Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 27 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
875 az áfabevételek csökkenése. Ez pedig világosan látszik, hogy abból fakad, hogy a fogyasztás kevésbé indult be, pörgött föl, tehát e tekintetben áfabevételelmaradás következett be. Nyilván az is világos, hogy nem egy véletlenszerű történés az, ho gy februárban zárolást hajtott végre a kormány, mert egyetlenegy kormány sem jókedvéből teszi ezt. Nagyon nem állja meg a helyét az a mondat, hogy összeomlott a költségvetés, és megbukott a kormány. Hiszen nem erről van szó. Nyilvánvalóan egyik kormány sem vallaná be szívesen, hogy ezt így elszámolta, egyszerűen a gazdasági folyamatok alakultak úgy a tavalyi év végén, hogy minél gyorsabban meg kellett tenni azt a korrekciót, ami megnyugtatta a gazdaság szereplőit, a nemzetközi pénzpiac szereplőit. És itt ka pcsolódnék a Gúr képviselő ár által fölvetettekhez. Egyrészt szó sincs pótköltségvetésről, hiszen nyilvánvaló, feltételezem, képviselő úr is tudja, hogy az államháztartási törvény alapján mi a feltétele annak, hogy pótköltségvetést kelljen benyújtani. Ezt még az önök idejében előrelátó módon, hogy így mondjam, igen tág határok között állapították meg, hiszen ha a kiadás változása eléri az 5 százalékot, akkor kell pótköltségvetést behozni. Itt pedig szó sincs erről. Azt hiszem, hogy inkább azt kell értékelnü nk a kormány akkori döntésében, hogy kellő mértékben igyekezett fölzárkózni ahhoz az elváráshoz, ami az ország stabilitását, gazdasági stabilitását kellett hogy jelentse. Mert ugye, azért azt is látni kell, hogy nem volt ez mindig így. Hiszen mondjuk, a 20 05ös, 2006os időszakban, amikor látszódott, hogy nem úgy alakulnak az államháztartás folyamatai, ahogy eltervezték, és akkor finoman fejeztem ki magam, akkor nem azt lépték, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek az államadósság növekedését, a költségv etési hiányt valamilyen útonmódon jelentősen kordában tartsák, hanem a nemzetközi pénzpiacokról hiteleket vettek föl. Hiszen a pénz olcsó volt, bőségesen rendelkezésre állt. Ez volt a könnyebb lépés, semmint strukturális változásokat megvalósítani. Erre v olt némi elszánás úgy 2009ben, viszont 2010ben ez már nem volt megfigyelhető, és többek között ez is okozta azt, hogy a 2010es költségvetés, amennyiben nem avatkozik be az új kormány, a második Orbánkormány a költségvetési folyamatokba, bizony elszállt volna, és valóban az a 7 százalékos költségvetési hiány következett volna be. No, ezt megakadályozandó, időben, már februárban lépett ebben az évben a kormány, és végrehajtotta azokat a zárolásokat, amelyek gyakorlatilag most abban manifesztálódnak, hogy végleges költségvetési elvonások történnek. Nyilvánvalóan senki nem mondja azt, hogy ezáltal könnyebbé válik bármely költségvetési fejezet helyzete. De ahhoz, hogy bennünket kevésbé érintsen vagy ne érintsen meg a görög válság, a portugál vagy más ország v álsága, ahhoz mindenképpen azt kell bizonyítanunk, hogy Magyarország finanszírozható, Magyarország képes a nemzetközi piacokról is finanszírozni magát, és adott esetben elszánt arra, hogy ha bármilyen, jelenleg nem várt vagy csak pislákoló nemzetközi folya mat arra mutat, hogy további romlás állhat be, márpedig vannak ilyen forgatókönyvek is jelenleg, akkor kész mindent megtenni annak érdekében, hogy az ország finanszírozhatósága, az ország működőképessége biztosítva legyen. Tehát ez egy nagyon fontos jelzés , amit most megtesz a kormány. Az elkötelezettségét mutatja annak, hogy gyorsan és előrelátóan kész cselekedni, adott esetben még egy keveset biztonsági tartalékban is elhelyezni annak érdekében, hogy a gazdasági összeomlástól, adott esetben a csődtől megm enekítse az országot. Vannak sajnos nemzetközi példák, látjuk, önök is tudják, hogy mivé fajulhatnak azokban az országokban a gazdasági, politikai események, ahol ere képtelenek vagy későn reagálnak. Magyarországnak ezt mindenképpen el kell kerülni, és biz tosítani kell azt, hogy az eredeti költségvetésben meghatározott hiánycél tartható legyen. Még egyszer mondom, ez bizony súlyos összegek elvonását jelenti költségvetési fejezetektől, de ez az ára annak, hogy a hiánycél és a gazdasági stabilitás fönnmaradjo n. Ezért is szeretném kérni képviselőtársaimat arra, hogy a szavazások során támogassák a kormány benyújtott költségvetési törvényjavaslatát annak érdekében, hogy a fenti célok teljesülhessenek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormá nypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :