Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 15 (65. szám) - Magyarország alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
223 A '8990es jogállami kereteket meg kell őriznünk. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a '8990es jogállami keretek minden tekintetben elégségesek, nem szorulnak kiegészítésre, hogy a '8990ben létrejött alkotmányozási rendszernek nincsenek hiányosságai. Ezt nem állítjuk. Az egyik legfőbb hiányosság pontosan az, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét nem lehet karbantartás nélkül hagyni. 1990 után a politikai elit , a parlamenti elit karbantartás nélkül hagyta a fékek és ellensúlyok rendszerét, süket volt arra, hogy egy parlamentáris demokráciában újra és újra felül kell vizsgálni azt, hogy éppen hol jönnek létre a közjogi szerkezetben hatalmi túlsúlyok. Ezért szenv ed például a magyar demokrácia a mindenkori kancellár, a mindenkori miniszterelnöki hatalom túlsúlyától. Ezért érik, ezért is érik folyamatos legitimációs kihívások a magyar parlamentáris demokráciát, hiszen a fékek és ellensúlyok rendszerének az újragondo lása nem állhat meg a közjogi rendszer felhőrégióiban, reagálnunk kell arra is, hogy egyébként az állampolgári részvételnek az érdemi formáit hogyan tudjuk megteremteni. Komoly probléma az is, hogy az elmúlt húsz évben számos fontos alkotmányos elvi tételt az Alkotmánybíróság fejtett ki az úgynevezett láthatatlan alkotmányban. Ha valaki egy átfogó alkotmánymódosításon vagy egy új alkotmányon gondolkodik, álláspontunk szerint a kiindulópont az, hogy az Alkotmánybíróság legfontosabb elvi tételeit láthatóvá ke ll tenni. Ilyen elvi tételek voltak az elmúlt húsz évben például az állam világnézeti semlegessége, vagy például azok az elvek, amik az első és második alapjogvédelmi tesztben megmutatkoztak, a szükségesség és arányosság tesztjében. Ilyen elv például az, a mit 1994ben az Alkotmánybíróság kimondott azzal kapcsolatban, hogy a természetvédelem egyszer már jogszabályokkal elért védett szintjéből visszalépni nem lehet. De hát vannak sokkal materiálisabb hiányosságok is. Nagyon sok ember az elmúlt években egyrész t azért fordult sajnálatos módon a jogállam, illetve az alkotmányosság ellen, sok indulat azért keletkezett a '8990es szerkezettel szemben, hiszen százezrek és milliók érzik úgy ebben az országban, hogy a '8990ben kialakult alkotmányos szerkezet nem ad ott védelmet a stratégiai közszolgáltatások, a közvagyon védelmére, hogy szabadon lehetett eltékozolni azokat az erőforrásokat, amikkel egyébként a társadalmi összetartást, a társadalmi megmaradást biztosítani lehet. Nagyon sok ember azért érez csalódottsá got a rendszerváltást követő húsz év után, mert ez a közjogi szerkezet süket volt arra, hogy másfélmillió ember tartósan kiszakadt ebből a társadalomból, tartósan elszegényedett. Ez az alkotmány megelégedett azzal, hogy egy jelző nélküli piacgazdaságot dek larált, megelégedett azzal, hogy deklarálta a verseny szabadságát, de például süket volt arra, a jelenleg hatályos szöveg süket arra, hogy az államnak például van felelőssége a hazai vállalkozások, a hazai termékek védelmével kapcsolatban, hogy nem tarthat ó az, hogy egy kormány szándékosan külföldi vállalkozásokat hoz versenyelőnybe a hazai vállalkozásokkal szemben, mint amit egyébként láthattunk az elmúlt években. Okkal vetődnek fel kétségek a tulajdon védelmével kapcsolatos deklaráció szűkszavúsága miatt is, hiszen a tulajdon nem pusztán jog, a tulajdon felelősség is, és a Magyar Köztársaságban a vállalkozásoknak létezik társadalmi és ökológiai felelőssége. Továbbmegyek. Az elmúlt évek, főként a 2007es viták rámutatnak arra, hogy az alkotmányban rögzíteni kell a stratégiai nemzeti vagyon státusát, védeni kell az egyetemes közszolgáltatásokat. Nem következhet be többé olyan, hogy egy parlamenti többség kísérletet tesz a társadalmi szolidaritás megbontására, a társadalombiztosítási vagyon eltékozolására. Ter mészetesen azzal is számot kell vetni, hogy egy 198990es szöveg, ami azóta nagyon szűkkeblű módosításokon ment át, kevéssé tudja a tekintetét a XXI. század felé fordítani. Nem pusztán a környezet védelméről van szó. Arról van szó, hogy egy alapvető parad igmaváltásra van szükség az egész világban, hogy az egész gazdasági és társadalmi berendezkedést kell fenntarthatóvá tenni annak érdekében, hogy az életvilágot, a természeti és kulturális örökségünket épségben tudjuk
