Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. július 4 (107. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - HARRACH PÉTER (KDNP):
1274 valaki az érdekegyeztetést fel akarja számolni; el ke ll mondani azt, hogyha valaki 2000 milliárdot akar kivonni a jóléti rendszerből. Ezt a konzultációt önök nem folytatták le. Két választás között a konzultáció népszavazást jelent. Azt jelenti, hogy meg kell kérdezni a magyar embereket arról, hogy például s zeretnéke a munkavállalói jogok lebontását, szeretnéke azt, hogyha az alapvető, az egzisztenciájukat védő intézményeket úgymond a versenyképesség oltárán a kormány feláldozná. Mi ezért kezdeményeztünk népszavazást, és ezért várjuk azt, hogy önök a nemzet i konzultáció jegyében mögéje állnak ennek a népszavazási kezdeményezésnek. Annak van eredménye, hogyha népszavazáson kérdezik meg az embereket arról, ha már a választási kampányban ezt elmulasztották, hogy egyetérteneke ezzel a vudugazdaságpolitikával, egyetérteneke a szociális jogállam lebontásával. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Végignézve a szociális konzultáció kérdőívét, túl azokon az adatvédelmi aggályokon, amiket megfogalmaztunk - és reményeink szerint egyébként majd egy vizsgálóbizottságnak lesz al kalma megvizsgálni azt, hogy egyébként a ma még hatályos adatvédelmi törvénynek mennyiben felelt meg , én tudom, hogy ez az önök számára nem sokat jelent, de mégis ez a konzultációs kérdőív, jó néhány dolgot nem látok ebben. Megkérdeztéke önök arról a ma gyar munkavállalókat, hogy egyetérteneke az érdekegyeztető rendszer szétrúgásával? Megkérdeztéke arról az embereket, hogy egyetérteneke azzal, hogy a közmunkások tömegeinek messze minimálbér alatti jövedelmet fizessenek? Egyetérteneke a magyar emberek azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósítási időtartamát vagy az összegét csökkentsék? Egyetérteneke a magyar emberek azzal, hogy a tankötelezettség korhatárát csökkentsék? Hiszen, miniszterelnök úr, az a helyzet, hogy ha leszállítják a tankötelezetts ég korhatárát, ebben az esetben tömegével kerülnek ki a munkaerőpiacra képzetlen emberek, akik nem fognak tudni elhelyezkedni. De azt is meg lehetett volna kérdezni a magyar állampolgároktól, hogy egyetérteneke azzal, hogy önök a felére csökkentették a kö zmunkára rendelkezésre álló költségvetési forrásokat. Az a helyzet, hogy szemben azzal, amit ön most itt elmondott, az önök gazdaság- és társadalompolitikája azokat támogatja, akiknek sok van. Akinek semmije nincs, tudjuk, annyit is ér. Önök a kispénzűekke l fizettetik meg a gazdagok adókedvezményét. Erről szól a Fidesz gazdaságpolitikája. Én azt gondolom, hogy önök alapvetően egy teljesen hamis képzetet látnak maguk előtt, amikor úgy gondolják, hogy a munkanélküliek vagy a rendszeres munkát ellátni nem képe s emberek tömegei valójában nem kívánnak dolgozni. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy ma Magyarországon tömegével vannak hosszú ideje munka nélkül úgy emberek, hogy valójában szeretnének dolgozni, de nincs meg egyrészt az az állami és szociális rendszer, ami segíti a munkába járást. Lehetővé kell tenni, hogy a kistelepülésekről egyáltalán fizikailag el lehessen jutni a munkahelyekre. Kell egy olyan mentorhálózat, ami a 101520 éve munka nélkül maradt embereket visszasegíti az elsődleges munkaerőpiacra, és nem a közmunkákba. Kellene állami támogatás szociális földprogramokra, épületfelújítási programokra. Ma az egykulcsos adórendszer miatt erre, egy zöldfordulatra, zöldberuházásra nincsenek források. Ezen kívül a munkahelyteremtés politikája, miniszterelnök úr, alapvetően járulékcsökkentésről, ökológiai adóreformról és egy progresszív, igazságos adórendszerről szólna. Kiszolgáltatottság árán nem lehet versenyképes Magyarország, és nincs a magyar emberekhez méltó életminőség. Köszönöm szépen. (Taps az LMP, sz órványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Kövér László) : Most Harrach Péter úrnak, a KDNP frakcióvezetőjének adom meg a szót. (13.40) HARRACH PÉTER (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nincs olyan képviselő ebben a parlamentben, aki azt mondaná, hogy társadalmi párbeszédre nincs szükség - legfeljebb a módja lehet különböző. Létezik egy hagyományos, egy formális, egy megcsontosodott rendszer, ami nyilván a többkevesebb