Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 23 (93. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - SCHEIRING GÁBOR (LMP):
3606 Szintén napirend előtti felszólalá sra jelentkezett Scheiring Gábor képviselő úr, az LMP részéről: “Hirtelen halál: egy hónap alatt megbukott a kormány munkaerőpiaci sokkterápiája” címmel. A képviselő úré a szó. SCHEIRING GÁBOR (LMP) : Köszönöm a szót. A megszorítások kormányának munkaerőp iaci sokkterápiája valóban megbukott egy hónappal a születése után. Ez világosan kiderült a GKI ma nyilvánosságra hozott jelentéséből, amely szerint az ipari bizalmi index értéke kétéves javulás után példa nélküli mértékben, 9 ponttal zuhant az előző hónap hoz képest. A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban csökkent, míg a szolgáltató cégeknél pedig stagnál. A lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig erősödött az elmúlt hónapban. (13.20) Az, hogy az embereknek elegük van a megszorítások ból és a megszorítások kormányából, azt már eddig is tudtuk, többek között az egykulcsos adó veszteseinek tekinthető egymillió ember kiábrándultságából vagy a munkanélküliek haragjából, ugyanis 2011 márciusában 490 ezer fő volt a munkanélküliek száma, míg az Orbánkormány beiktatásakor 473 ezer. Tehát jelentős a növekedés az önök egyéves teljesítménye alatt. De ugyenez derül ki a kormány ellen tüntető szülők haragjából is, akiknél az általános iskolai keret csökkentése és az általános iskolák bezárása verte ki joggal a biztosítékot. Ugyanezt látjuk a tüntető rendőrök felháborodásából is, akiknek a költségvetésük 25 milliárdos megnyesése, illetve a korengedményezés egyoldalú elvétele váltotta ki a haragját. De egyértelmű a takarítónői fizetést húzó ifjú kezdő orvosok lázadása is, akiken szintén nem segített az, hogy a kormány 22 milliárddal csökkentette le az egészségügyi költségvetést. Mindezeket a megszorításokat tetézi az elmúlt hónapban kikerekedett munkaerőpiaci sokkterápia - ahogy ezt a Kereskedelmi és Iparkamara vezetője mondta , amely valóban sokkoló felelőtlenségről árulkodik. A tervek szerint a munkanélkülisegélyt kilencről három hónapra csökkentenék, csökkentenék a hétvégi és túlórapótlékot, egyszerűsítenék a kirúgást, növelnék a próbaidőt, a korh atár előtti nyugdíjasokat pedig visszaállítanák a munkaerőpiacra. Mindez világosan, szóról szóra így található meg a bürokráciacsökkentő csomagban, mielőtt arról kezdenének el regélni, hogy mindezeket nem tervezik. Az ipari bizalmi index drámai zuhanása te hát azt mutatja, hogy mindezekből az intézkedésekből a vállalkozók sem kérnek. És nemcsak azért nem kérnek, mert a vállalkozók minden kormányzati intézkedésnél többre becsülik a jogbiztonságot, amit a kormány folyamatosan rombol, hanem azért is, mert a vál lalkozók világosan tudják, hogy növekvő munkanélküliség és éhséglázadások közepette lehetetlen biztonságban vállalkozni. A vállalkozók tehát világosan látják, hogy Orbán Viktor és csapata nem a munkanélküliség, hanem a munkanélküliek és a munkavállalók ell en hirdetett harcot. Idéznék Orbán Viktor miniszterelnök úrtól: “A magyarok legrosszabb nemzeti tulajdonságait a tétlenség hozza elő, és ez megmérgezi még a dolgozó emberek életét is.” Ezt az Új Széchenyiterv bemutatója kapcsán mondta el, világosan hergel ve az embereket a munkanélküliek ellen. Pedig egyszerűen hazugság, hogy azzal lenne baj, hogy az embereknek nincsen kedve dolgozni, és engedjék meg, hogy ezt három szinten is cáfoljam, a FigyelőNet egyik friss összeállítása alapján. Orbán Viktor azt állítj a, hogy a magyarok nem dolgoznak. A valóság ezzel szemben az, hogy az egy dolgozóra jutó ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma alapján csaknem Magyarországon dolgoznak a legtöbbet az emberek az OECDországokban. Aki képes tehát munkához jutni, az ann yit dolgozik, amennyit csak bír. Orbán Viktor azt állítja, hogy az embereket ki kell lökni a munkaerőpiacra, és akkor majd álláshoz jutnának. A valóság ezzel szemben az, hogy 2010 decemberében 11 740 betöltetlen álláshelyre jutott 591 ezer regisztrált munk anélküli. Tehát száz munkanélkülire jutott nem egészen két álláshely. Világos tehát, hogy egyáltalán nem a munkakedvvel van a baj, hanem az álláshelyek számával.
