Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 20 (100. szám) - Napirenden kívüli felszólalók:
170 Végül felhívtam a figyelmüket a módosító javaslatomban arra is, hogy a választójogi reform előkészítése során megoldást kell végre talál ni a Kárpátmedencei, de határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának lehetőségére. Tehát ezzel az egyértelmű, precíz megfogalmazással talán egyértelművé sikerült tennem, hogy nem az Izraelben élő magyar állampolgárok szavazati jogáért szeretnék sík ra szállni, hanem a Kárpátmedencében, a saját szülőföldjükön élő magyarokról van szó. Ez az, amiről önök már sokat beszéltek, de még mindig nem szavazták meg. Az alaptörvény kapcsán is egy ilyen sarkalatos össznemzeti kérdésben bizony önök nemet mondtak, leszavazták. Hiába, az alkotmányelőkészítő eseti bizottságban is a november 16ai ülésen szavazással hitet tett az alkotmányelőkészítő eseti bizottság, hogy meg kell adni a határon túli magyarságnak a szavazati jogot, ez idővel, bár semmilyen újabb szava zásra nem került sor, nemes egyszerűséggel eltűnt a javaslatból. Láttunk itt már más csalásokra is természetesen példát. No, ennél nem is kívánok hosszan leragadni, bízom benne, hogy végre szakítanak a sorozatos ígérgetésükkel, és végre egy országgyűlési h atározatban garanciát adnak, hogy nem majd a választások előtt nézik közvetlen pártérdeküket, hanem már most kimondjuk, hogy igenis, a határon túli magyarságot is megilleti természetesen a szavazati jog. Végül szeretnék szó lni a negyedik ajánlási pontról is, ehhez kérem elnök úr segítségét, hogy plusz egy perccel meghosszabbítsa a felszólalásomat. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Igen, a lehetőség az, hogy egy perccel meg lehet hosszabbítani, tehát 7 percig. NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszö nöm szépen, elnök úr. Nincs is többre szükség, hiszen annyiról van szó, hogy a másik határidőt is szeretném, ha meghosszabbítanánk. Hiszen azáltal, hogy június végéről október végére eltolták a bizottság által nyitva álló határidőt, így fél évről két hónap ra csökkent az az idő, amíg önök szerint széles körű társadalmi vitára kell bocsátani. Én azért tartom szükségesnek, hogy legalább még egy hónappal meghosszabbítsuk, és legalább az eddiginek a fele, negyed év álljon rendelkezésre, mert ezzel semmiféle csús zást nem idéznénk elő a továbbiakban, hiszen januárban úgysem lesz plenáris ülésezés, ez, azt gondolom, hogy a legapróbb módosító javaslat. Tehát még ha esetleg az alapelvekkel nem is értenek egyet, mert sokkal jobb önöknek egy aránytalan, torz, igazságtal an választási rendszer, és ezért az irányelveket esetleg nem is fogadnák el, azt gondolom, hogy erre a technikai módosításra mindenképpen szükség van, hogy valóban - ahogy önök is fogalmaznak - egy széles körű társadalmi vita lehessen, hiszen amúgy egy kar ácsonnyal is leszűkített novemberi, decemberi időszakban erre nem lenne lehetőség. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Salamon László képvisel ő urat, hogy az előterjesztő bizottság nevében most vagy a határozathozatal előtt kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Salamon László: A határozathozatal előtt.) A határozathozatal előtt. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ü lésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirenden kívüli felszólalók: