Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 24 (94. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3754 Most akkor lássunk néhány konkrétumot, hogy ez az iránytű vajon mennyire működött, menn yire sikerült a szellemi önfeladást elkerülni. Ott volt mindjárt a Salamon László vezette alkotmányelőkészítő eseti bizottság története. Egészen addig talán működött is, amíg Szájer József meg nem érkezett, és az eredmény ismert: a kétkamarás parlament le söpörve, az abortuszt szabályozó törvény továbbra is érintetlen, és a siófoki frakcióülésen tárgyalt másfél oldalas vitaanyag már nem is tartalmazta a KDNP által lefektetett, a házasságról, a család alkotmányos védelméről és főképp a magzati élet védelmérő l szóló passzusokat. Kövér László később kifogásolta, hogy a KDNP akarja megszabni az irányt - idézőjel bezárva , de volt olyan fideszes képviselő is, aki úgy vélte, hogy a KDNP egy törpe minoritás amellett. Nemrég pedig - a nyugdíjügyek kapcsán - az alko tmányügyi bizottság üléséről vonult ki Salamon László és Rubovszky György, mert a Fidesz még az ő véleményüket sem volt hajlandó meghallgatni. Egy másik fajsúlyos kérdés az oktatás helyzete. Egészen elképesztő az az állapot, amivel Hoffmann Rózsa államtitk ár asszonynak kell szembesülnie nap mint nap; ha valamiben megpróbál valóban keresztény vagy konzervatív fordulatot venni, akkor egészen biztos, hogy a liberális Pokorni Zoltán kontrázni fog, és teljesen mást állít, zavarba hozva ezzel a kormánypártokat és a választókat. A fővárosi KDNP egyébként furcsának is találta, hogy kormánypárti politikusként szinte naponta ugyanazokat az érveket hozzák fel a kereszténydemokrata vezetésű oktatási államtitkársággal szemben, amelyeket az előző nyolc évben kormányzó buk ott liberális és szocialista politikusok hangoztattak. Talán ennyit erről; de vehetjük az ominózus Alföldi Róbert esetét, amelyet oly sokszor feszegettünk már itt, a tisztelt Ház falai között. A Jobbik után több esetben, Pálffy István személyében a KDNP is ugyanolyan élesen bírálta, és ugyanolyan keményen követelte Alföldi Róbert menesztését a Nemzeti Színház éléről. És mi történt rendre? Réthelyi Miklós miniszter úr vagy éppen Szőcs Géza államtitkár úr rendre megvédte Alföldi Róbertet, és minden maradt a r égiben. Reméljük, mondjuk, hogy a tegnapi ígéret már nem marad beváltatlan. Sajnálatos módon, azt kell mondanom, hogy itt az újabb agyrém, ha lehet hinni a sajtóorgánumoknak. Egyes hírek szerint - nem finomkodok - egy cionista bizniszszekta, a Hit Gyülekez ete akár a történelmi egyházak rangjára emelkedhet az új szabályozás szerint, legalábbis ami abból kiszivárgott az eddigi példának… (L. Simon László: Láttad a javaslatunkat?) Ezt Szászfalvi László államtitkár úr is elismerte a köztévében, hogy valóban olya n szabályozást kívánnak megfogalmazni, amely nem zárja ki ennek lehetőségét. Természetesen, hangsúlyozom, ha ez igaz, akkor én egészen biztos vagyok abban, hogy ez megint nem a KDNP önálló indítványa, hanem sokkal inkább egy választási paktumnak lesz köszö nhető; majd meglátjuk, hogy mi lesz a vége. A kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájának is vannak látványos, becsődölésre vonatkozó jelei is, hiszen hiába, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnökhelyettes néha kénytelen fide szes kényszerzubbonyt magára ölteni, hiszen Németh Zsolt, Kövér László és Gál András Levente is folyamatosan más érvekkel, más irányokkal próbálkozik, mint azt miniszterelnökhelyettes teszi. Káosz és feszültség: ez látszik tehát. Félő, hogy ha az előre el rendelt, megparancsolt, és zombi mód végrehajtott szavazásoktól eltekintünk, amelyet a KDNP is gyáva mód végrehajt, identitását feladva (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , akkor a programmegvalósítás terén a második kormánypá rtból a harmadik legnagyobb ellenzéki párttá válik. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönjük szépen. MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik) : A Jobbik ezt őszintén sajnálja. Köszönöm szépen, és elnézést kérek. (Taps a Jobbik padsoraiban. - L. Simon László: Szégyelld magad!) ELNÖK (Lezsák Sándor) :