Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 27 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
896 A másik, hogy lehet spórolni, csak vannak bizonyos kötöttségek, és most megint vissza kell térjek egy mondattal a szakigazgatás ügyére. Sokáig nem lehet tartani a gazdatárs adalommal szemben, hogy a kialakult 650 fős falugazdászhálózat már csak 570 fős. Ezt valahogy meg kell oldani. Tudom, hogy ez most kifejezetten költségvetési ügy, de államtitkár úr még akkor egy pótkocsiról nagyon erős hangot ütött meg a Kossuth téri tünt etésen, hogy márpedig ehhez a rendszerhez nem szabad nyúlni. Hát most aztán lazán hozzányúltak. Legalábbis én úgy látom, hogy az elbocsátott embereket nem nagyon spórolják. Az elbocsátásokat nem akarom idekeverni, mert az igazából nem költségvetési ügy. Po ntosabban úgy tűnik, hogy részben politikai, részben költségvetési ügy. Én a falugazdászoknál inkább a költségvetési részét látom, hiszen azok az emberek általában 20 éve ott vannak, azóta közben volt egy Fideszkormány is, tehát nem gondolom, hogy mind a mi emberünk lett volna. Én végezetül azt szeretném mondani, hogy nagyon megfontolnám az ilyen típusú elvonásokat, főleg a nemzeti támogatásoknál. Azt kérem a Gazdasági Minisztériumtól, egyben a kormánytól is, hogy ne engedje el olyan szinten a Vidékfejlesz tési Minisztérium kezét. Nem volt erre példa. A legnehezebb időben is azért általában azok a kialkudott támogatások, amelyek nagyjából azt eredményezik, hogy az ágazat legalábbis talpon tartható a komoly, három éven keresztüli időjárási problémák után, his zen még az idei évnek sincs vége, és még nem tudjuk, hogy mit hoz majd ez az év, és főleg azok az ágazatok, az állattenyésztés, amelyek uniós forrásokból szinte semennyi támogatást nem kapnak az ágazati fejlesztési pénzeken kívül, erre a folyó kifizetési s orról legalább ezt a 4 milliárd forintot valahogy vissza kellene rakni. Annak idején mondtam, hogy a kettőt sem kellene elvonni, de látva a rossz gazdaságpolitika következményeit, ezzel valamit kezdeni kell. Úgy gondolom, hogy ezt a sort mindenképpen kezel ni kell. Ebben segíteni kell a parlamentnek a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, és meg kell próbálni valahogy az elveken kicsit változtatni, még akkor is, ha néhány sor, úgy tűnik, most megmenekül, de nem tartósan. Tehát azt kérem Becsey államtitkár úrtól, hogy fontolják meg ezt az ügyet. Igenigen rossz hangulatot teremt vidéken, és nyilván a komolyabb fellépés azért van visszafojtva, mert az a kör, amelyik ezt igazából szervezné, annak nagy része itt ül a parlamentben, nyilván nem fogja szervezni saját ma ga ellen, de odaérhet a dolog, hogy ezek az intézkedések előbbutóbb nagyon komoly ellenállást váltanak ki, és úgy gondolom, most, az ország jelenlegi állapotában ez senkinek nem lenne jó. Ezt kérném, hogy ezt fontolják meg, és próbálják ezt valami más ala pokra helyezni, uniós pénzek más típusú átcsoportosításával és az árfolyamkockázat központi tartalékból való rendezésével. Ez az ügy kisebb feszültséggel, nem azt mondom, hogy nulla feszültséggel, de kisebb feszültséggel kezelhető lenne. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Burány Sándor képviselő úr következik rendes felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr! BURÁNY SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, mélyen tisztelt elnök ú r, a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslat a költségvetés módosításáról nem más, mint egy 85 oldalas őszinte beismerő vallomás. Egy őszinte és részletes beismerő vallomás arról, hogy az a gazdaságpolitika, amit a kormány bevezetni szándékozott, és nagy léptekkel be is vezetett, az megbukott, és az a makropálya, az az államháztartási pálya, amit megcéloztak, ezen az úton tarthatatlan. A bajok tulajdonképpen a személyi jövedelemadó törvény megváltoztatásával kezdődtek. A személyi jövedelemadó törvény megváltoztatásával ugyanis önök létrehoztak egy társadalmilag mélyen igazságtalan adórendszert, olyan adórendszert, amely azoknál hagy minél több pénzt, akik a legjobban keresnek az orsz ágban, és akik bruttó 300 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkeztek és gyermektelenek, azoknak csökkent a nettó jövedelme.