni a Bükki Nemzeti Parktól?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1164 park pályáztatása meglehetősen elhúzódott, és belecsúszott abba a folyamatba, amikor 65 ezer hektárt egyébként is bérbe fogunk adni, és ezeknek a területeknek a bérbeadásával kapcsolatos előírások most kerültek kidolgozásra, valóban néhá ny napon belül meghirdetjük a többi területet is. (15.50) Furcsa lenne az a helyzet, és tulajdonképpen ez volt az alapvető indok, ha két egymás melletti terület közül, mondjuk, az egyik területet húsz évre kapnák bérbe a gazdák, a másik területen három évr e adná bérbe a nemzeti park ugyanazt az állami területet. Tehát egyfajta egységesítési szándék vezette a tárcát, amikor azt mondta, hogy inkább ismételten kiírjuk a pályázatot (Zaj. - Az elnök csenget.) , és hasonló vagy közel azonos feltételekkel fogjuk ad ni a helyben lakó gazdáknak, mint egyébként a 65 ezer hektár területet is. Valóban nagy a várakozás, valóban komoly egyeztetések zajlottak a helyszínen, ezt magam is szorgalmaztam, és a tárca vezetése is úgy látja, hogy akkor lehet béketeremtő jelleggel fö ldet adni a helyben lakó családoknak, ha a helyiekkel egy egyeztetés lezajlik. Szeretném határozottan mondani, hogy ez a fajta egyeztetés nem veszett kárba, 109 pályázat érkezett az első körben, és azt remélem, hogy legalább ennyi pályázat fog a második kö rben is érkezni, és valóban oda tudjuk adni a helyben gazdálkodó családoknak. A feltételek, amelyek mentén a 65 ezer hektárt is meghirdetjük, meglehetősen szigorúak és efelé terelnek, 20 kilométeren kívülről nem lehet pályázatokat beadni, tehát ha a meghir detett föld és a pályázó székhelye, telephelye közötti különbség nagyobb, mint 20 kilométer, akkor nem lehet pályázni. Akinek a saját jogon bérelt vagy saját tulajdonú földje (Az elnök a csengő megkocogatásával jelzi az időkeret leteltét.) 1200 hektár fölö tti, az nem adhat be pályázatot, és a bérleti díj sem lesz versenyszempont. De az egy percben majd még egykét szempontot szeretnék elmondani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Vi szonválaszra megadom a szót Szilágyi László képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP) : Köszönöm szépen. Államtitkár úr, a múlt héten végighallgattuk azt a párbeszédet, amelyet TuriKovács miniszter úrral folytatott itt egy interpel lációban - teljes volt a béke és az egyetértés. Egyetértettünk egyébként a kérdéssel is, a válasszal is. Ezek után értesültünk arról, hogy mindeközben, amíg a parlamentben folyt ez a színjáték, berendelték és kirúgták a nemzeti park igazgatóját, majd utána a pályázatot is visszavonták. Tehát az a nagy kérdés, hogy ezért rúgtáke ki az igazgatót. Most elmondta, hogy alapvetően rendben volt a kiírás, nem volt vele semmi baja, ugyanilyen szellemben fogják ezt folytatni. Ki az úr abban a házban, ahol ön dolgozi k? Egy kabinetfőnök mindent megtehet? És ha egy kabinetfőnököt utólag aztán elhelyeznek a hivatalából, akkor nem lehet visszacsinálni az eredeti állapotot? A másik kérdés az, hogy miről szól a miniszteri biztos mandátuma. Az önök minisztériumában van egy m iniszteri biztos, aki megint a földügyek körül sertepertél - ellentétes az ő koncepciója azzal, amit például ön képvisel? Tehát tényleg, itt ez a nagy kérdés, hogy mikor fogják újra kiírni ezt a pályázatot, mikor fogják eltávolítani a mindenféle oligarchák at a föld közeléből, és kié lesz a föld. Ez a kérdésünk továbbra is. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm. Egyperces viszonválasz illeti meg az államtitkár urat is. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vi dékfejlesztési minisztériumi államtitkár :