Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 18 (84. szám) - Tasó László (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “A hatályos törvények bárkinek lehetővé teszik a rendfenntartást Magyarországon?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Latorcai János):
2396 hogy ez bekövetkezzék, nyilvánvalóan megfelelő kapcsolatba kell kerülni a rend fenntartására kijelölt szervezetekkel. Ennek meghatározott feltételei vannak. A feltételeket teljesíteni kell tudni, mert különben az állam nem fogadja be ezt a tevékenységet. Tehát mindenkit örömmel veszünk, mindenekelőtt azokat, akik önkéntes jogkövetéssel, a rend fenntartása érdekében teszn ek, és azokat is, akik önként felajánlják a segítségüket a rendőrségnek (Pörzse Sándor közbeszólása.) , hogy segítsék és támogassák ezt a rendfenntartást. De ez nem jelenti azt, hogy félkatonai szervezetek masírozzanak az országban; ez nem jelenti azt (Szór ványos taps a kormányzó pártok és a Jobbik padsoraiból.) , hogy ezek a szervezetek vindikáljanak maguknak olyan jogokat, amelyekre sem a törvény, sem az Országgyűlés, sem az állampolgárok nem hatalmazták fel. Tehát összefoglalva azt szeretném mondani, hogy várjuk a segítséget, de nem így, nem ilyen módon. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszonválasz illeti meg a képviselő urat. Parancsoljon, képviselő úr! TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! A bűnözőkkel, a gazemberekkel ugyanolyan keményen és könyörtelenül kell bánni, mint ahogy ők is bánnak azokkal, akikkel elkövetnek erőszakos cselekményeket. Nincsen tolerancia. Nem szabad engedni, és nincs kegyelem - jelké pesen szólva. De azokat is meg kell állítani, akik maguknak vindikálják a jogot, hogy beavatkoznak bármilyen dologba, ami nekik politikai hasznot hoz. Ez az út a pokolba fog vezetni (Szilágyi György közbeszólása.) , mert ma a cigány származásúak, holnap val lási alapon, holnapután meg (Moraj és közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) mindazok célkeresztbe kerülhetnek, akiknek (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) a magyarságát a pártelnök- vagy az államfőjelöltjük nem hagyja jóvá. (Szórványos taps a Jobbi k padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Ez igen!) Ez az út veszélyes, le kell őket erről téríteni. Kérem, hogy mind a két területen legyen kemény. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. L atorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg a miniszter urat is. Parancsoljon, miniszter úr! DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném előrebocsátani: annak a bűncselekménynek az elkövetőit, amelyről ön is beszélt, rendkívül gyorsan, hatékonyan és a rendőrség fogta el. Nem mások fogták el, a rendőrök fogták el, és bizonyították rá az elkövetőkre a bűncselekmény elkövetését. Tehát ez egyértelmű, és a rendőrség ebben nem fog engedni. És nem fog engedni senkinek azon a területen, hogy ezt a jogot, amely a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében a rendőrség feladata, bárki más vindikálja és elvegye tőle. Hangsúlyozom: tisztes, becsületes és a rendőrséggel együ ttműködő állampolgárok segítségét várjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, miniszter úr.