Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 24 (94. szám) - A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság felállításáról szóló ország... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - IVANICS FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója:
3941 hogy mivel szeretne foglalkozni ez a bizottság, ezért majd kérem a parlamentet, hogy támogassa e bizottság felállítását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr . Ujhelyi István) : Az expozé hátralévő idejében Ivanics Ferenc képviselő úr következik. Öné a szó. IVANICS FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Font Sándor képviselőtársam egy átfogó képet ado tt arról, hogy mi az, amit a bizottságnak el kellene végeznie, milyen munkát kellene elvégeznie. Én egy másik oldalról szeretném megvilágítani ezt a problémát. Tulajdonképpen, ha vizsgáljuk ezt a mostani helyzetet, igazán látványossá, világossá az emberek előtt a cukorár robbanása tette, és ilyen módon mindenki számára egyértelművé vált, amiről itt a parlamentben sokszor beszéltünk mindannyian, nevezetesen, hogy valami óriási baj van itt, baj volt az elmúlt időszakban ezzel a folyamattal. Úgy gondolom, úgy gondoljuk, hogy ennek az egyik kulminációs pontja a gyárbezárásokkal detektálható - szép magyar mondat volt. Tehát tulajdonképpen az a kulcsfordulója ennek az egész cukorkérdésnek. A gyárbezárás azért jelentős, mert Magyarország egyik sikerágazatát rengett e meg olyan döntések következtében, amelyekről senki sem tudja pontosan, hol, hogyan és mikor születtek, mégis óriási következményei lettek. Tulajdonképpen egy gyár működése kapcsán négy szereplőről beszélhetünk. Vannak a termelők, a tulajdonosok, az alkal mazottak és az önkormányzat mint érintett. A termelőknél az a kérdés, hogy az az ágazat, ahol a cukorrépa egy sikerágazat volt, a cukorrépatermelés, ahol 2004ben az uniós csatlakozásunkkor majdnem mindenki cukorrépát akart termelni, az hogyan juthatott e l odáig néhány év alatt, hogy a termelők már saját magukban is kételkedtek. Bár kérdéses volt, hogy mekkora lesz a termés hektáronként, kérdéses volt, hogy milyen átvételi árakat ajánlanak neki. Azt kell nekünk megvizsgálni, hogy tulajdonképpen hogyan kerü lhettek olyan helyzetbe, amellyel ők maguk sem tudták a szakmai tudásukat kamatoztatni; hogyan lehetséges, hogy az átvételi ár 26 euró körül rögzítődött, hogyan lehetséges, hogy a magyar cukorrépatermelés nem tudta kivívni azt az árat, amellyel megtermelt e a cukorrépát? Az ő felelőssége vagy másé? A tulajdonosoknál is felvetődik a kérdés. Nyilván azt is vizsgáljuk a privatizáció folyamatán keresztül, hogy ki hogyan lett tulajdonos, de az is érdekel bennünket, és azt gondolom, hogy erről is sok szó esett it t a Ház falain belül, hogy ki hogyan nem lett tulajdonos, hogyan lehetséges, hogy a gazdák kimaradtak ebből, vajon mennyire szerencsés volt, vagy mennyire nem. Milyen felelősségük van a tulajdonosoknak az átvételi árak kialakításában? Vajon az az egymásra mutogatás, ami a cukorgyárak bezárása körül volt, vagy az a nagy csend, mert mondhatjuk azt is, hogy az európai uniós támogatás révén elég nagy csend volt, az hogyan alakulhatott ki, kinek mekkora felelőssége van ebben? És itt vannak az alkalmazottak, az a lkalmazottak, akik egy szakmát kiválóan tudtak, akik egy szakmában hihetetlenül jól dolgoztak. Hadd említsem csak szűkebb pátriámat, a Petőházi Cukorgyárat, amelyik a legjobb cukorgyár volt Magyarországon. Mindig nyereséggel tudott dolgozni, kiváló, magas szakmai színvonalon dolgoztak, és ennek ellenére bezárt a gyár. Nyilván egy gyárbezárás az ország különböző pontjain másképpen hat az emberek életére, ott a nyugati országrész mellett a munkaerőt gyakorlatilag fel tudta szívni, jól képzett munkaerőt, és mé gis azt érzik az emberek, hogy valami nem stimmel. Volt egy jól működő gyár, egy jól működő ágazat, kiváló szakmai tudással, hosszú éveken, évtizedeken keresztül, és most se gyár, se munka a közelben. Tehát hogyan és miképpen állhatott elő ez a helyzet? Il yen módon az alkalmazottak kérdése, azt gondolom, kimondottan sokat számít, hiszen az i) pontban megfogalmazott szakágazati foglalkoztatottság nemcsak a dolgozókról szól, hanem a gyárbezárások kérdéséről is. Hogyan állhatott elő ez a helyzet?
