Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 22 (69. szám) - A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NÉMETH ZSOLT (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. KARAKÓ LÁSZLÓ (Fidesz):
659 Ha hozzáteszem ezeket az eszközöket, amiről LMPs képviselőtársunk is beszélt, tegnapi híradások, titkosszolgálati eszközök alkalmazása a köztisztviselőkkel szemben és egyéb fenyegető lépések és állítások, ezek mind azt mutatják, hogy a közigazgatási kart egy önálló szakmai álláspont, gondolat nélküli sz olgaseregnek tekintik, akikkel bármit meg lehet tenni. Azt gondolom, hogy ez egy helytelen út, és ha komolyan gondolják azt, hogy alkotmányosan akarnak eljárni, akkor nem elégszenek meg azzal, hogy május 31éig majd valamit csinálnak kormánytisztviselőknél is, köztisztviselőknél is, hanem az Alkotmánybíróság által megfogalmazottakat komolyan veszik, és már a mai naptól végrehajtják. Tisztelt Országgyűlés! Mi konstruktív ellenzékként szeretnénk segíteni abban, hogy ezt meg tudják tenni, ezért képviselőtársam mal együtt benyújtottunk egy olyan módosító javaslatot, amely már most az Alkotmánybíróság határozatának szellemében alakítaná ezt a törvényt. Természetesen a részletes vitában is el fogjuk mondani az érveinket emellett, de arra szeretnénk indítványt tenni a kormánypárti képviselőknek, hogy gondolják ezt végig, és ezt a módosító indítványt elfogadva próbálják meg reparálni azt, amit egyébként politikai megrendelés alapján gyakorlatilag elrontottak ebben a beterjesztett törvényben. Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok én sem naiv, és illúzióim sincsenek már. Ha tehát igaz mindaz a feltevés, amelyet én itt elég szigorú mondatokkal megfogalmaztam, akkor ennek a módosító indítványnak az lesz a sorsa, mint a többinek, hogy nem fogja megkapni a szükséges támogatást. De nekem, aki 15 évig köztisztviselőként dolgoztam és utána lettem politikus, akkor lesz nyugodt a lelkiismeretem, ha ezt a módosító indítványt benyújtom az Országgyűlésnek, és megpróbálom a többség jó szándékú hozzáállását megszerezni ehhez a törvénymódos ításhoz. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces felszólalásra következik Németh Zsolt, a Jobbik képviselője. NÉMETH ZSOLT (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy én is megszólaljak a vitában az önmegtartóztatás aspektusából megközelítve. Fideszes képviselőtársam azt kifogásolta, hogy valaki nettó 150 ezer forintot keres jobbikos alpolgármesterként. Én akkor pécsiként említenék pár példát, engedjék meg, ezzel kicsit megszakítva a sza kmai vitát. Pécsett létezik olyan tisztség, hogy polgármesterei tanácsadó, ez havi 500 ezer forinttal jár; ennek a tanácsadó úrnak viszont volt egy könyvvizsgáló cége és egy átvilágító cége, ajánlotta, tanácsolta polgármester úrnak, hogy akkor világítsuk á t a pécsi önkormányzati cégeket, a pécsi önkormányzatot, ezért ő 67 millió forintot kapott, illetve véletlenül pont ez a cég vizsgálja a EKprojekteket is. Csak számokat mondok. Konferencia- és koncertközpont: 15 millió plusz áfa; közterek és parkok újraél esztése: 5 millió plusz áfa; ugyanennek a fejlesztésnek a második üteme: 8 millió forint plusz áfa; Zsolnay Kulturális Negyed: 10,9 millió plusz áfa; Tudásközpont: 12,1 millió forint áfa; Múzeumutca: 3 millió forint plusz áfa. Hol itt az önmegtartóztatás a kkor, kedves képviselőtársak? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Köszönöm szépen. Tekintettel a házszabályszerű ellenzékikormánypárti felszólalási sorrendre, most Karakó Lászlónak, a Fidesz képviselőjének adom meg a szót; és őt követi majd Káli Sándor, MSZP. DR. KARAKÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nem kívántam ehhez a napirendhez szólni, de nevemen nevezett az egyik képviselő. Az ő megjegyzését visszautasítom a Ház előtt; ott majd az