Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 15 (99. szám) - Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
4881 érdekegyeztetések rendszerének működni kellene, de látható módon ezen törvény keretei között is meg a ma tárgyalt, kora délután, este tárgyalt nemzeti gazdasági és társadalmi tanács életre hívásához kapcsolódó törvénytervezet keretei között is látjuk, hogyan zilálódik szét ez a folyamat. A munkavállalói jogok - mondhatom nyugodtan - sérülnek, kiszolgáltatottá válnak a bérből és fizetésből élő emberek. A rugalmasság és a biztonság együttes léte tehát nem létezik, a kiszolgáltatottság fokozása az, ami fellelhető. A munkaadói jogok ezen törvénytervezet keretei között fogható módon nőnek, míg a munkavállalói jogok, jogosítványok pedig sarokba szorulnak és csö kkennek. És talán érdemes még arról is beszélni, hogy az általános foglalkoztatás, a határozott vagy határozatlan idejű munkaszerződések mellett a munkaerőkölcsönzés rendszere hogyan és miképpen működik. Hát úgy, hogy öt évre kívánják kiterjeszteni a munk aerőkölcsönzés időtartamát, öt évre. Ugye tudják, képviselőtársaim, hogy a határozott idejű munkaszerződések tekintetében az ismételések, meghosszabbítások után a maximális időtartam egyébként ez az öt év? (23.50) A munkaerőkölcsönzés tekintetében, ahol adott esetben sok kétely is megfogalmazható, hogy jól működike a történet, vagy éppen nem a kétely megfogalmazása, hanem hogy egzaktak legyünk, példaként a munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a legtöbb szabálysértés ezen a felületen ér hető utol, ezt kívánja ez a törvénytervezet azzal úgymond legitimizálni - mármint a szabálysértések körét , hogy kiterjeszti öt évre a munkaerőkölcsönzés lehetőségét. És talán a gondolatok záróakkordja nem is lehet más, mint az, hogy ez az egész szabályo zási rendszer semmilyen értelemben nem járul hozzá ahhoz, ami a kormány választások előtti ígéreteinek teljesülését segítené, hogy egymillió új munkahely következzen be, hogy olyan helyzet állítódjék elő, ahol a foglalkoztatottak száma mértékadó módon nőni tud. Egy év eltelt ebből a kormányzásból, és látható módon mérhető, fogható mínusz, negatív tartalom az, ami a foglalkoztatásban utolérhető. Százezres nagyságrenddel kevesebben dolgoznak, mint a válság előtt. Azt kell mondanom, hogy ha ezt levetítjük, mon djuk, a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekre, akkor ott még nagyobb problémákkal találjuk magunkat szemben. Még egy disszonancia, még egy ellentmondásosság: az, hogy a kormány akkor, amikor az alapígéreteivel szemben ellentétes intézk edéseket foganatosít - például egykulcsos személyi jövedelemadó , akkor ezt követően olyan bérkommandókat küld a vállalkozások nyakára, amelyeken keresztül akarja érvényesíteni azt, hogy az a torz helyzet, amit ő okozott, ne alakulhasson ki, de úgy, hogy közben másoktól várja el, hogy helyette helytálljanak. De azt gondolom, ez a logika nem igazán követhető, vagy ha követhető is, nem igazán fogadható el. Még talán annyit hozzátennék a dologhoz, hogy hivatkoznak a jogharmonizációra ezen törvénytervezet kere tei között. A túlóra, az éves szabadság, a munkaerőkölcsönzés tekintetében semmi, de semmi nem indokolja ezt. Semmi köze a jogharmonizációhoz ezen fogalmak és ezen témakörök törvénytervezet szerinti bevezetésének, megvalósításának. Azt gondolom, hogy mind azzal, ami a törvénytervezet keretei között csak így címszavakban, érintőlegesen most általam elmondásra került, és nem került kibontásra, mindaz igazából nagyon nagy problémát hordoz magában, vagy egy gondolatkörbe összefoglalhatóan nagyon nagy problémát okoz. Az pedig az, hogy a munka- és a társadalmi béke veszélyeztetettségét hordozza magában. Az, hogyha a munka törvénykönyve leendő, mondjuk, átfogó módosításánál ez az ars poetica erősödik tovább, ez a gondolkodásmód égetődik be, akkor olyan helyzet alak ulhat ki ebben az országban, ahol tényleg nem lehet majd a munka- és a társadalmi béke fenntartását biztosítani, és utána már lehet kárhoztatni mindenkit, legyenek azok érdekképviseleti szervezetek vagy éppen politikai pártok. Azt gondolom, inkább gondolk odni kellene, és ezekhez illesztetten olyan helyzetet teremteni, hogy ez ne következhessen be. Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget.