Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 1 (81. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat részletes vitája - SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz):
2097 SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! T isztelt Képviselőtársaim! Elnök úr, ha megengedi, akkor négy témához szeretnék röviden hozzászólni, annál is inkább, hogy a nemzeti konzultáció véget ért. A nemzeti konzultáció azt biztosította, hogy ez az alkotmányozási folyamat, amelynek most itt részese i vagyunk - már akik itt vannak és általában itt vagyunk , szóval egy olyan alkotmányozási folyamatnak lehetünk a részesei, amely a legnyitottabb, az embereket leginkább bevonó alkotmányozási folyamat mindeddig, ellentétben azzal a titkos alkotmányozási p róbálkozással, amelyre az elmúlt napokban derített fényt a sajtó, és amelyet a most éppen itt nem lévő és az alkotmányozási kényszer, szükség, lehetőség meglétét is vitató szocialisták próbáltak elindítani még a Gyurcsánykorszakban. Ez tehát a különbség. Míg ők titokban, zárt ajtók mögött, ahogy általában adatokat szoktak hamisítani, úgy próbálták az ország új alkotmányát előkészíteni. Mi, ez az Országgyűlés és ez a kormány ezzel ellentétben viszont az emberek bevonásával és az emberek megkérdezésével kívá ntuk, kívánjuk létrehozni hazánk új alaptörvényét. A négy téma, amihez szeretnék hozzászólni. Először a gazdasági jellegű. Azt kérdeztük az emberektől, hogy vajon mit gondolnak arról, hogy az új magyar alkotmánynak, alaptörvénynek korlátoznia kelle az áll am mindenkori eladósodásának mértékét. Az emberek döntő többsége, 96 százaléka egyetértett velünk abban, hogy ennek a most elkészülő új alaptörvénynek is jóval erősebbnek kell lennie, mint amilyen a most hatályban lévő alkotmány, amely képtelen volt arra, hogy megvédje hazánkat, megvédje a magyar embereket attól, hogy a hivatalukkal és a hatalmukkal visszaélő vezetők magánérdekek mentén egy elhibázott, kudarcba fulladt, zsákutcába vezető és megszorításokra épülő gazdaságpolitika következményeként eladósítsá k Magyarországot, és ezzel kiszolgáltatottá is tegyék. Ez az új alaptörvény képes lesz megvédeni hazánkat attól, hogy még egyszer bármikor és bárki a választói felhatalmazással visszaélve és magánérdekek mentén eladósítsa Magyarországot. A kormány elkötele zett amellett, hogy csökkenti hazánk államadósságát. Ezt vállaltuk a Széll Kálmántervben, ennek érdekében folytatjuk a gazdaságpolitikánkat, amelynek fókuszában az eladósodottság mértékének csökkentése, tehát az államadósság csökkentése és új munkahelyek létrehozása áll. Összhangban tehát az emberek akaratával, ez az új alaptörvény képes lesz Magyarország megvédésére, és egy erős alaptörvény lesz. Az Alaptörvény eredeti javaslatában foglalkoztunk azzal, hogy azok a családok, akik kiskorú gyermeket nevelnek , pluszszavazat lehetőségében részesüljenek a választásokon, ezzel is elismerve a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát, nemzetstratégiai szempontját, azonban az emberek most úgy döntöttek, hogy nem gondolják azt, hogy a hazánk előtt álló demográfi ai kihívás leküzdésében ez kellene legyen az egyik első számú eszköz. Természetesen azzal együtt, hogy mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy helyes lenne, ha a családok, a gyermeket nevelő családok minden módon elismerésben részesülnének az állam részéről, ti szteletben tartjuk az emberek akaratát, módosító indítványunkat ennek megfelelően be is nyújtottuk. Ugyanakkor feltett célunk, hogy az elkövetkezendő esztendőkben tovább konzultáljunk az emberekkel, és hogy a társadalmi közbeszéd, a politikai konzultáció e gyik legfontosabb témája ez a kérdés legyen, tehát hogy a hazánk előtt álló demográfiai kihívásnak milyen módon tudunk megfelelni, és itt milyen eszközöket tudunk igénybe venni. A mai napon éppen Gödöllőn gyűltek össze az Európai Unió tagországainak család ügyi miniszterei, állami vezetői, és megállapították, hogy bizony nemcsak Magyarországon, hanem Európában is rendkívül rossz a helyzet ebben a tekintetben. Mondjuk úgy, hogy a nyugati vagy európai civilizáció kevésbé versenyképes demográfia, népesedés terü letén a vele versenyző civilizációkkal, itt nekünk is élen kellene járnunk. (12.40) Elhangzott, hogy 31 éve csökken Magyarország népessége. Ezt a folyamatot meg kell állítani, vissza kell fordítani, hiszen ha olyan földhözragadt dolgokról beszélünk, mint p éldául