Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 27 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
893 Egy bizonyos: ilyen mértékű tévedés, hiba, mint ami most bekövetkezett a költségvetésnél, adóbevételeknél, utoljára akkor volt Magyarországon, amikor az európai un iós csatlakozás lezajlott, és akkor - mint ahogyan más, az Unióhoz akkor csatlakozott új tagországokban - jelentős mértékben elmaradtak a forgalmiadóbevételek valamennyi országban. Ez egyszeri veszteség volt valamennyi csatlakozott országnál, a magyar for galmiadóbevételekből akkor elmaradt több mint 200 milliárd forint sem tért vissza a későbbi években sem. Ugyanígy ennek a bizonyos forgalmiadóbevételnek az elmaradása, ami megjelenik a mostani költségvetés módosításánál is, nagyon komoly problémára utal. Azért utal komoly problémára, mert nyilvánvalóan ez nem egyszeri hatás, ez vélhetően be fog épülni a későbbiek során is az adóbevétel reális tervezési paramétereként. Ebből következően a 2012. évre és a további évekre sem lehet olyan adóbázissal számolni, mint amivel számolták egyrészt a költségvetés hároméves kitekintetését, másrészt feltehetően a konvergenciaprogramnál is ilyen mértékekkel számoltak és ilyen értékekkel számoltak. Éppen ez továbbnöveli azt a bizonytalanságot, ami eddig is megvolt a konver genciaprogram számainál, valóságosan teljesíthető bevételeinél és a valóságosan elérhető megtakarításainál is. És akkor eljutottunk azokhoz a megtakarításokhoz, amelyek itt most szerepelnek ebben a bizonyos benyújtott költségvetési javaslatban. Úgy gondolo m, önmagában az, hogy valahol csökkentésekre kerül sor, az még nem lenne probléma. Az igazi probléma az, hogy egyetlenegy tétel esetében nincs megindokolva - gondosan vigyáz az előterjesztő, hogy semmilyen módon nem tér ki rá , hogy milyen módon fogják ke zelni majd a fejezetek azoknak az előirányzatoknak a csökkentését, amelyek most itt szerepelnek a benyújtott javaslatban. Hogyan fogják az új értékekhez igazítani a teljesítést? Milyen módon tudják megoldani? Létszámcsökkentést hajtanak végre? Fejlesztések fognake elmaradni? A működésnek milyen dologi kiadásaival tudnak takarékoskodni? Úgy gondolom, nagyonnagyon fontos állami szolgáltatások kerülhetnek bizonytalan helyzetbe annak eredményeként, ami most az Országgyűlés elé került. És láthatóan nem is akar nak kitérni ebben a költségvetési vitában ilyen mélységű indoklásra, azért szervezik úgy a vitát, hogy most, ma az általános vita, lehetőleg az éjszaka során lezajlódjon, és ahogy a parlament menetrendjében benne van, feltehetően itt a részletes vitára is sor fog kerülni a holnapi nap során, lezárásra fog kerülni, és ilyen értelemben nem lesz megindokolva az, hogy pontosan mi fog történni a megváltozott előirányzatokkal, hogyan fognak alakulni az ezen csökkentett előirányzatokból végrehajtható állami szolgá ltatások szervezési kérdései. Ez szerintem legalább ilyen fontos kérdés. És ha megengedik, a legvégén szeretnék még arra utalni, hogy ha most elfogadja az Országgyűlés ezt a módosítást, akkor nyilvánvalóan annak az igénynek eleget fog tenni az Országgyűlés , hogy egy olyan hiánycél kerül megfogalmazásra a továbbiakban is a költségvetési törvényben, amely hiánycélt valószínűleg reálisnak fognak tartani mind elemzők, mind befektetők, állampapírvásárlók és minden más szereplő is. Nem igazán ezzel van probléma. Igazán azzal van probléma, hogy olyan mértékű kiadáscsökkentést szerepeltetnek itt most az év közbeni tételeknél, amely mértékű kiadáscsökkentés szervezeti intézkedésekkel nincs alátámasztva. Nincs alátámasztva olyan változtatásokkal, amelyek alapján azt lehetne hinni, azt lehetne gondolni, hogy nem fog újratermelődni majd ez a bizonyos kiadási igény, ez a bizonyos kiadási előirányzat növelésére vonatkozó igény. Ez az igazi veszélye ennek a dolognak, hiszen ennek az évnek a hiányteljesítése nem igazán kérd és senki számára, hiszen pontosan tudja mindenki, hogy ha a nyugdíjpénztárból elkonfiskált vagyont erre költenék valóban, akkor még akár kedvezőbb is lehetne a hiányszám erre az évre. Az igazi probléma az, hogy az úgynevezett strukturális hiány, amely a kö vetkező évekre meghatározza majd, hogy milyen mozgástere lesz Magyarországnak, hogyan fog alakulni. Ahhoz pedig ezt a most elvont kiadáselőirányzat tételt, a most be nem folyó adóbevételek miatti konfliktust is kezelni kellene - mégpedig tartós módon - a költségvetésben. Erre nézve azonban semmifajta szándékot, semmifajta akaratot nem érzékelünk, és láthatóan az államtitkár úr az előterjesztésben